2011. július 18., hétfő

JÚLIUS 18 - NEMZETKÖZI ZSIDÓ SZEKTÁK

A NAGY VALLÁSOK NAGY BIRODALMAK ALATT JÖTTEK LÉTRE

Kép: Nagy Konstantin
A scientológia a XX. század új vallása. A legtöbb országban szektának könyvelik el őket és kezdettől fogva ellenségesen viselkedtek velük szemben, mert alaptörvényeik ellenkeztek az országok alaptörvényeivel. Közben változtak az idők és a nagy vallásszabadságra való hivatkozás és a vérszegénységben szenvedő kereszténység utóhatásai egyre több támogatót szereztek ennek az új szektának. A kritikusaik szerint jobbára ingatag és csalódott lelkületű személyek az új tagok, akiket aztán nagyon könnyű befolyásolni. Kurzusokon és csoport agymosáson keresztül próbálják erősíteni a szektatagok hitét. Azonban nem ugyanezt tette a kereszténység is a saját hiveivel évezreden keresztül? A scientológia teljesen zsidó eredetű szekta, hisz szellemi tápláléknak a nagy perverz zsidó Sigmund Freud elméleteit is felhasználják. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Saul rabbi által alapított judeokereszténység után, most jönnek a judeoszekták. A kereszténység is annak köszönheti egykori nagyságát, hogy a világ legnagyobb birodalmában a rómaiban gyökerezett meg, ahol aztán a negyedik századtól kezdve véres erőszakkal betiltottak minden más vallást és hitfelekezetet. Az iszlám és a kereszténység térhódítása a véres kard és az inkviziciók eredménye. Kérdezhetnénk, hogy így gondolta-e Jézus? Erre semmilyen utalás nincs az evangéliumokban. A legnagyobb vallások elterjedése mindíg az erős és erőszakos birodalmak ideológiájának a következménye. A kereszténység főideológusai évezreden keresztül fejvesztés terhe mellett megtiltották, hogy a Bibliát lefordítsák a népek nyelvére. Egy bátor Luthernak kellett jönnie, hogy mindenki kézbe vehesse a kereszténység alaptörvényeit. Ugyan mitől féltek ezek a hazug papok? Akik az embernek adott isteni ajándékról, a szabad akaratról prédikáltak? A Bibliát most már évenként újrafordítják kisebb-nagyob változtatásokkal. A Norvégiában 2010-ben kiadott Bibliában Szűz Mária már nem szűznek, hanem asszonynak van leírva. Az indoklás az, hogy az eredeti héberben a leírás leányt vagy asszonyt jelent, de semmi esetre sem szüzet. Az Újszövetségben Saul-Pál szintén azt írja, hogy Jézus asszonytól született.(Galatákhoz 4, 4-5) Az már tudjuk, hogy a Biblia szerkesztésénél és az utána következő zsinatokon a bolsevikokat megszégyenítő módszereket alkalmaztak az egyházatyák és ennek a levét issza most a kereszténység, amely lassú elszáradásra van itélve. Meghasonlott és hazug pápáik pedig teljesítik Jeruzsálem minden óhaját. Kép: Bizánc
A világ emberisége nagyon sokszínűre lett teremtve és fölösleges egységes keresztény szellemről álmodozni, amikor a keresztények több mint 70%-a analfabéta (pl. Afrikában és másutt) és semmi fogalma sincs a történelmi múltról és jelenről. A vallások kéz a kézben haladtak a birodalmakkal. Változnak a nagyhatalmak, változnak a vallások. Most az Új Világrend belépésével belépett a küszöbön az Új-Zsidó vallás is. (olvasónktól)

Kép: zsidó bohóc Amerikában

NEMZETKÖZI HÁLÓZATBAN MŰKÖDNEK
Szerzőnk nagyon beletalált a lényegbe, mert éppen a héten jelentette ki a Hit Gyülekezete (zsidó szekta) „vezető lelkésze”, Németh Sándor a zsidószellemű és zsidóvezetésű ECHO-TV-ben, hogy a tagjaik között igen sok olyan zsidó van, aki nem tartja zsidó „vallását”, viszont a Hit Gyülekezetében igen jól feloldódtak, otthonra találtak és megtalálták azt a hidat, ami a zsidó vallást és a keresztény vallást összeköti, ebben az „egyházban”. A vezető lelkésznek igen nagy gyakorlata van abban hogyan kell szemrebbenés nélkül hazudni. Németh elárulta még, hogy ez a Hit Gyülekezete nem magyar találmány, hanem egy nemzetközi szervezetnek a része. Ezt minden további nélkül elhisszük neki, hiszen a zsidók létformája a nemzetköziség és a hálózatban való működés, konspirációs alapon. Németh még a Kádár-rendszer végén pár főfel alapította ezt a bűnszektát, kizárólag üzleti alapon. Ugyanis az 1994-es egyházi törvény alapján minden egyház és szekta hatalmas pénzeket kapott az államtól. De nem ez a lényeg, hanem amiről hallgatott a vezető lelkész most is, hogy a szekta tagjainak jövedelmük 10 %-át le kell adni tagdíjnak. Tehát ez egy igen komoly üzleti vállalkozás. Sok pénz, az már hatalom. Akkor már a politikába is bele lehet szólni. Pl. igen sok SZDSZ-es volt ennek a szektának a tagja, köztük a jogász Hack Péter is, aki a magyargyűlölők élvonalába tartozott. Németh azzal dicsekszik, hogy 40 ezer tagjuk van. De azt már nem mondja el, hogy kikből is állnak ezek? Többségük cégeknél, hivataloknál, üzleti életben vezető helyen van. Ez a hazai zsidószekta üzlet immár 20 éve virágzik. Most az új egyházi törvény kicsit megnyeste ezeket, de a lényeg változatlan. Mint ahogy a zsidó alapítványok is sérthetetlenek. A szekták, alapítványok és titkos társaságok egymásba vannak fonódva. Most az állam által elismert 14 egyház közé besorolták a Hit Gyülekezetét is, mondván azt, hogy „sok tagjuk van”.....Most jön a hab a tortán. Németh a szektájának összejövetelein egyszerre hirdeti Jehovát és Jézust. Persze Jézust nem idézi, hanem teljesen kiforgatja az Újszövetséget. Ebben sincs semmi új. Hiszen ugyanezt teszik a katolikusok, reformátusok, evangéikusok és még a Jehova Tanui is, azok is vegyesen adják elő Jézust és Jehovát, a templomokban. Persze zsidó szemszögből és érdekek alapján művelik az agymosást. Volt pofája ennek a szektának a tévében olyan reklámokat leadni, hogy ők mennyit „segítettek” a vörösiszap áldozatainak. S erre képesek voltak statisztákat is alkalmazni. Persze hamis TV-reklámra a sok milliós összegekből vígan telik nekik.