2011. október 3., hétfő

OKTÓBER 3 - CSÓTÁNY KIOKTATJA AZ ÜGYÉSZEKET

ÜGYÉSZEK MEG SE SZÓLALHATTAK        
Csótány nagyot alakított, gondolja magáról. Csakhogy hiába kiabálta magát rekedtre, valójában saját maga ellen vallott. Ha ugyanis ő törvényesen járt volna el a Sukoró-i telekügyben, akkor nem kellett volna mocskolnia az ügyészséget, hanem hozhatta volna a bizonyítékokat, hogy kérem szépen én törvényesen jártam el. Csakhogy az ügyészség nagyon jól tudja, mert beszerezték az iratokat, hogy Csótány nem rábólintott a sukorói zsidócsalásra hanem ez a telekcsere és az egész ügy lebonyolításának az ötlete tőle származott. Ő adott a zsidó ügynek jogi megoldásokat, hogyan csaljanak. Már az is disznóság, hogy az ügyészség megengedte Csótánynak, hogy saját kisfilmet csináljon a kihallgatásáról, ahol valójában Csótány megtagadta a vallomást és helyette elkezdte mocskolni az ügyészséget. A legenyhébb szava az volt, hogy "szégyelljék magukat". A másik disznóság, hogy az ügyészség azt is megengedte, hogy a gettócsürhe az épület előtt örjöngjön. Úgy látszik ez olyan cselekmény volt, ami nem akadályozta a hivatal működését. És csodálatos módon a rendőrség nem kardlapozott, nem rohantak rá a csürhére lovakkal és az utcát sem zárták le előttük. Tökéletes volt az összhang a rendőrség, az ügyészség és a zsidósajtó között . . . Kép: hirado, ahol Heil Hiller kezelget Csótány anyjával