2011. november 10., csütörtök

NOVEMBER 10 - KÍNA ÉS OROSZ ÚJBÓL ÜZENT IZRAELNEK

Kép: a PressTV jelentette, hogy az orosz és kínai külügyminiszter újból figyelmeztette a nyugatot arra, hogy ne próbáljanak szankciókat hozni Irán ellen


IRÁN ÜZENETE A FENYEGETŐKNEK

Persze a hazai hírekben ebből egyetlen mondatot sem idéztek!
"Ellenségeinknek, különösen az Egyesült Államoknak és kiszolgálóinak, valamint a cionista rendszernek tudniuk kell, hogy az iráni nemzet nem akar megtámadni egyetlen országot sem, de teljes erejével visszavág, ha (katonai) támadás vagy akár csak fenyegetés éri, mégpedig oly módon, hogy az agresszorok belülről semmisülnek meg" - mondta Hamenei hivatalos honlapja szerint. "Bárki dédelgessen is olyan terveket, hogy megtámadja az Iszlám Köztársaságot, fel kell készülnie arra, hogy hatalmas pofonokat és ökölcsapásokat kap a hadseregtől, a Forradalmi Gárdától és a bászidzs (iszlamista) milíciától. Az iráni nép nem olyan, hogy csak ül ölbe tett kézzel, és tétlenül nézi, hogy fenyegetik múlékony, belülről rothadó hatalmak" - mondta a legfőbb vallási vezető. (MTI, részlet)

Kép: Angliában Izraelt támogató sajtólobbi alakult






 
Kép: a Jövőnkinfo egy korábbi jó elemzése az összefüggésekről
Kép: a BKV járatain zsidó propagandát és uszítást folytatnak évek óta. Ez a legújabb, amint Frei Tamás könyvét reklámozzák, ami miatt az ügyészséghez fordult egy állampolgár teljes névvel és címmel (tempohirek, részlet) Kép: Frei az egyik ponyvakönyvével