2011. október 26., szerda

OKTÓBER 26 - KADHAFI NÉPES CSALÁDJA

NEHÉZ KÖVETNI A SZÁLAKAT, HOGY KI KICSODA ÉS KICSODÁNAK A KICSODÁJA


Fatiha – Kadhafi első felesége
Kadhafi első felesége egy iskolai tanító volt, a pár állítólag nem találkozott az esküvő előtt. Egy fiuk született, Mohamed, de egy éven belül elváltak.
Szofia Kadhafi
Kadhafi második felesége, és hét gyermek édesanyja. Kadhafiék emellett örökbe fogadtak egy fiút és egy lányt is, Miládot és Hannát. Hanna 1986-ban vesztette életét, amikor az Egyesült Államok Tripolit bombázta.
Mohamed al-Kadhafi
Fatihától született Kadhafi első fia, Mohamed al-Kadhafi, aki a Tripoliban székelő Líbiai Olimpiai Tanácsot vezeti. Mohamed ezzel párhuzamosan a Posta és a Távközlési Vállalat elnöke, amely a mobil- és műholdas kommunikációt bonyolítja.
Szaif al-Iszlám al-Kadhafi
Folyékony angol nyelvtudását a Londoni Gazdasági Iskolai tanulmányainak is köszönheti a 38 éves üzletember – itt szerezte PhD diplomáját. Éppen ezért lehet Szaif al-Iszlám sokak szerint a líbiai gazdaság nyitottabbá alakításának a letéteményese. A Kadhafi Nemzetközi Szeretetszolgálat és Fejlesztési Alapítványt vezeti, amely többször tárgyalt radikális iszlamistákkal túszok szabadon bocsátásról. 2006-ban kritizálta apja uralmát, majd elhagyta Líbiát – később azonban hazatért. Szaif al-Iszlám sokak szerint Líbia „modern” arca, de ő 2008-ban bejelentette, hogy nem áll szándékában „megörökölni” apja uralmát. A líbiai felkelés kirobbanását követően többször megjelent az állami televízióban és a polgárháború lehetőségére figyelmeztetett.
Szaadi Kadhafi
Szofia és Kadhafi gyermeke Szaadi 36 esztendős, egy katonai parancsnok lányát vette feleségül. Korábban labdarúgással is foglalkozott, egy rövid ideig az olasz első osztályban is játszott. Jelenleg a Líbiai Futball Szövetséget vezeti, miután csapatkapitánya volt a nemzeti 11-nek. Miután visszavonult a labdarúgástól, a filmiparban próbált szerencsét, és 100 millió dollárt fektetett be egy mozgóképgyártó alapítványba, amelynek az első produkciója egy német thriller adoptációja volt.
Mutasszim Kadhafi

Nincsenek adatok az életkoráról, de annyit tudni, hogy alezredesi rangban szolgál a líbiai hadseregben. Korábban azzal vádolták meg, hogy az apja ellen tervezett puccsot, és Egyiptomba menekült. Később azonban megkegyelmezett neki Kadhafi, és hazatérhetett. Jelenleg Kadhafi nemzetbiztonsági tanácsadója, és van egy saját alakulata a hadseregben.




Hannibal Kadhafi
Korábban a líbiai állami tengeri szállítmányozó vállalatnál dolgozott, amely az olajszállítást bonyolította. Többször keveredett erőszakos incidensekbe különböző források szerint. 2005-ben azzal vádolták, hogy összeverte Párizsban várandós barátnőjét, 2008-ban pedig Genfben tartóztatták le, miután fizikai bántalmazásra panaszkodott két alkalmazottja. Annak ellenére, hogy később óvadék ellenében szabadlábra helyezték, a líbiai kormányzat válaszul bojkottálta a svájci termékeket, kitoloncolták az országból a svájci vállalatokat és visszahívták diplomatáikat Bernből. Hannibál szerint Svájc egy „világmaffia”, amit „fel kell darabolni”.
Szaif al-Arab Kadhafi
Nagyon kevés információ van Szaif al-Arabról, Kadhafi legfiatalabb fiáról. 2008-ban a brit Daily Telegraph szerint a német rendőrség lefoglalta a Ferrariját, mert túl nagy zajt keltett a kipufogója. Akkoriban al-Arab hallgató volt Münchenben.
Hamisz Kadhafi
Hamisz rendőrtisztként szolgál a líbiai rendfenntartó erők kötelékében, és van egy saját alakulata – Oroszországban kapta a kiképzést. Állítólag őt bízták meg a Bengáziban kirobbant tüntetések elfojtásával.
Ajesa al-Kadhafi
Ajesa 34 esztendős ügyvéd, tagja volt Irak kivégzett vezetőjének, Szaddám Huszeinnek a védelmét ellátó ügyvédcsoportnak. 2006-ban összeházasodott apja egyik unokatestvérével.
Milad Abusztaja al-Kadhafi
Milád Kadjafi egyik örökbefogadott fia, aki állítólag megmentette az ezredes életét az 1986-os amerikai légitámadás során, a Tripoli főhadiszálláson. (atv.hu / BBC, részlet)


Kép: a Huffpost cikke szerint megtalálták a fölkelők Kadhafi egyik fényképalbumát, amelyben sok kép volt Bush elnök külügyminiszteréről, akit Kadhafi imádott és Fekete Virágnak nevezett a Fehér Házban és verset is írt hozzá. Itt a képen 2008-ban találkozott Condoleezza Rice-vel, aki most nyáron Pesten is volt a Reagan elnök szobrának avatásán és beszédet mondott. Egyetlen hazai lap vagy tévé sem kérdezte meg a volt külügyminisztert, hogy meséljen már valamit 2001-es WTC tornyok felrobbantásáról valamit, mert a nő is azok közé tartozik, akik tudja ezeket