2011. október 19., szerda

OKTÓBER 19 - A NÉPSZABADSÁG IDEGES

MEGINT ELMARAD A TERRORISTÁK PERE
Még kedden La Pazból és Santa Cruzból Cochabambába szállították a 11 előzetes letartóztatásban lévőt, köztük Tóásó Elődöt és Mario Tádicot. Marcelo Soza ügyész, aki a nyomozást kezdetektől vezette, összesen 39 személyt vádolt meg, a börtönben tartottakon kívül 12 személy házi őrizetben várta a mostani tárgyalást. A többiek szökésben vannak, vagy nem voltak hajlandók megjelenni a korábbi, áprilisi tárgyaláson sem. Megérkezett kedden Cochabambába Ricardo Madonado bíró is, aki vezeti a terrorizmus perének mostani második, egyben záró meghallgatási szakaszát. Mint közölte, négy naposra tervezi a meghallgatást. Ítélethirdetés csak azt követően várható. (….) A bolíviai sajtó azt várja, hogy lesz-e és mikor találkozó az őslakos menetelők és Morales elnök között. Talán ennek tulajdonítható, hogy bolíviai idő szerint 14 óráig (magyar idő szerint este nyolcig) a hivatalos ABI hírügynökség nem adott hírt a cochabambai pertárgyalás megkezdéséről. (NOL, részlet)
HÁTTÉR
Azt az érdekes fejleményt, amikor a köztársasági elnök (Schmitt Pál) Morales elnök lábainál könyörgött, hogy a terroristaként elhíresült számítógépes „professzor” számára kedvezményeket kérjen az indián elnöktől, ezt kihagyta a kommunista pártlap a találgatásainak a sorából. Pedig a kutya itt van elásva. A magyar államot hivatalos részről, beleértve a külügyet is, nem érdekli a raboskodó terrorista sorsa. Az állam úgy gondolja, hogy mindenki vállalja a tettei következményeit. A köztársasági elnök a maga részéről elment a legvégsőbb pontig, amire lehetősége volt. Innentől kezdve a Népszabadság hiába idegeskedik, meg kell várni a boliviai bírósági eljárásokat. A hazai olvasót elgondolkodtatja az, hogy ugyan milyen érdeke fűződik a „népszabónak” ahhoz, hogy lobbizzon a terrorista professzor érdekében? A cikkükben nem azzal foglalkoztak, hogy mit követett el a professzor és hogyan került a távoli Boliviába, hanem elkezdték részletezni, hogy Moralesre mekkora nyomás nehezedik amiatt, hogy az ellenzék által fölbérelt tüntetők a fővárosba igyekeznek. Az bezzeg nem érdekelte a „népszabót” amikor az előző években ugyanez az ellenzék gyújtogatott és gyilkolgatott Bolíviában. Hogy a „népszabót” valójában mennyire nem érdekli ez a terrorista ügy az abból is látszik, hogy képet sem mellékeltek cikkükhöz. Mi ezt most bepótoljuk, az elhíresült professzorról, aki alig várja, hogy legyen tárgyalása. Az viszont örvendetes a Népszabadság részéről – más lapokkal ellentétben –, hogy vették a fáradságot és most már hivatalos boliviai forrásokat is olvasgatnak, nemcsak az ottani szennysajtót és ellenzéki lapokat. A raboskodó professzor, aki „tévedésből” került Boliviába és a bíróságra. Kép:HVG