2011. október 23., vasárnap

OKTÓBER 23 – JELENTÉS MOCSOKRÁCIÁBÓL

FIDESZ-VEZETŐK MESSZIRE ELHÚZTAK
Eddig még egyetlen október 23-a sem volt az elmúlt húsz évben, hogy megtervezett politikai botrány ne lett volna. Öt éve ezt Csótány és ávós-zsidó bandája tervezte meg, nagy sikerrel. Az Öszödi Böszme épp most tombolja ki magát és nagyokat röhög, hogy a gyilkos, viperás ávósai ma is szabadlábon vannak. 2006-ban Orbán is megtervezte a maga kis állami provokációját, amikor az Astória előtt tartotta meg a rendezvényét délután 4 órára.... Ahol Orbán szónoklata nem 56-ról szólt, hanem Gyurcsány ócsárlásában merült ki. A Fidesz rendezvénye is előre megtervezett provokáció volt, hiszen Orbán látta és hallotta a fegyverek dörgését, a tömeg szemét csípte a könnygáz füstje, mégis megtartotta halandzsa szövegét, majd angolosan eltávozott páncélozott kocsijával. Most 2011-ben előre bejelentették, hogy Orbán inkább Brüsszelbe megy az EU-ba, minthogy itthon kipattantsanak egy összecsapást a belvárosi gettósöpredékkel, akik most szintén ehhez közeli helyszínre terveztek gyűlést. Aztán ma megtudtuk, hogy a többi Fidesz fejes is külföldre menekült...Kövér László, a Ház elnöke Dél-Amerikába, Hende Csaba, védelmi miniszter Párizsba, Semjén Zsolt miniszterelnök helyettes Ausztráliába és így tovább. Egyedül Schmitt Pál maradt itthon „a rendre vigyázni”, aki ma este egy igen lapos, unalmas és rövid díszbeszédet mondott el a tévében. Elmaradt a szokásos operaházi díszelőadás is. Kitüntetéseket is adtak át a parlamentben 56 ürügyén, de ezekről sem mutattak semmi képet. Pesten Tarlós elvtárs mint főpolgármester a rádió Bródy Sándor utcai gettója előtt szövegelt, ahol a fő téma az volt, hogy az Új Színházat ne bírálgassák a zsidók...Persze ezt kódolt nyelven adta elő, mi csak közérthetően a lényeget mondjuk. Csótány és bandája nem emlékezett 56-ra, hiszen hírek szerint ők most az SZDSZ újra föltámasztását csinálják, más kódnév alatt.
NAGY IMRE KEGYVESZTETT LETT ?

Persze mindig történnek jó hírek is, de még előtte pár szót a cionrádóról, ahol a belvárosi gettó pártharcosai még erősen tartják  az ÁVH-s vonalat: hazudnak reggel, délben és este. Reggel arra ébredtünk, hogy zsidó 56-osok hazug meséit emlegették, majd jött a Nagy Imre unokái című főműsor. Nagy Imrének volt egy Erzsébet nevű lánya, akinek két gyermeke született, Jánosi Ferenc és Jánosi Katalin. Nagy Imre Katalin nevű unokája az utóbbi húsz évben nagy lendülettel képviselte nagyapja kommunista ávós örökségét. Most megtudtuk, hogy nem tud nyilatkozni a rádiónak, mert úgymond beteg lett és a szakmája „festőművész”. Ilyen nevű festőtől még soha nem láttunk képet, de biztos festő lehet, ha azt mondják. Betegsége miatt ezért a rádió Nagy Imre Ferenc nevű unokáját szólaltatta meg, aki szépen mindent elmesélt a kommunista gyerekkoráról és későbbi életéről. Most jön a jó hír. A szerkesztő reggel óta leste a tévét, hogy mikor koszorúzzák már meg kormány részről vagy valamelyik párt, szervezet részéről Nagy Imre emlékművét (képen), de erről semmilyen hír nem érkezett. Az már bizonyos, hogy a kormány és a Fidesz nem emlékeztett meg az emlékműnél. Azonban az országházat megint kinyitották a nagyközönségnek és minden bejelentkezés nélkül be lehett menni bárkinek. Elmondták, hogy a közönségnek megmutatták Imre bácsi (más néven Nagy Imrov 56-os gúnyneve, azaz „Vologya” ez a OGPU-s ügynökneve volt a Szovjetúnióban.) egykori dolgozószobáját 1956-ban, amikor azt hazudta, hogy a „kormány a helyén van”, miközben ő és a zsidókommunista ávós bandája a jugoszláv követségre menekült már november 3-án. Ma jött a nagyon fontos hír is, miszerint a jugoszláv követségnek ez a meghívója Nagy Imréék számára nem az ő ötletük volt, hanem ezt Titó parancsára tették és megtudtuk azt is, hogy a kormány családtagjait szovjet autókon már korábban odavitték a követségre és Imre bácsi és bandája csak őutánuk érkezett oda. Jánosi Ferenctől, Nagy Imre unokájától azt is megtudtuk, hogy 1957 táján amikor Nagy Imrét és társait még Romániában őrizték, akkor utoljára még Kádár kiküldte hozzájuk Kállai Gyulát, hogy rábeszélje Nagy Imrét, hogy ismerje el a Kádár-kormányt és ismerje el, hogy szakít az ellenforradalmi nézeteivel. Ezt Nagy Imre nem tette meg. A jó hír még folytatódik, mivel a Fidesz újabban köztéri szoborrendezési terveket jelentett be. Lehet, hogy Nagy Imre is kegyvesztett lesz? Ugyanis az Öszödi Böszme is Nagy Imre hívének tartja magát! Amikor Gyurcsány az országházi irodájában volt, akkor Nagy Imre képe függöt a falán és Nagy Imre szobránál többször is ripacskodott a közismert Csótány.
Azt a föloldhatatlan helyzetet viszont a Fidesz sem tudja elsimítani, hogy Gyurcsány és Nagy Imre egy lapon legyen. Vagy az egyik! Vagy a másik! Vagy mind a kettő pusztuljon...? A legfurcsább jelenség az, hogy Gyurcsány és bandája ma miért nem koszorúzott Imre bácsi emlékművénél? Vagy koszorúztak, csak a tévék nem mutatták?