Az alábbi írásokat azoknak az agyhalottaknak ajánljuk, akik olvassák az internetet, de nem gondolkodnak és a magyar történelemről semmit sem tudnak. Amit tudnak azt is a kommunista-liberális mocskos propagandából szívták magukba. Ilyen sötét elbutulásban még sosem volt a magyar népesség, egyetlen korszakban sem, mint most a számítógépes korszakban, amikor információs szemetekkel árasztják el a képernyőket.
Mit üzen október 15-e
Október 15-én vette át Szálasi Ferenc az erkölcsileg elbukott, hazaárulóvá lecsúszott Hortytól a hatalmat, melyet a többpárti Országgyűlés novemberi Határozatával szentesített. A kommunizmus, majd a liberális demokrácia tudatos félremagyarázása ellenére, a hatalomátvétel teljesen alkotmányos és jogkövető volt. Ezt a Magyar Királyi Kúria akkori elnökének az emlékirata világosan kinyilvánítja. Üzenhetne a mai ember számára sok mindent a hatalomátvétel utáni rendelkezések sokasága. A pimasz úri címek, mint a grófi, bárói és a tekintetes, méltóságos, nagyságos, kegyelmes eltörlése. A felsőoktatási intézmények megnyitása az egyszerű néprétegek előtt, különös tekintettel a tiszti iskolákra, és a rengeteg szociális rendelkezés. Sajnos a történelem vihara elsodorta, mielőtt kibontakozhatott volna. De az emberek közül csak keveseket érdekel, vagy érint meg a múlt. Ők inkább a mával, a nehézségekkel, gondjaikkal vannak elfoglalva. Így hát most nem taglaljuk azokat a tényeket, melyeket érdemes lenne, inkább csak arra az egyetlen alapvető tényre szeretnénk rámutatni, hogy a mában vergődő ember számára mi október 15. kézzelfogható üzenete.
Van remény! - Ez az üzenet!
Mert azzal a hatalmas szembeszéllel (börtön, hazugság-hadjárat, szegénység), amivel a Hungarista Mozgalom küzdött, reménytelen volt hatalomra kerülni. És mégis sikerült. Egy céltudatos, elszánt, kisebbségben lévő tiszta gondolat hatalomra tudott jutni. Hogyan? Rengeteg munkával, kitartással, és még több áldozathozatallal. Ez október 15-e üzenete! Rengeteg áldozattal, kitartással kijuthatunk abból a posványból, amibe idegen erők belekényszerítették országunkat. Október 15-én, 13.10-kor, majd 14.00 órakor a rádióban elhangzik Horthy proklamációja és hadparancsa a fegyverszünetről. 14.00-órás hírek után a hungarista pártszolgálatosok birtokba veszik a rádió épületét. 17.20 órakor beolvassák Vörös János vezérkari főnök hadparancsát a fegyveres küzdelem folytatásáról. 21.40 -kor elhangzik Szálasi Ferenc kiáltványa a hatalom átvételéről és a fegyveres harc folytatásáról. Október 16. Horthy lemond és Szálasi Ferencet megbízza a kormányalakítással. Szálasi Ferenc vezetésével megalakul a Nemzeti Összefogás Kormánya. Október 27. Összeül az Országtanács és hitelesnek ismeri el Horthy lemondó nyilatkozatát, és az1937:XIX törvénycikk alapján átveszi a főhatalmat. November 3-ra nemzetvezető választásra összehívja az Országgyűlést. November 2-án összeül a Képviselőház és elfogadja az Országtanács javaslatát Szálasi Ferenc nemzetvezetővé történő kinevezéséről. Szálasi Ferenc leteszi az államfői esküt a Szent Koronára. November 3. A Felsőház is elfogadja az Országtanács határozatát és Szálasi Ferenc nemzetvezetői kinevezését. Szemák Jenő, a Királyi Kúria elnöke emlékiratában Szálasi Ferenc nemzetvezetői kinevezését az akkor hatályos magyar törvénykezésnek teljes mértékben megfelelőnek nevezte (kiemelve azok számára, aki folyton hangoztatják, és 1944. március 19-ét tekintik az utolsó 'alkotmányos, vagy legitim' dátumnak...). (jovonkinfo)
Kép: 1944. október 16-án a Vár udvarán
1944. OKTÓBER 15.
Ötvenhét éve immáron, hogy 1944. október 15-én a Hungarista Mozgalom zászlói a Fegyveres Nemzet harci lobogóivá váltak. A politikai taktikázás évtizedei cafatokra téphe-tik a hungarizmust, de az mégis életideálja marad a magyarnak, mert az bajban is, jólétben is magyar, szükségeli és a Hungarizmus az egyetlen, átfogó magyar életideál. Nincs más, amire a nemzeti öntudat a nemzeti sorsfeladat építô munkáját alapozhatja. A kornak teme-tôkbe öregedô szemtanúin, és még élô utolsó mohikánjain a terhelô, de szent kötelesség, hogy a hamisítás világában felnôtt nemzedékek tiszta látása elôl leüssék a szemellenzôt. Mert nem mindegy tettekkel írni történelmet, s tévedéseken elbukva késôn okulni, vagy tisztán látni, helyesen ítélni és idôkben cselekedni 1944. október l5-hez a politikai fordulatnak jó vagy rossz emléke ragadt. Tartalma azonban messze felül áll minden politikai ítéletben. l944. október 15. rég várt folyamatot robbantott ki, és ez a folyamat nem zárult le se a vértanú Szálasi Ferenc akasztófáján, se a szovjet invázióval, a zsidó-kommunista diktatúrával, sem pedig az idô múlásával. Minden cifra vagy tüskés kulissza alatt él, mozog, lüktet, bontakozik a Magyar Sors. A mai nemzedékek is, a következôk is csak kettôt tehetnek hozzá: javíthatják, vagy ronthatják. Tisztánlátás, becsület és felelôsség kérdése. 1944. október 15-nek történelmi gyökerekig való elemzése segítheti az embert mind háromhoz. A nagy világégésben és országdúlásban, az erôk kegyetlen próbáján egyedül a Hungarista Mozgalom állt szikraszilárdan. A Horthy-rend-szer összeroppant, a ,,kiugrási kisérletben” a partizán szellemű baloldali erôk, a megalkuvást, a meghódolást suttogták az emberek fülébe, amikor a vörös horda, gyilkolva, pusztítva, nôket gyalázva és betegségeket terjesztve nyomult elôre. A nemzet a döntô pillanatban felismerte a végveszélyt és szembe akart szállni vele. Ez október 15-ének története. Minden más csak önmentegetôzés, politikai szócsavarás és hitványságok takargatása. 1944. október 15-én az ôsi föld került veszélybe. Mert errôl volt szó e napon és semmi többrôl. Nem egy hatalomra törô párt puccsa, nem idegen hatalmak érdekeinek szolgálata ez a nap, hanem a végveszély tudatára ébredt nemzet élniakarásának utolsó fellobbanása...“ ,,A történelmi tragédia és a végsô pusztulás legkegyetlenebb viharának szele érintette meg október 15-e örökre felejthetetlen vasárnapján a magyar nemzetet. Szelíden virradt fel a nap, s a gondokkal terhelt lelkű magyarok, akik hetek óta a haza földjéért folytatott harc híreit várták szomjas lélekkel, aggódva a csaták kavargásában ott küzdô szeretteikért, vagy a magyar légtérben folyó harc jelentéseit akarták hallani, egyszerre szíven ütve tántorogtak el, mert a rádióból, amelynek a. halálig menô ellenállás, s a magyarság szabad és független életéért semmi áldozattól vissza, nem riadó magatartás igéit kellett volna harsognia, a gyáva és biztos pusztulást jelentô fegyverszünet bejelentését hallották.. Mindenki elôtt felrémlett a legközelebbi órák és napok iszonyú víziója: az országot elözönlô vörös bolsevista csôcselék gyújtogató, rabló és kegyetlenkedô garázdálkodása, s e komor kép felett az elháríthatatlan nemzethalál fekete bizonyosságai. Megbénult néhány percre a magyarság szívverése, hogy aztán annál elemibb erôvel törjön fel az életösztön védekezô, ellenálló, a gyáva megadást visszautasító akarata. Az úri klikk, a maguk hatalmát átmenteni akaró érdekszövetség, amely az ellenség és a zsidóság szellemi, anyagi zsoldjában hátba akarta döfni a halálos elszántsággal verekedô honvédseregeket, s szolgaságba taszítani a dolgozó milliókat, rosszul számított... Az árulás, az önmagunk és szövetségeseink elleni árulás parancsát megvetéssel utasította vissza a magyar honvédség, csendôrség, rendôrség és egy emberként állott a nemzeti társadalom is, a nacionalista tömegek, a nemzetiszocializmus fegyelmezett ereje, a vörös rém tetteit, két szemével látó tegnapi frontharcos légiós: a Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetsége, s egy vértelen forradalom lángoló óráiban magához ragadta a hatalmat, s a nemzet jövendôjének irányítását. Déltôl estig tartott csak a bizonytalanság, s október 15-én éjszaka már úgy borult a megpróbált országra, hogy minden magyar bizonyos volt felôle: nem lesz szabad és könnyű prédája a bolsevizmusnak ez a tatártól, töröktôl, megtapodott, kegyetlenül sokat szenvedett föld!” – írta 1944. október 15-ének felejthetetlen napjáról a magyarság kesôbbi vértanúja Rajniss Ferenc, a Magyar Futár egykori fôszerkesztôje. Mindezt nem csak azért kell elmondanunk, mert 1944. október 15-ének az ötvenhetedik évfordulója van, hanem mert az összeroppant Horthy-rendszer és a megbukott kommunista diktatúra egykori vezetôi éppúgy, mint a zsidó-bolsevizmus kiebrudalt támogatói a vörös hadsereg szálláscsinálói, még mindig az ötvenhét éves hazugságaik ösvényeit járják. Ma is azzal kérkednek, hogy hány zsidót mentettek meg, de arról hallgatnak, hogy hány magyar pusztult el miattuk. Ôk még mindig a krematoriumokban elégetett zsidó hullák felett sírnak, de elfelejtették a foszforos bombák pokoli tüzében elevenen megégett asszonyokat és gyermekeket. Kegyetlenségnek és náci barbarizmusnak tartják a partizánok kivégzését, de hôsi ellenállónak az árulókat, szabotálókat, a katonaszökevényeket, és a partizánok orgyilkosságait. Budapest lakosságának és a védô seregnek csodálatos hôsiessége új Nándorfehérvárt jelent történelmünkben. Budapest hôsiességét, az ôsi föld védelmét nem az október 15, fegyverleltételi parancs szülte, hanem az új, nemzeti forradalmi rendszerben való bizalom. ,,Akik hangoztatták éveken keresztül, nagy mellet feszítve, dörgô szóval, hôsi pózban, hogy vállalják a felelôsséget, a nemzet és a történelem elôtt, egyformán – a vértanu Rajniss Ferenc szavaival élve – egyszerre eltüntek, levegôvé változtak, s maradtak a tragédia készülô viharának villámlobogásoktól megvilágított sötétjében egyedül az erôs férfiak, akik csak-ugyan tudták, hogy mit akarnak, s akik szívükben melengették üldöztetés közben is, reménytelen napokban és évek alatt is a milliók álmát, igazi vágyát, becsületes akaratát.” Szálasi Ferenc, mint államférfiú is hű maradt azokhoz az elvekhez, melyeket a Horthy-rendszer üldöztetése idején is mindig vallott. Még Horthy Miklós árulása után is ragaszkodott ahhoz, hogy lemondásával egyidejűleg a lelépô miniszterelnök ellenjegyzése mellett nevezze ki, az államfôi teendôk ellátásával megbízott miniszterelnök. Egyetlen államférfi sem szállt olyan nyíltan szembe Hitlerrel, mint éppen a magyar mártír Szálasi Ferenc, aki az 1945. januar 27-én a 64235/5.sz.a. kelt, Honvédfôparancsnoki okmány tanu-sága szerint Hitlert figyelmeztette arra, hogy nem engedi a magyar tiszti sarjadékok elger-mánizálását. Horthy Miklós 1954. november 3-án Estorilból Adenauer Konrád akkori német kancellárhoz intézett levelében, egyebek között ezeket írja: ,,Azok a bizonyos oldalról terjesztett hírek, melyek szerint Magyarország 1944-ben a fegyverszünettel kapcsolatban hajlandó lett volna Németországot hátbatámadni, merô kitalálások... Az ekkori fegyverszünet tárgyalásokon Szovjetoroszország követelte volt, hogy az eddigi szövetsegesek, tehát Magyarország is, fegyverrel támadjanak Németország ellen. Én magam és velem együtt politikai és kato-nai tanácsadóim mindíg megtagadtuk – mivel Németország és Magyarország mindenkor fegyvertársak voltak – ennek a szovjet követelésnek teljesítését, noha emiatt a tárgyalások meghiúsulással fenyegettek, és ezért csupán egy elôzetes fegyverszünet volt megköthetô. Magyarországon soha senki sem gondolt arra, hogy orosz parancsra, szovjet utasításra Németországnak háborút üzenjen. Ez egyszerűen elkepzelhetetlen volt: Magyarország ezeréves történelmének egyetlen pillanatában sem követett el árulást, vagy szegte meg adott szavát.” Horthy Miklós levelében foglaltak nem egyeznek a történtekkel. A moszkvai tárgyalásról szóló eredeti feljegyzések és a Horthyval való táviratváltások túlnyomó része arra vonatkozott, hogy miként lehetne a németekkel meglepetésszerűen és sikeresen a szovjet hadseregekkel együttmükôdve, szembe fordulni. (gr. Teleky Géza: ,,A moszkvai fegyverszüneti tárgyalások” Hírünk a világban c. lap. Washington, 1953. jan-ápr. szám.) azzal pedig, hogy senki sem gondolt arra, hogy a németeknek hadat üzenjen, szemben áll Lakatos vallomása, hogy október 14-én az ô határozott kivánságára törölték a proklamációból a hadüzenetet tartalmazó mondatot. Mikor államfôkrôl, politikai vezérekrôl ír a történelem, rendszerint felsorolja a rossz tanácsadókat. Horty Miklós mindent megtett volna népért, ha a szegedi fôvezér és a nép közé nem áll oda egy feudális, zsidó országhódítókból álló klikk, amely Bethlen István és a titkos kabinet nagybirtokot, zsidó kapitalizmust védô álböl-cseségeivel, angolszász külpolitikai ábrándjaival szinte napról–napra húzta lefelé a kormányzót a maga erkölcsiségéig, materializmusáig és hataloméhségéig. A trianoni aléltságából magához tért nemzeten az újjáébredés, az újjászületés és az élniakarás tudata vett erôt. Ha különbözô pártokba is verôdve, de kialakult egy meg nem alkuvó jobboldali front, amely az olasz fasizmus és a német nemzeti szocializmus eszméjének csapásait követve, társadalmi és szociális reformköveteléseinek hovatovább erôteljesebb hangot adott. Az államhatalom azonban, teljes egyetértésben az államfôvel, mereven szembehelyezkedett e reformkövetelésekkel. 1940. ôszén Horthy Miklós már azt írja Teleky Pál miniszterelnöknek: ,,Nem látok más kiutat, minthogy a nyilas vezetôket meg kell fenyegetni, hogy ha felfordítják a helyzetet, a pártot betiltjuk, a vezetôket falnak állítjuk.” Ez volt az elsô jele a nagy lelkihasadásnak... A Horthy-korszak bel- és külpolitikája kihatott Washingtonnak az amerikai magyarsággal szembeni magatartására. Az OSS idegen nemzetiségek ügyeivel foglakozó részlege a Foreign Nationalities Branch 1943. július 8-án kelt memorándumból kiderül, hogy: ,,A ma-gyar-amerikaiak tömegei a háború kezdeti szakaszában Hitler gyôzelmétôl remélték az elszakított területek visszaszerzését, ezért általában nem ellenezték Magyarországnak a (német-olasz) tengelyhez való igazodását.” Amikor Magyarország hadat üzent az Egyesült Államoknak a magyarság “lojálisnak” bizonyultak Amerika iránt Horthy és kormányának magatartásával kapcsolatban úgy módosult az amerikai magyarság többségének álláspontja, hogy azok csak a ,,német nyomás” miatt adták be a derekukat. A memorandumból az is kiderül, hogy a liberálisok szerint a Horthy-rendszer alapjában mindig a ,,fasizmus és a reakció erôivel szövetkezett”. Horthyéknak az a törekvése, hogy a tizenegyedik órában ,,átálljanak a németellenes koalíció oldalára”, a liberálisok szerint ,,szükségessé tette, hogy az ellenforradalmi rendszer eredendô bűnét továbbra is hangsúlyozzák.” Prof. Vámbéry Rusztem az Új Demokratikus Magyarországért nevű mozgalom elnöke szerint Horthy a valóságban Hitler nyomdokaiban jár, és ugyanazt a büntetést érdemli, amit majd a náci vezérre szabnak ki. 1958-ban jelent meg Amerikában Himler Márton ,,Így néztek ki a magyar nemzet sírásói” című könyve, amelynek feliratán az író úgy szerepel, mint az ,,Office of Strategic Services” magyar osztályának vezetôje. Ha volt kommunista szennyirat, amely a magyar múltat akarja örökidôkre sárbarántani, ha volt ószövetségi bosszú, aljas és diktálni, kiírtani akaró anti-magyarizmus, akkor ebbe az ocsmány himleri műbe bele van tömörítve minden. Vitéz Nagybányai Horthy Miklóstól, Szálasi Ferenctôl, vitéz Imrédy Bélától egész Omelka Ferencig, vagy vitéz Endre Lászlóig tolvajjá, kalandorrá, gyilkossá és rablóvá bélyegez mindenkit, még egy Bárdossy Lászlót is. Jobb koroknak és tisztábban látó nemzedékeknek csak fel kell lapozniok Himler Mártonkönyvét, hogy azt mondhassák, hogy a Nemzet lefejezését a huszadik század közepén, nem az amerikaiak csinálták, kezdetben még csak nem is az oroszok, hanem kizárólag és tisztán ezek a megvadult, gyűlöletet lihegô világhódítók. Egyszôrű, egyfajú zsidók voltak a kopók, a fejvadászok, a himlerek, a garnville-grószok, pétergáborok, az ÁVH vezetôi és a kivégzéseknél tomboló csôcselék tagjai. Ahogy 1944. október 15-rôl 1956-ra szaporodtak hátunk mögött az évek, úgy a nagy fordulatra is elkövetkezett a magyar októberek 23-ája: az új ébredés! Ez a vetés már aratás is volt. A független, semleges Magyarország születése! Az új nemzedék vérével írta a történelembe a pusztíthatatlan magyar akarást, bele magába az életbe! A Magyar Sors egy szalagján, mindez, egy nép küzdelme, akaratának kirobbanása, a zsarnokság szorítás alól! (Major Tibor, Szittyakört, 2001)
