2011. november 18., péntek

NOVEMBER 18 - ERŐRE KAPTAK A TÜNTETŐK AMERIKÁBAN

IGEN ÉRDEKESEK A HAZAI FEJLEMÉNYEK.....KEZDIK FÖLFEDEZNI, HOGY MI IS VAN AMERIKÁBAN A HAZAI TÉVÉK ÉS NETES HÍRODALAK
Mi csak halkan megjegyezzük. Az első szeptember 17-i tüntetés után már tudtuk és láttuk, hogy Amerika életében ez a mozgalom nagy jelentőségű lesz, még akkor is, ha kezdetben nem adtak róla hírt rendesen és Amerikában még most is visszatartják erről a valódi híreket, főleg a tévék. Az elmúlt napokban  néhány hazai tévé már kezdi ezt a témát fölfedezni, de a magyarnak csúfult cionrádió, az MTI, a Duna-TV és az MTV továbbra is elhallgatja a tüntetők híreit.
Visszaüt a rendőrség akciója
Ismét lendületet kapott az Occupy Wall St. mozgalom, miután a rendőrség erőszakosan oszlatta fel a csütörtök esti tüntetéseket. A nemzetközi és amerikai pénzvilág, a korrupt politika és a gazdasági egyenlőtlenségek ellen tüntető amerikaiak közül néhányan azt nyilatkozták a BBC-nek, hogy nevetségesnek tartják, hogy az USA a demokrácia exportjával kampányol szerte a világban, miközben saját hazájukban nem demokratikusan működik a rendszer. A képviseleti és közvetlen demokrácia különbségeit nem túl jól ismerő tüntetők csak azt felejtették ki az elbeszélésekből, hogy az olyan közel-keleti országokban, mint Szíria, viszonylag ritkán tudják ugyanezeket a nyilatkozatokat visszanézni este, a fotelben ülve. A sajtó nagy része brutalitással és visszaélésekkel vádolta a rendőrséget, miután a tőzsde bejáratát és a kereszteződéseket elzáró tüntetők egy részét erőszakosan oszlatták szét és állították elő. A New Yorkban történtek hatására több amerikai nagyvárosban is újra elkezdtek szervezkedni a tüntetők. A Republikánus párt botrányhős elnökjelölt-jelöltje, Herman Cain azt nyilatkozta a tüntetésekről, hogy veszélyt jelentenek az Egyesült Államokra. A Demokrata Párt környékén ugyanakkor több amerikai politikus nehezen tudja eldöntetni, hogy támogassa-e a mozgalmat. Amíg a demokraták politikája jellemzően hasonlóan viszonyul gazdasági egyenlőtlenségekhez és az állami szerepvállaláshoz a piacgazdaságban, a Demokrata Párt és az Occupy Wall St. mégsem olyan szoros szövetségesek, mint a republikánusok és a Tea Party. (stop, részlet)
Kép: a Huffpost tévései lementek Harlembe a metróhoz forgatni, hogy megkérdezzék az utasokat, hogy mit szólnak ahhoz, hogy a tüntetők el akarják foglalni a metró járatait is. Erre a lap megjegyzi, hogy teljesen ledöbbentek a tévések, mert azt hitték, hogy az utasok erre a hírre elutasítóak lesznek és közben minden megkérdezett támogatta a tüntetők ezen törekvését. Lent a metrőban és az utcán szórólapokat osztogattak a tüntetők

Kép: itt osztogatják a szórólapot, a metró lent kb. olyan kinézetű mint nálunk a kisföldalatti, elég sok a lepusztult metróállomás




























Kép:  az egyik utas is támogatta a metró elfoglalását