2011. november 6., vasárnap

NOVEMBER 6 – ZSIDÓ SZERVKERESKEDŐK MEGINT

JEHOVA GYERMEKEI MINT SZERVKERESKEDŐK

Hat tagja volt egy izraeli szervkereskedelmi bandának, akik az Azerbajdzsán Köztársaságban működtek, de most egy speciális bíróság elé kerültek Ukrajnában. A banda három tagja specializálódott arra, hogy eladják a szerveket, ezek egy klinikán dolgoztak, Azerbajdzsán fővárosában Bakuban – amiről az IRIB számolt be pénteken. Azeri gyerekekből vették ki a szerveket és 25 ilyen esetről tudnak, de valószínűleg ennél többet is csináltak. Az azeri sajtó hallgatott erről az ügyról, hogy ne zavarja kapcsolatait a cionista rezsimmel, Izraellel. Ezért tartják a tárgyalást az ukrán fővárosban, Kijevben, hogy ne akadályozzák az információk felfedését. Politikai megfigyelők úgy vélik, hogy Azerbajdzsánnak azért van szorosabb kapcsolata Izraellel, mert az izraeli kormányzatot felbátorította az, hogy ilyen bűncselekményeket ott el lehet követni. Ez nem az első szervkereskedelmi bűntény volt, mivel 2010 augusztusában az ukrán rendőrség felszámolt egy izraeli tulajdonban lévő szervkereskedelmi hálózatot, illegálisan toborzó adományozókat, akik kiküldték a szerveket Izraelbe. A hálózat elsősorban a vesére ment rá, amiért 10.000 USA dollárt adtak. Ukrajna belügyi szervei elmondták azt, hogy a legtöbb donor elszegényedett fiatal nő volt. Miközben ez a banda egy vesét 140.000 dollárért adott el. Néhány szervdonor nem kapott pénzt miután a veséjét eltávolították. Ilyen esetek olyan országokban fordultak elő, mint Azerbajdzsánban és a Fülöp-szigeteken. (presstv részlet és kép)
Csodálatos módon az AP hírügynökség és az MTI, amelyek csüngnek minden izraeli híren, ezt valahogy nem tálalták a hírekre kiéhezett magyar olvasók számára. Itt Magyarországon eddig már tudtunk azokról az izraeli banditákról, aki arab és észak-afrikai országokból és palesztínokból loptak szerveket, erőszakos módon. Amerikából, Albániából is jöttek ilyen hírek és már Romániából is. Úgy tűnik a zsidó banditák egyre több országot szemelnek ki erre a célra és az EU nem üvölt erre.