2011. október 30., vasárnap

OKTÓBER 30 - AMERIKAI TÜNTETÉSEK AZ MTI SZEMSZÖGÉBŐL

KÉT ELDUGOTT HÍR, AMELYEKRŐL A   TÉVÉK HALLGATTAK
Három nappal korábban Oaklandben történt összetűzés a rendőrök és az ottani tüntetők, táborozók között. San Diegóban "sokan arra panaszkodtak", hogy a táborozók kábítószert fogyasztanak, szemetelnek a környéken, ottlétük "higiéniai szempontból aggályos" - állították a hatóságok. Szeptemberben kezdődött New Yorkban a "Foglaljuk el a Wall Streetet!" mottójú tiltakozó akció a társadalmi egyenlőtlenségek és a munkanélküliség ellen. Azóta a "felháborodottak" mozgalmához a világ több száz országának számos nagyvárosában csatlakoztak. Egyes amerikai városok vezetése erővel fölszámolja ezeket a táborokat, mások - például Philadelphia, New York, Minneapolis, Portland, Oregon önkormányzata - már arra az álláspontra helyezkedett, hogy hagyja őket ily módon tüntetni. Michael Bloomberg New York-i polgármester pénteken azt mondta: a Zuccotti-parkban táborozó tüntetők mindaddig ott maradhatnak, ameddig betartják a törvényt. Ez a park tekinthető a mozgalom nem hivatalos központjának. "Más városok nevében nem beszélhetek. A mi felelősségünk az itteniek jogainak védelme és biztonságának szavatolása" - mondta Bloomberg.  A város vezetése azért egy kicsit megnehezítette a Zuccotti-parkiak életét: a közterület-fenntartók elkobozták tőlük gázpalackjaikat, aggregátoraikat és laptopjaikat, mondván, hogy ezek életveszélyes eszközök. (MTI, részlet)

Kép: a CNN változatlanul nem hozza főoldalán a tüntetőket, hanem eldugott apró hírekben. A NY-i tüntetőknél igen erős hideg, eső és hózápor volt, de kitartanak még, ezért is eszi a fene CNN-t















Kép: NY zsidó polgármestere a rendőrséget használja föl a tüntetők zaklatására. Most kiküldték a tűzoltókat is, hogy vegyék el tőlük az áramfejlesztőket és egyéb műszaki berendezéseket, hogy ne tudjanak adások és netet használni és ezek egy részét elkobozták tűzrendészetre hivatkozva















Elhúzódik a Wall Street elfoglalása
A kaliforniai Oakland városában a hét elején a hatvanas évek háborúellenes tüntetéseihez hasonlóan rohamrendőrök árasztották el az utcákat, és könnygázzal próbálták feloszlatni a tömeget. Az egyenruhások elözönlötték a városháza előtti területet, ahol az aktivisták két héttel ezelőtt tábort ütöttek, és felszámolták a gyülekezőhelyet. Az utcai harcok után több mint száz embert őrizetbe vettek, de a tiltakozók tovább folytatták békés tüntetésüket. Az öböl másik oldalán, San Franciscoban szintén megelégelték a rendőrök a tüntetők állandó jelenlétét, és felszólították a tömeget, hogy hagyják el a táborhelyet. Atlantában a hét közepén ötven tiltakozót vettek őrizetbe, egyiküknél egy rohampuskát találtak a rendőrök. Másutt, például New Yorkban, Bostonban és Philadelphiában a hatóságok megengedőbbek a tüntetőkkel szemben, legalábbis egyelőre. Bár ezekben a városokban is egyre nagyobb aggodalommal figyelik a táborhelyek körüli bűncselekményeket, illetve az egészségügyi körülményeket. Los Angelesben a városi tanács támogatásáról biztosította az aktivistákat, de a polgármester a napokban már megemlítette, hogy a tiltakozók nem maradhatnak örökké a városháza előtti téren. Hasonlóan nyilatkozott a polgármesteri hivatal Bostonban és Chicagóban is. „Munkát akarunk! Munkát akarunk, méghozzá most azonnal!” – kántálják az aktivisták, akik éjjel-nappal hirdetik: a gazdagok, valamint a középosztály és a szegények közötti egyre nagyobb szakadék, a nagyvállalatok politikai befolyása, a pénzügyi válság felelőseinek büntetlensége és a csökkenni nem akaró munkanélküliség ellen tiltakoznak, de a sérelmek között az állatkínzástól a diszkrimináción át a tanulókat kizsákmányoló diákhitelekig számtalan téma szerepel. Sokan hiányolják a tüntetők követeléseit, a Wall Street-ellenes aktivisták ugyanis nem közölték egyértelműen, mit is várnak a kormánytól. Karl Denninger, az ultrakonzervatív Tea Party mozgalom alapítója szerint a bankok ellen tüntetőknek addig vannak jó esélyeik, amíg nem fogalmazzák meg a követeléseiket. A Foglaljuk el a Wall Streetet! mozgalom egyik ütőkártyája, hogy az aktivisták még nem fogalmazták meg egyértelműen, mit is kívánnak. Ez az ő szempontjukból jó dolog, nem pedig negatívum – mondta Karl Denninger, aki szerint a baj az, hogy amint előállnak négy-öt kéréssel, márpedig az ilyen kiáltványokat nem lehet bő lére ereszteni, akkor a követelések hetven százalékát esetleg megfontolják, majd a tüntetőket hazaküldik. A politikusok pontosan erre várnak – véli Karl Denninger. Többen azonban úgy vélik, minél tovább tart a tiltakozási hullám, annál több pénzt hozhat a házikasszába. Egy New York-i házaspár például már kérvényezte az Occupy Wall Street vagyis a Foglaljuk el a Wall Streetet! levédését, hogy márkanévként használhassa pólókon, matricákon, ernyőkön, cipőkön és táskákon. Korábban egy brooklyni férfi a mozgalom másik szlogenjét, a „Mi vagyunk a 99 százalék” jelmondatot próbálta védetté tenni. (MR)

Kép: bezzeg Argentinában, ahol nemzeti kormány van, nővekszik a jólét. A bűnöző EU Braziliához fordult, hogy vegyék meg az értéktelen EU kötvényeket, de nemet mondtak. Ma a cionrádió bevalotta hogy Dél-Amerikában válság nélküli, fejlődő országok vannak, kép:CNN
Kép: a bűnöző EU Kínát is kérte, hogy vegyenek az értéktelen állampapírjaikból, de Kína is beintett az EU-nak, nem támogatják a bűnöző EU-t, amely teljes rohadásra van itélve, még szakértők szerint is. Vajon Ovi Viki meddig fújja a döglődő EU nótáját? Hiszen ő mondta pár éve, hogy "az EU-n kívül is van élet..." Gyorsan hozzátesszük, az EU-n kívül sokkal jobb élet van..
Kép: Sarkozy: ezt nektek németek....már nem vagyunk jóbarátok