Alább a Magyar Nemzet cikke egy halvány kisérlet arra, hogy az évtizedek óta hangoztatott hazugságokat bemutassa. Sajnos a hazugságokat – főleg a cionista rádió a Bródy Sándor utcában – százszor erősebben hangoztatja.
Szelke-Tulipán Éva történész, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársa „vándorló holttestekről”, utólag gyártott hősi mítoszokról és a megtorlók manipulációiról.
Makacsul tartja magát az a zaftos, ám alaptalan történet, hogy a téren mintegy áldozatképpen kivágták volna valamelyik katonatisztnek a szívét. A Köztársaság téri eseményekhez kapcsolódó legendaképzés és az ott történt események értelmezése hozzátartozik a Kádár-rendszer saját eredetmítoszához. Ezért valószínűsíthető, hogy ezt a történetet is tudatosan terjesztették, hiszen tudjuk, hogy a tárgyalótermekben is apelláltak ilyen képszerű, látványos és bizarr elemekre. Kelemen Endre kirendelt orvosszakértő például Tóth Ilona és társai perének tárgyalásán felmutatta az áldozat szívét. (…...) Például M. Kiss Sándor történésznek és kutatótársainak sikerült kimutatniuk a Tóth Ilona-per kapcsán, hogy tisztázatlan a valódi kiléte annak a Kollár nevű férfinak, akit áldozatként azonosítottak. (…..) Több esetben a szovjet csapatokkal folytatott tűzharcban vagy a szovjet katonák egyoldalú fegyverhasználatával lelőtt magyar katonákat utóbb a rendszer hősi halottjának állították be. A honvédségi áldozatok közül hőssé nyilvánítottaknak majdnem a fele ilyen katona. Egy-egy eseten keresztül jól bemutatható, hogyan változik át a történet. Ilyen például Bogár János honvéd halála, akit a szovjetek lőttek tarkón, miközben hazafelé tartott, de a későbbiekben már mint az „ellenforradalmárok” áldozatát szerepeltetik. (…..) A megtorlás során sokszor fotódokumentációt csatoltak a peranyaghoz, beállított fényképfelvételeket, amikkel a vádlottak tevékenységét demonstrálták, illetve ezeket összevetették a forradalom alatt készült eredeti felvételekkel. Ismert az a híres képsorozat, amin a feltartott kezű belső karhatalmisták a falnál állnak, és a következő képen már elesnek – ez megjelent a Paris Match nevű magazinban is –, amit arra használtak, hogy tömeggyilkosságnak tüntessék fel az eseményt. A felvételeken szereplő emberek közül valójában egyetlen ember halt meg, és neki sem került elő a holtteste. Ez az a holttest, amiről már beszéltem, vagyis ahol a család nem járult hozzá az azonosításhoz. Továbbá a propaganda később olyan képszerű, kitalált elemeket illesztett az események elbeszélésébe, amik alátámasztották azok hősi jellegét vagy az ellenforradalom brutalitását. Két esetet is említhetünk. A pártház ostromának kezdetén a saját társaik fegyverhasználata elől a térre kimenekülő belső karhatalmistákra az épület védői nyitottak tüzet. Azért, hogy ezt elfedjék, és a hátulról érkező találatokat megmagyarázzák, a későbbiekben egy túszdrámás jelenetet illesztettek a történetbe. A pártház ostromának egyik legközismertebb jelenete, a parlamenterek kilépése sem úgy történt, ahogy az a köztudatban él. A hivatalos változat szerint Mező Imrére és társaira a propagandairodalomban Tuskólábúnak, míg az ötvenhatosok által Falábú Jancsinak nevezett egyén adta le a halálos lövéseket. Tényleg vannak olyan fényképek, ahol ez a nagyon markánsan megkülönböztethető férfi fényképezkedik golyószórótárakkal és puskával a Köztársaság téren. Tehát minden bizonnyal a figura képszerűsége ragadta meg a hatalom figyelmét, illetve – erre M. Kiss Sándor hívta fel a figyelmemet – volt a két világháború között egy filléres regény, amelyben a negatív szereplőt Tuskólábúnak hívták, és így rögtön egy asszociációs lehetőség is adódott a férfi gonoszságát hangsúlyozandó. A képek, illetve a különféle tartalmak összekapcsolása már a mítoszteremtés boszorkánykonyhájába enged betekintést. (…..) Említhetjük például Sziklai Sándor ügyét. Talán még mindig nem ment át igazán a köztudatba, bár Budakeszin nem merült teljesen feledésbe, hogy mi történt valójában. Sziklai a Hadtörténeti Intézet parancsnoka volt ’56-ban, és apósával együtt halt meg annak házában Budakeszin. Ebben az esetben is egy népítéletszerű kivégzést kreáltak a történtekből. Legutóbb Speck István rekonstruálta az eseményeket. Ezek szerint Sziklainál fegyver volt, halálosan megsebesített egy felkelőt, sőt valószínűleg az apósát is, majd öngyilkosságot követett el. Alapvetően tehát egy családi tragédiáról van szó. Az eset kapcsán hat halálos ítéletet hoztak, kettőt végre is hajtottak. Négy vádlottat életfogytiglani, hetet pedig összesen hatvan év börtönbüntetésre ítéltek, miközben a hatóságok is tisztában voltak a történtekkel. (…...) Több olyan eset van, amikor kormányerők egymással keverednek tűzharcba, például október 25-én az Alkotmány utcában. Kevésbé közismert az is, hogy a szovjetek a november 4-én induló intervenciónál a magyar hadsereget ellenségként kezelték, a magukat megadó laktanyák katonáira is lőttek. Pánik, szervezetlenség, érzelmileg felfokozott helyzetek, ezek mind fontos szerepet játszottak az események alakulásában. Az ilyen tragikus történések áldozataiból aztán ismét csak hősi halottak lettek a hatalom szándékának megfelelően. Úgy tűnik, hogy híján voltak az igazán nagy ívű történeteknek. Ezért is próbálták a tiszta forradalom mítoszával szemben felmutatni a lincselések képeit, és ezért próbálták a Köztársaság téri véres eseményeket magával a forradalommal azonosítani. (MNO, részlet)
Kép: fölső sor Such György, Szalai Annamária, Belénessy Csaba, Jónás István, alul Rékai Gábor
A korábban Emereggy névvel reklámozott cionista szócsőben még mindig a régi ÁVO-s szellem uralkodik, hiszen a Kádár-korszak csahosait még nem rugták ki. Ilyenek pedig bőven vannak a Bródy Sándor utcai zsidógettóban. Most, amikor 1956-ot kéne hitelesen bemutatni, akkor Rékai Gábor, a rádió régi bútordarabja gennyes, nyálas beszédstílusával elővette a kommunista rádió 30-40 éves szemét adásait és azokat adja.
1956-os eredeti hangfelvételeket nem adnak!
Miért tehetik ezt meg a Rékai féle szellemirtók? A FIDESZ miatt, akik odaültették a rádió székébe Suchot, aki a cionista rádiót 100 %-osan megalapozta. Szalai Annamáriának, a fellettes szervnek tökéletesen megfelel az, hogy a közszolgálati rádió nemzetellenes, kommunista, uszító műsorokat ad naponta. Nem soroljuk a rádió bűnözéseit, mert ehhez egy könyv is kevés lenne. Belénessy elvtárs garantálja a cionista szócső zavartalan műödését és a rádió Jónás nevű elnöke ezt megvalósítja. Jónás elvtárs is még a 70-es években tanulta ki a cionista ávósrádió módszereit, akárcsak Rékai Gábor. Mit képzelnek ezek? Meddig folytathatják ezt a mocskot amivel elárasztják a magyar hallgatókat?
SZABAD MAGYAR RÁDIÓT KÖVETELÜNK!
