2011. július 31., vasárnap

JÚLIUS 31 - IZLANDON ZSIDÓK CSINÁLTÁK A BANKCSŐDÖT

IZLAND IS AZ IZRAELI TERRORÁLLAMOT BÍRÁLTA
Kép: a norvég Munkáspárt ifjúsági szervezete Izrael ellen hirdetett bojkottot
2011. március 9-én a BBC arról számolt be, hogy a gazdag tulajdonost és utasát, Robert és Vincent Tchenguiz-t letartóztattak azután, hogy az izlandi Kaupthing bank csődbe jutott. Azt azonban nem említi a cikk, hogy a két testvér izraeli állampolgár volt és az apjuk, Victor Tchenguiz, iráni zsidó volt és királyi ékszerész Reza Pahlavi sah († 1979) alatt. A The Telegraph (2010. március 6.) szerint Vincent Tchenguiz egyszer egybekelt Dorrit Moussaieff-el, aki izraeli születésű zsidó és felesége Izland elnökének, Dr. Ólafur Ragnar Grímsson-nak. Most miért említjük meg azt, hogy a zsidó hatalom ebben a kis országban, a 320.000 lakosú Izlandon is van? Nos, a minap olvastam Manfred Gerstenfeldtől az izraeli Ynet lapon (2011.július 18., 2011) "Izland Izrael ellen". Dr. Manfred egy politikai aktivista és IT elnök, ösztöndíjas a jeruzsálemi Center for Public Affairs. (a külügyi ügyek központjában) Ő sérelmezte, hogy az izlandiak nem sokban különböznek  Izrael-ellenes tevékenységükben a norvégoktól , ami igazán megijeszt. Manfred listáján több okból is antiszemitának nevezte Izlandot, kiemelve az Izland-i kormányt, amely jelentős „arroganciát mutat Izrael felé”. Izlandból Össur Skarphedinsson meglátogatta a Hamász gázai területét, a múlt héten. Megígérte a palesztinoknak Izland támogatását, hogy a következő ENSZ közgyűlésen támogatni fogják a palesztín államiságot. Ő szorgalmasan elkerült minden diplomáciai kapcsolatot Izraellel, hogy nem utazott oda. De ellátogatott Jordániába és Egyiptomba. A hónap elején az izlandi Birgitta Jonsdottir volt az első parlamenti képviselő az országból, aki meglátogatta az izraeliek által szabotált gázai segélyflotillát. 2010-ben az ENSZ közgyűlésén Izland külügyminisztere felszólalt Izrael ellen. Amikor Lieberman izraeli külügyminiszter ezt megírta neki, akkor Skarphedinsson nem válaszolt. Még csak nem is vette át Lieberman levelét. Skarphedinsson elrendelte az izlandi diplomatáknak, hogy maradjanak a teremben, amíg az iráni Ahmadinedzsád elnök beszélt a durbani felülvizsgálati konferenciáról, ami Genfben volt 2009-ben. A diplomaták szinte minden más európai országból ottmaradtak az iráni elnököt meghallgatni. Az izlandi parlament elítélte Izraelt és néhány tagja azt javasolta, hogy vezessenek be szankciókat a cionisták ellen, sőt szakítsák meg a kapcsolatot Izraellel. Amikor az Olmert kormány elküldte miniszterét, Yuli Tamir-t, hogy Európában a gázai invázióról meséljen (2008-09), akkor Izland nem volt hajlandó fogadni őt. A XVII. században egy izlandi lelkész Hallgrimur Pétursson széles választékban írt himnuszokat. Ezekben a himnuszokban a zsidókat is említette több mint 50-szer, de mindig ezekkel a szavakkal jellemezte őket: "álnokság, hamisság, gonoszság és más rosszindulat." Izland nem volt hajlandó bíróság elé állítani Evald Mikson-t, aki állítólag megölt zsidókat a szülőhazájában, Észtországban 1993 körül. Mikson menedéket talált Izlandon, ahol Izland fiai játszottak a nemzeti labdarúgó válogatottal. 2005-ben, Izland állampolgárságot adott az egykori sakkvilágbajnoknak, az anticionista Bobby Fischernek, aki történetesen nem zsidó származású. És végül Manfred humora. Izland muzulmán párti, mert tagja szeretne lenni az ENSZ Biztonsági Tanácsának, amelyre szüksége van a muszlim szavazatokra az ENSZ közgyűlésben. Az izlandiak antiszemitizmusának az oka, hogy csak néhány zsidó él az országban. Izland muszlim lakosság kevesebb, mint 50. (rehmat blogából, részlet)
EGY HOZZÁSZÓLÁS A FENTI BLOGBÓL
A Moszad áll mesterien a hamis terrortámadások mögött, amelynek az a célja, hogy megváltoztassa az emberek felfogását és megbüntesse azokat, akik ellenfelei az izraeli politikának. Az újjlenyomatok az izraeli hírszerzéstől származnak az egész 9 / 11 támadásoknál, ami volt az Egyesült Államokban. A 2004-es Madrid-i vonatrobbantások, a 2005-ör tranzit robbantások Londonban, és most, a támadások Norvégiában ... Míg a izraeli befolyásolás alatt lévő média azt hazudja, hogy a veszély az iszlám terrorizmus, ma már nyilvánvaló, hogy a legnagyobb veszélyt a közbiztonságra az Izrael-i állam jelenti. Egy szélhámos nemzet, amely nem habozik megölni az ártatlan embereket, hogy elérje mocskos politikai célját.

JÚLIUS 31 - KÖVETELŐZIK A CIONISTA BÉRGYILKOS

ZSAROLJA A RENDŐRSÉGET A CIONISTA BÉRGYILKOS

Ha valaki eddig azt hitte, hogy a norvég mészáros letett a támadásról miután elfogták, az nagyon téved. A bérgyilkos az bérgyilkos. Hatalmas pénzt kapott ezekért a tettekért, amit sok évig készítettek elő és egészen biztosan pontos KIKÉPZÉST IS KAPOTT, arra az esetre, ha elfogják. Mármint a mészáros pontos kiképzést is kapott arra az esetre, hogy mit kell csinálnia neki a vallatásokon és a későbbi tárgyalásokon. Bemondták a hírekben, hogy feltételekhez kötötte a vallomását a mészáros. "Jens Stoltenberg kormányfő és V. Harald király lemondását kívül a 32 éves norvég szélsőséges állítólag azt is követelte, hogy őt nevezzék ki a hadsereg élére. Mindez a második, szombat esti kihallgatását hangzott el." (MTI) Biztosra vehetjük azt, hogy a mészáros nem fog megtörni, hiszen sem lelkileg, sem fizikailag nem kínozzák, hanem egyelőre a fenekét is ki.....ák és jól tudja azt, hogy ő van eszmei fölényben is, hiszen állandóan idézik a kézikönyvét és őt semmivel sem kényszerítik arra, hogy ismerje el a bűnösségét. A gyilkos teljesen tisztában van a liberális (bűnpártoló) norvég törvényekkel és pontosan tudja, hogy jogilag miket alkalmazhatnak ellene és most ő ezekkel sorra vissza fog élni. Így az esetleges tárgyalása - hacsak nem jön közbe valami - még hosszabb is lehet, mint ahogy a hatóságok ezt előre megjósolták, hiszen a mészáros minden egyes vallatási, őrzési dologba bele fog kötni és ezzekel a műhírekkel fogja a nemzetközi zsidósajtó szórakoztatni évekig a világ közvéleményét. A norvégok most kátszeresen is a saját csapdájukba estek. Egyrészt nem csinálhatnak keményebb törvényeket, mert ők a liberális maszlagokra esküdtek föl, amire köpnek a zsidó terroristák. Ugyanakkor a rendőrséget és ügyészséget a gyilkos meg fogja törni, mindenbe kötözködni fog és húzza az időt, mert tudja, hogy a világsajtó az ő oldalán áll. Jelenleg ez a helyzet és ilyen viszonyok között nem lesz bolond öngyilkos lenni, hiszen hatalmas támogatottságot élvez a világsajtótól és a korábbi megbízóitól, akik kacagva és fotelokban ülve élvezik ezt a piszkos színjátékot. Kép: a mészáros

JÚLIUS 31 - KÜLFÖLDI ESEMÉNYEK KÉPEKBEN

IRÁN
Egy iráni magasragú katonai parancsnok azt mondta, hogy a nyugat fölfegyverzi Szaud Arábiát, hogy a Perzsa-öböl ásványkincseit kirabolja a környező országokból. A német Spiegel jelentette július 2-án, hogy Németország 200 db Leopard-2 harckocsit ad el Szaud Arábiának, de Amerikától kezdve más országok is fölfegyverzik a cionbérenc királyságot. (presstv részlet és kép)
Kép: Leopard-2 és a szaudi király Obamával














SEGÉLY SZOMÁLIÁNAK
Az Irán-i Vörös Félhold 120 tonna élelmiszersegélyt küldött Szomáliába.
KEZDŐDIK A RAMADAN AZ ISZLÁM BÖJT IDŐSZAKA

A PressTV cikke elmagyarázzan ennek a böjtnek hasznos élettani és szellemi hátterét, de a mellékelt kép vicces, ugyanis a tömeggyilkos Mubarak nemrég bejelentette, hogy éhségsztrájkot folytat, hogy elkerülje a bírósági tárgyalást, miközben ez egybeesik a Ramadánnal.
AFGANISZTÁN

Mike Mullen amerikai vezérkari főnök is előkészíti a muzulmán katonáit a Ramadanra, az afgán szolgálatnál. Kép: AP











A PÁPA NÉMETORSZÁGBA MEGY SZEPTEMBERBEN
Csodálatos módon a zsidó hírügynökség, az AP mindent előbb tud meg mint a Vatikán-i lapok. Az apácák már most készülnek a hatalmas mennyiségű ostya legyártására. A pápa szeptember végén megy Németországba és Berlin-be is. Már most jelezzük, hogy hatalmas ölelkezése lesz a pápának az ottani zsidó rabikkal. Még az is lehet, hogy egy holoszanatóriumba is ellátogat...Kép:AP
 
I Z R A E L B E N   GÁZ VAN
 
A világsajtóban és a hazai hírekben egy megveszekedett képet sem mutatnak a sok százezres izraeli tüntetésekről, amik már több hete tartanak. Csak a cionrádió számolt be erről, de a tévék semmi képet nem mutatnak és arról is hallgatnak, hogy meddig tart a tüntetés? Legutóbb már a szakszervezetek is csatlakozni akartak és lehet, hogy kormányváltozást fog hozni a nyomor és magas életköltségek miatti tüntetés. Csodálatos módon az AP mélyen hallgat az ügy állásáról és erről nem tesznek föl képsorozatokat és egyetlen illetékest sem kérdeznek meg. Kép: presstv

JÚLIUS 31 – IZRAEL ÜGYNÖKE VOLT A NORVÉG TERRORISTA

Adrian Salbuchi (képen), július 26-i videóüzenetének a szövege (amerikai körlevélből)
A NORVÉG MÉSZÁROS IMÁDÁTA ÉS DICSŐÍTETTE AZ IZRAELI HADSEREGET


Adrian Salbuchi (képen): Szeretnék röviden foglalkozni a szörnyű robbantásos és gyilkolásos merénylettel, ami Norvégiában történt a múlt pénteken, július 22-én. Az ok, amiért szeretném ezt a témát bemutatni az az, amit mindannyian tudunk, hogy volt egy borzalmas kettős robbantás a kormányzati hivatalok ellen, Oslo központjában és  két órával később volt egy tömeges gyilkolás Utoya szigeten, az ifjúsági tábor résztvevői ellen. A hatóságok szerint ez egy magányos fegyveres tette volt, amit Anders Behring Breivik követett el a két robbantással és az Utoya szigeten végzett tömeggyilkossággal, aminek közel 80 fő áldozata volt. Szeretném fölhívni mindenkinek a figyelmét. A vezető nyugati média csinál minden hírt erről, hogy maximális erőfeszítéssel elterelje a figyelmet a lényegről, ami egészen más. Először azt mondták, hogy ​​valószínűleg egy iszlám támadás történt, mert nagyon jól tudják, hogy ez a pszichológiai hadviselés az "iszlám" a terroristák jelszavával nagyon hatásos és könnyű ezzel a kollektív tudatot befolyásolni, hogy mindennek az oka az iszlám fundamentalizmus és terrorizmus. De aztán ettől a magyarázattól visszaléptek, mert Breivik úr, ahelyett, hogy egy füstösképű, fekete szakállas muszlim lett volna, ehelyett egy szőke, kék szemű, nőies kinézetű árja, egy norvég került a nyilvánosság elé. Anders Breivik-et szabadkőműves köténnyel, a Sǿilene páholy tagjaként ábrázolták. Ez az egyik Szent János páholy Oslóban. Anders Breivik tehát tagja a szabadkőművesekenek, aki csodálja a tömeggyilkos Winston Churchillt és a cionista gyilkosokat Izraelben. Ő utálja Adolf Hitlert és a nemzeti szocializmust. Ő is a holokauszt hazugság mellett van. " Ő nem találja a holokauszt-ellenes bizonyítékokat hitelesnek, így nem lát okot arra, hogy miért kellene bárkinek is tagadni a zsidó holokausztot" – ezt írja Breivik  az irományának 1366 -dik oldalán, az ő 1518 oldalas kiáltványában. Anders Breivik imádja Izraelt és az izraeli hadsereget. Ő mély ellenszenvet érez a nemzetiszocializmus iránt. Ezt írta a kiáltványában »2083 - Európai Nyilatkozat függetlenség": "Ha van egy ember, akit nagyon utálok, az Adolf Hitler." Ő arról fantáziált, hogy visszatérjen a múltba, hogy megölje Adolf Hitlert. Ő megátkozta Adolf Hitlert, amiért nem értik meg, hogy "a zsidók a legnemesebb és legtisztább emberek a nyugati világban." Ezért kellett nagyon gyorsan változtatni az egész dolgon a nemzetközi hírekben és most azt mondják, hogy egy jobboldali szélsőséges ideológusról van szó. Ő egy muszlim gyűlölő, ő szélsőjobboldali és hogy az egész világ legyen óvatos a szélsőjobboldaliakkal szemben – ezt hirdetik minden hírben és tévécsatornán. Lehet, hogy ebben van valami igazság, de biztosan nem az igazság.
Kép: a trükkös cionista bérgyilkos a templomos lovagok titkos szervezetében is benne volt
Az igazság az, hogy a norvég Munkáspárt ifjúsági találkozója az Utoya Island szigeten a múlt pénteken, július 22-én azért történt, hogy előmozdítsa a bojkottot Izrael népirtó politikája ellen. Izrael követ el minden erőszakot a legyőzött és megszállt palesztínok ellen, a palesztinok saját területén. (A palesztínok saját országában. A szerk.) Jonas Gahr Stoere külügyminiszter azt mondta többször, hogy Norvégia úgy véli, hogy teljesen jogos a palesztin elnöknek azon kérése, hogy kérje az ENSZ-t, hogy ismerjék el Palesztinát. És ő azt állította még, hogy " Az izraeli megszállásnak a palesztin területen véget kell vetni. Az Izrael által épített falat és kerítést pedig a palesztinok ellen, le kell bontani. Ez egy szégyenfal. Annál is inkább, mert olyan mint a Berlini-fal volt egykoron" A Munkáspárt képviselője, Anders Mathison már odáig ment, hogy megkérdőjelezte azokat a számokat, amit a zsidók üldözése kapcsán emlegetnek a II. világháború kapcsán, Németországban. Borzasztó ez a 6000000-ós szám, ami John Mearsheimer és Steven Walt szerint csak arra szolgál, hogy segítse az együttérzést Izrael állam iránt az Egyesült Államokban és más nyugati hatalmaknál. Még Norman Finkelstein a "The Holocaust Industry" (A holokuauszt ipar) odáig megy el, hogy kétségbe vonja a holokausztot, mivel ezt a fogalmat jogtalanul használják a cionisták, hogy ezzel erősítsék a szimpátiát és a feltétel nélküli támogatást adjanak Izrael állam számára. (N. Finkelstein egy amerikai zsidó, akinek a könyvét nálunk is kiadták magyarul, de a tévékben erről soha nem rendeztek vitát. Kairosz Kiadó, 2003. A szerk.) A norvég Munkáspárt ifjúsági vezetője, Eskil Pederson azt mondta, hogy "eljött az ideje, hogy szigorúbb intézkedéseket tegyünk Izrael ellen." Amint látjuk, itt egy teljes médiasötétséget látunk. Tekintettel arra, hogy a terrorista támadásnak szélsőjobboldali cionista gyökerei vannak, amit belülről kéne megnézni. A norvég kormány, legalábbis a munkáspárti kormány, nagyon-nagyon következetes ebben az értelemben. 2006 januárjában a pénzügyminiszter, Kristin Halversen, támogatta azt az elképzelést, hogy bojkott, tőkekivonás és szankciók legyenek Izrael állam ellen. 2010. augusztus 23-án A Norvégiai Olaj Alap visszavonta a beruházását egy izraeli építőipari cégtől, a Danya Cebus-tól, mert Izrael politikája a palesztinok ellen irányul. 2010 júniusában az oktatási miniszter is kérte a bojkottot Izrael ellen, mert az izraeli cégek fegyverei nagyon a politikát szolgálták. Tehát meg kell értenünk, hogy valószínűleg egy cionista gyökér van Anders Behring Breivik múlt pénteki támadásai mögött. És a cionizmus nagyon, nagyon kiterjedt, történelmi gyökerekkel rendelkezik. Ne felejtsük el, hogy Baruch Goldstein, aki egy ultra-ortodox cionista fundamentalista volt, aki az izraeli hadseregben szolgált. 1995. február 25-én imádkozó palesztínokat ölt meg az Ibrahim mecsetben, Hebronban. Őt most úgy állítják be, hogy mártírhalált halt. A sírja  zarándokhelye lett az ultra-jobboldali fundamentalista terrorista izraelieknek, mert megölte a palesztínokat. (A hazai hírekben akkor eltérő számokat mondtak, de valójában 29 embert ölt meg a zsidó fanatikus géppisztollyal, majd magával is végzett. A cikkben tévesen van, mert 1994-ben történt a tömeggyilkosság. A szerk.) Azt sem szabad elfelejteni, hogy a bombák robbantása középületek ellen nem az első eset a modern történelemben, mert 1946. július 22-én Irgun Zvai Leumi cionista terrorista csoport a King David Hotelt (Dávid-király szállodát) felrobbantotta, amikor még Palesztínában brit mandátum, angol megszállás alatt volt és akkor 91 embert öltek meg. Aki vezette ezt a támadást a fiatal Benachim Begin volt, aki később Izrael állam miniszterelnöke lett. (Eddig minden zsidó állami vezető terrorista volt, ilyen-olyan formában. A cikk nem említi, hogy 1995-ben egy zsidó terrorista megölte az akkori miniszterelnököt, Jitzak Rabint. A szerk.) Ezt a két példát azért idézem, hogy megtudjuk, hogy valóban létezik szélsőjobboldali cionista terrorizmus. Azzal az egyetlen különbséggel: ez a cionista terrorizmus, amely a világ média számára elfogadható. Ők voltak azok, akik Rupert Murdoch-ot minden módon támogatták és jó színben tüntették föl mindig. Mi úgy véljük, hogy Rupert Murdoch ezen emberek közül született, akik szisztematikusan hazugok. Ez egy nagyon nagy baj, mert a globális vezető média nem keresi a dolgok lényegét és hátterét, hogy kik is vannak ezen tulajdonnevek mögött. Meg kell mondani nagyon világosan, hogy valószínűleg a norvégiai szörnyű eset szorosan kapcsolódik ehhez az ultra-jobboldali cionista terrorizmushoz. Lehetséges, hogy aki ezek után úgy gondolja, hogy volt egy magányos gyilkos, de nyilván nagyon gondosan megtervezett mindent és logisztikailag támogatták mások a tetteit. Bár az is lehet, hogy Breiviknek vége lesz a börtönben. (Ebben a mondatban a szerző arra utal, hogy vagy öngyilkos lesz vagy megölik, hogy ne tudódjanak ki a valódi kapcsolatai. Ez a módszer is ismert a zsidó terroristáknál. A szerk.) Hogyan lehet felrobbantani kormányzati épületeket Oslóban úgy, hogy két óra múlva elfut egy szigetre, ami 90 km-re Oslótól és ott fegyverrel megöl közel 80 embert? Ez egy olyan fickó , amihez egy Rambo kellene. De elég furcsán néz ránk a képeiről. Lehet hogy tényleg nem úgy néz ki mint egy Rambo, de nekem úgy tünik. Maradjunk éberek. Köszönöm.

Megjegyzés: A szombati gój azt jelenti, hogy hivatalosan ez egy olyan magánszemély, aki rendszeresen segíti a zsidókat, olyan tetteket hajt végre bizonyos cselekményekkel, amit a zsidók a bibliai szombaton nem tehetnek meg, mert ilyen cselekedeteket megtiltották a zsidóknak a vallási törvényük. Szakértők azt állítják, hogy az izraeli Moszad gyakran használ "Shabbes gójokat" (szombati gojokat) cselekedni a maguk számukra. (amerikai körlevél teljes szövege és kép) Kép: Baruch Goldstein zsidó csillaggal a mellén és géppisztollyal

2011. július 30., szombat

JÚLIUS 30 – NORVÉG TERRORRÓL A RÁDIÓBAN

NORVÉGIÁBAN GYILKOLNI SZABAD
NORVÉGIÁBAN VALLATNI NEM SZABAD
Ma a rádióban egy pszihológust és Nógrádi György biztonsági szakértőt kérdezték meg a norvég mészáros esetéről. Közelebb ők sem jutottak a megfejtéshez, de volt néhány figyelemre méltó kijelentésük.

Nógrádi elképesztően szerencsétlennek tartotta a rendőrséget. Késtek az elfogással, nem volt csónakuk, de amikor szereztek az is elromlott, a rendőröknél nincs fegyver, a robbanószereket nem ismerik és a külföldi tévék helikopterei hamarabb értek a sziget fölé, mint a rendőrség. Nógrádi kimondta, amit naponta ezerszer kéne kimondani, hogy Európában a multikulti  gyakorlata nem működik. Ezt már három államfő kimondta a németeknél, az angoloknál és a franciáknál is. De a spanyoloknak is elegük van a románokból, az olaszoknak a libiai menekültekből, stb. Nógrádi a vallatási módszerekkel is elégedetlen. Azt mondta, hogy más országokban már „kiverték” volna a gyilkosból a vallomást. A pszihológus azt mondta, hogy lehet hogy a szigetre egyedül ment gyilkolni, de hogy az előkészítésben többen voltak, az biztos. Azt is mondta a szakember, hogy ez a 32 éves gyilkos nem őrült és elmebeteg, hanem beszűkült tudata volt, aki csak a saját beteges terveiben hitt. Azt is mondta, hogy jó hogy nem engedték meg neki az saját tervezésű egyenruhájában való bírósági meghallgatását, mert ezzel csak igazolták volna az ő akaratát. Ha pedig nyilvános lett volna a tárgyalás, akkor másokat is meggyőzött volna a nézeteiről és felolvasta volna mind az 1500 oldalas irományát. Nógrádi ismertette  ezt a szöveget, ami szerinte három részből áll. Az első részben Európa muzulmán megszállását ismerteti ami ellen Európa nem tud védekezni. A második részben ismerteti az európai szervezeteket, amelyek a muzulmánok ellen lépnek föl. A harmadik rész a legveszélyesebb a szakértő szerint, mert ebben a terror eszközeit és módszereit ismerette. Föltették az adásban is a kérdést, hogy miért nem bevándorlókat ölt meg? Miért norvégokat? Persze erre nem tudtak választ adni, de ahogy elnézzük a fiatal áldozatok képeit, ezek közel negyede mind külföldi színesbőrű bevándorló. Végül Nógrádi megemlítette Theo Sarrazin, német bankár könyvét, amelyet először elhallgattak és üldöztek, s amikor a társadalomban széles elismerést kapott, akkor nem győzték a tévékbe hívni, hogy beszélgessenek vele. Mondanunk sem kell, hogy Sarrazin könyvét nálunk nem akarják kiadni és tévéműsorba sem hívják meg hozzánk. Pedig ezek után ez igazán hasznos lenne és be lehetne neki mutatni a hazai cigányság díszvirágait is, a cigány késes, baltás, kardos és láncfűrészes gyilkosokat, hogy velük kapcsolatban milyen ötlete lenne? Ezek a cigány mészárosok már sokkal több magyart gyilkoltak meg az elmúlt húsz évben mint a norvég mészáros. De erről a világ semmit sem tud. Kép: a mészárost kocsikáztatják
A legújabb hír az, hogy a rendőrség elmondta, hogy a gyilkos úr vallatása közben mindig megkérdezik tőle, hogy nem-e szomjas vagy éhes-e? Vagy tartsanak-e egy kis szünetet? A gyilkos úr kérése az volt, hogy videóra vegyék a vallomását. Egy mai tévéműsorban pedig a halálbüntetés visszaállítását emlegették. Bezzeg Iránban ilyen mocskokkal nem vesződnek, azonnal kivégzik a kábítószeres, nemi erőszakos gyilkosokat. Mellesleg Nógrádi is megjegyezte, hogy az ilyen gyilkos nem érdemli meg azt, hogy a társadalom életben tartsa évekig és költsenek rá.

JÚLIUS 30 – IRÁN HELYESEN LÁTJA A NORVÉG TERRORT

IRÁN RÁMUTATOTT A CIONISTA CÉLOKRA
A NORVÉGIAI TERRORRAL KAPCSOLATBAN

Egy vezető iráni katonai parancsnok Hassan Firouzabadi azt mondta, hogy a cionisták álltak a nemrégiben történt terrorizmus mögött Norvégiában, mert fűtőanyagot adtak a jobboldali érzelmeknek és elősegítik a terrorizmust saját haszonszerzésük céljából. Az iráni fegyveres erők vezérkari főnöke azt mondta szombaton, hogy az embereknek nyugaton tisztában kell lenniük ezzel a cionista programmal. Az ilyen csoportok "játszadoznak az emberekkel a világuralmi céljaik elérése érdekében". Firouzabadi vezérőrnagy továbbá rámutatott arra, hogy amikor a cionista rezsim, Izrael amikor úgy érezi, hogy leütötték, legyőzték őket, akkor megkísérlik létrehozni a kereszténységen belüli ellentéteket és elterjesztik az úgynevezett "keresztény cionizmust", amelyre a világnak szüksége van mint egy figyelmeztető jelzésre. A norvég terrorista azt mondta, hogy van tíz szélsőjobboldali terror-csoport, akik készek megdönteni az európai kormányokat, mert tolerálják az iszlámot. A kézikönyvének a címe: "2083: Az Európai Függetlenségi Nyilatkozatot." Másutt a kézikönyvben, feltárja kapcsolatait a brit szélsőjobboldali csoportokkal, megjegyezve, hogy ő toborzott egy londoni találkozót ezeknek, 2002-ben. Ő iszlámellenes és multikulturális ellenes visszhangozzák az európai vezetők, beleértve a brit miniszterelnököt David Cameront, Angela Merkel német kancellárt, a francia elnököt Nicolas Sarkozyt és az olasz miniszterelnököt, Silvio Berlusconit. (presstv részlet és kép)



JÚLIUS 30 - NORVÉG ÁLDOZATOK

A norvég munkáspárt ifjúsági szervezetének tagjainál jelentős számú színesbőrű volt, a képek szerint. Hat áldozatot nem találnak, de a rendőrség kijelentette, hogy tovább nem kutatják őket a tengerben.
Kép: dagbladet 

JÚLIUS 30 - KÜLFÖLDI FEJLEMÉNYEK KÉPEKBEN

Kép: a grúz pópa balra,  meglátogatta az oroszok legfőbb pópáját az AP képén
Kép: Egyiptomban fogy a tömegek türelme a Mubarak gyilkosokat még mindig nem itélték el, a hazai hírekben egyetlen képet sem mutatnak Egyiptomról, AP
Kép: Diallo a vezetékneve a néger szobalánynak, aki most beperli "Sztrosszkánt" a zsidó szatírt nemi erőszak miatt


Kép: a cionista bérgyilkosnak sikerült minden európai nemzeti pártot bemocskolni és megrágalmazni, csak azért, hogy a zsidó terroristákról eltereljék a figyelmet. Ez EU-ban immár a második zsidóterrorista banda lépett színre. Az első a Rózsa Flores Eduardo-féle terrorbanda, akik Boliviában gyújtogattak és robbantgattak, most meg Norvégiát szemelték ki célpontnak. Ma már a reggeli tévében elhangzott, hogy a norvég mészáros Izrael-barát és cionista volt.... Kép: origo

JÚLIUS 30 - SZOMÁLIAI HELYZET


























Kép: az AP képén az afrikai éhségövezet és következményei




























































Kép: nem elég hogy éheznek, de a törzsi vezetők egymást is gyilkolják

JÚLIUS 30 - AMERIKA CSŐDJE ELKERÜLHETETLEN

TOVÁBB A LEJTŐN A SZAKADÉK FELÉ

Az amerikai képviselőház 218-210 arányban - amerikai idő szerint pénteken este - elfogadta a John Boehner republikánus házelnök adósságplafon-emelésről szóló törvénytervezetét - írta a Reuters magyar idő szerint szombat hajnalban. A demokrata többségű szenátus vezetői kilátásba helyezték, hogy le fogják szavazni a képviselőházban 218-210 arányban elfogadott törvényjavaslatot.  A megegyezésre azért van szükség, mert az amerikai kormányzat becslése szerint augusztus 2-án, kedden eléri az államadósság eléri a törvényben rögzített, 14,3 ezer milliárd dolláros plafont, ennek megemelése nélkül az Egyesült Államok nem vehet fel újabb hitelt, csak a lejárókat újíthatja meg. A pénz pedig kell, az amerikai költségvetés ugyanis havonta 125-130 milliárd dolláros hiányt produkál, újabb hitelek nélkül rövid időn belül bekövetkezhet a fizetésképtelenség.


A vitáról Robert Zoellick a Világbank vezérigazgatója azt mondta, az amerikai politikusok a tűzzel játszanak. Szerinte bármi legyen is a taktika logikája, nagyon veszélyes környezetet eredményez. (origo, részlet) Kép: amerikai oldalról és amerikai munkanélküli a demokrácia mintaországában

2011. július 29., péntek

JÚLIUS 29 - IZRAEL ÉRDEKEIÉRT GYILKOLT A NORVÉG MÉSZÁROS

A NORVÉG MÉSZÁROS CIONISTA ÉRDEKEKET TERJESZTETT A SZÖVEGEIBEN

A NORVÉG HALADÁS PÁRT INDIAI VEZETŐJE NYILATKOZOTT A HVG-NEK
A NORVÉG MÁSZÁROS KORÁBBAN EBBEN A PÁRTBAN IS MEGFORDULT

Z. P.: Mi a véleményük a közép-európai nacionalista jobboldalról? Tud e témában valamit is Magyarországról?

H. G.: Az itteni tévében és újságokban többször is írtak arról, hogy maguknál erősödik az államközpontú gondolkodás és az antiszemitizmus. A magyar szélsőjobboldal, a Jobbik cigány- és zsidóellenes. Ilyen dolgokhoz van aztán a legkevésbé közünk, a mi pártunk ráadásul erősen elkötelezett Izrael irányában. A muszlim terjeszkedés egyformán súlyos kihívás Európa és Izrael jövője szempontjából ugyanis.
Z. P.: Szóval mégsem véletlen, hogy Anders Breivik fantáziát látott a maguk pártjában, mert szót emelnek a muszlimok ellen.
H. G.: Pontosítok: csak a nyugati társadalmakat elutasító és mégis köztünk élni akaró muszlim szélsőség, a muszlim fanatizmus, fundamentalizmus a problémánk, a muszlimokkal és más harmadik világbeliekkel az égvilágon semmi bajunk. Ha lenne, akkor én nem lehetnék az ön interjúalanya, ugyanis anyai részről muszlim vagyok, az egész családom Indiából vándorolt ide.
Z. P.: Kettős identitása van?
H. G.: Itt születtem, Norvégia a hazám. Norvégnak vallom magam, külsőm miatt azonban nem is tagadhatnám, hogy Indiából származnak az őseim. Egész eddigi életemben nem volt ebből problémám, érdem alapon jutottam előre a pártomban, karrieremet se pro, se kontra nem befolyásolta a származásom. Norvégia ilyen ország, nyitott társadalom, és nyitottnak is akarjuk látni a jövőben. E nyitottságot és szabadságot azonban szerintünk igenis veszélyeztetik egyrészt a fanatikus, másrészt az illegálisan itt tartózkodó külföldiek. A norvég állam évente 15-20 ezer bevándorlónak ad letelepedési és munkavállalási engedélyt. De átlagban dupla ennyien jönnek be az országba és az első pillanattól kezdve hazudnak. Hazudják, hogy üldözik őket saját hazájukban, hazudnak azért, hogy – illegális ittlétük dacára is – felvehessék a nagyvonalú állami segélyeket. A norvég adófizetk pénzéből fizetünk bűnözőket tehát. Ez ellen vagyunk, de nagyon.
Z. P.: Mit kellene ön szerint ezekkel az emberekkel csinálni?
H. G.: Kiutasítani. El kell hagyniuk az országot, rögtön azután, hogy lelepleződtek. A szociáldemokrata kormánypárt azonban tétovázik, és emiatt érezhetően romlik a társadalmi légkör. Mi kimondjuk azt, amit az átlag ember itt Norégiában gondol. (HVG, részlet és kép)
Bezzeg a zsidók kiutasítása nem szerepel a norvég párt programjában...
A norvégiai Haladás Párt egy liberális tömörülés, amely az állami beavatkozást teljes egészében elutasítja. A Konzervatív Pártnál is nagyobb adócsökkentésért, a bürokrácia leépítésért és egyéb gazdaságilag liberális dolgokért kampányolnak, például a fejletlenebb régióknak nem is adnának támogatást. Az egyik legfontosabb dolog, hogy Izrael-barátok, tudjuk, hogy ez sem a Jobbikról, sem a Nagy-Románia Pártról nem mondható el - jelentette ki Bíró Nagy András, a Political Solutions Intézet igazgatója. (HírTV)

A NORVÉG SZOCDEM PÁRT IFJÚSÁGI SZERVEZETÉNEK MUZULMÁN VEZETŐI VOLTAK      Kép: aftonbladet

Ma vitték kihallgatásra a norvég tömeggyilkost. A mai téma az esetleges segítő tettestársak kiléte, amit eddig tagadott a terrorista. Kritika érte a norvég rendőrséget is, mert az első robbantásos merénylet után több mint három órába tellett, amíg riasztották a készenléti terrorelhárító egységet és még egy órába, amig helikoptert rendeltek. Nos, ez a késedelem érthetetlen, esetleg szándékos is lehetett. Amikor azt kérdezzük, hogy a gyilkos miért nem ment egy mecsetbe legyilkolni az általa gyűlölt muzulmánokat és miért a sajátjait gyilkolta, akkor választ kaphatunk erre a kérdésre, ha megnézzük a kivégzettek származását. Ma temették el Bano Rashidot keresztény - muszlim ceremónia keretében. Ő volt az elnöke az AUF-nak, a szociáldemokrata ifjúsági szövetségnek. Ugyancsak eltemették Ismail Haji Ahmedot ebből a kategóriából. Tehát muszlimok voltak a norvég ifjusági szervezetek vezetői. A történelemből tudjuk, hogy a vallások és hitfelekezetek sohasem lebegtek a levegőben függetlenül, mert mögöttük mindig ott állt egy kis vagy nagyhatalom. Érvényes ez különösen a kereszténységre és az iszlámra. Nagyhatalmi erőszak nélkül egyik sem jutott volna semmire. A judaizmus megint más elbírálás alá esik, mert ők a nagyhatalmak árnyákában a csótányok alagútjaiban evickéltek és működtek. Svédország Malmő nagyvárosában állandó probléma a Rózengórd nevű muszlim negyed. A franciaországi arab zavargásokon kedvet kaptak és felgyújtottak többszáz személygépkocsit az utcákon minden politikai követelés nélkül. Bizony hatalmi demonstráció volt ez a javából. A zsidók hozták Európa nyakára őket és most röhögnek a markukba. Lesz még itt ramazuri. (tudósítónktól)

2011. július 28., csütörtök

JÚLIUS 28 – NEMZETKÖZI MERÉNYLET VOLT NORVÉGIA ELLEN

A HÁTTÉRBEN LÉVŐ CIONISTA KÖRÖKNEK HÁROM FŐ CÉLJA VOLT
1 – Norvégiát megalázni, tesztelni és bosszút állni rajtuk
2 – Üzenni az európai nemzeti pártoknak és mozgalmaknak, hogy szerepeltek a norvég bérgyilkos listáján és mindent tudunk rólatok
3 – A terrorüggyel gátolni és akadályozni a palesztín állam szeptemberi ENSZ elismerését
NEM MAGÁNYOS GYILKOS VOLT
HANEM MEGSZERVEZETT
NEMZETKÖZI AKCIÓ VOLT
Kis hírfoszlányok innen-onnan érdekessé teszik a norvég rendőrség habogását. Szeretnék, ha a tömeggyilkosuk egyedül lett volna. A probléma ott van, hogy nem volt egyedül. A legutóbbi hír szerint bérelt autóval kocsikázott le a vízpartra a robbantás után, a kompkikötőbe. Ott gyalog felszállt egy nehéz táskával, amiben a lőszerek és a fegyverei voltak. A sziget oldalán várta egy személykocsi, mely beszállította a központba - nyilatkozta az egyik matróz a kompról. És itt vége szakadt az eseménynek, mert senki sem kérdezte tovább, hogy kik voltak a reá váró személyek a szigeten? Valaki feltette a kérdést, hogy ha annyira gyűlölte a muszlimokat, akkor miért nem ment be egy mecsetbe vérfürdőt csinálni? És miért a sajátjait gyilkolta le? A kérdésre egy naiv lányka adta meg a választ: Azért, mert ezt a feladatot kapta valakiktől. 1963-ban Kennedy gyilkosának Osvald lett kinevezve, akit nagy nyilvánosság előtt szállítottak a börtönbe. Ez ajánló alkalom volt Jack Rubinak, hogy lelője. Magányos gyilkos, hazudták a világnak, de azért titkosították az ügyet 70 évre. Ugyanerre a mintára hülyítették a világot a svéd miniszterelnök Olaf Palme meggyilkolása után is. Egy „alkoholista magányos gyilkos”. De azért a biztonság kedvéért az ügyben nyomozó rendőrfőnök is meghalt valami misztikus betegségben. A nagyvilág birkái meg birka módra bégettek néhányat és elfelejtették az ügyet. (tudósítónktól) Kép: origo
HÁTTÉR
Az a hír, hogy a norvégok hivatalosan bejelentették, hogy idén csak vizsgálatok lesznek és jövőre lesz a tárgyalás, ez ékesen bizonyítja, hogy a norvég állam taktikázik politikai okokból és nem egy egyszerű köztörvényes bűncselekménynek tekintik az ügyet. Már most látható, hogy a norvégok a saját kezüket kötik meg, mert a nemzetközi viszonyokhoz szeretnének alkalmazkodni és igazodni, ebben a terrorügyben. Az is biztos, hogy a következő hónapok még hoznak meglepő tényeket ebben az ügyben és az is látható, hogy apró adagokban szivárogtatják ki az adatokat. Mi innen a távolból azt állítjuk, hogy hazugság volt a „teherautós” robbantás. Hazugság volt az is, hogy a robbantás után egyedül ment a szigetre gyilkolni. Hiszen a túlélők mondták, hogy egy másik fegyveres lővését is érzékelték. És az sem volt véletlen, hogy robbanólövedékeket használt, hogy még borzalmasabb legyen a roncsolás. Ez az egész ügy összefüggéseiben kisértetiesen emlkeztet a 2001-es New York-i merényletre. A zsidók a gyilkosságaikat sokszor trükkös módon csináltatják meg másokkal. Itt is arról volt szó, hogy a nagyszámú gyilkossággal megfélemlítést okozzanak a lakosság körében. Ez sikerült nekik. Ez az elterelő robbantás és gyilkosság kellett nekik a távolabbi Izrael-i célokhoz, hogy Norvégiát teljesen lejárassák, utalva a korábbi „Oszló-i” egyezményekre. Fölkorbácsolják az indulatokat az európai bevándorlási ügyekkel. Akárhogy nézzük és csűrjük-csavarjuk ezt az ügyet, csak zsidó érdekekkel lehet mindent magyarázni. Az sem véletlen, hogy a norvég rendőrség szinte semmit sem tud, vagy amit tudnak azt nem merik elmondani, s ezért a nemzetközi sajtó magyarázza meg a terrorügyet, hogy mit gondoljanak erről az emberek. Még két fontos cikkünk van erről, később közöljük.

JÚLIUS 28 - A NORVÉG MESE FOLYTATÓDIK

A CIONISTA MÉSZÁROS
Megjegyzésünk kékkel közbeszúrva!

"Most befejeztem". A Verdens Gang című norvég lap (Az MTI elhallgatja, hogy egy szennylapról van szó! Amit nálunk bulvárlapnak emlegetnek.) csütörtöki száma szerint ezek voltak Anders Behring Breivik első szavai az Oslóhoz közeli Utoya szigetén rendezett múlt pénteki vérfürdő után, amikor a rendőrök őrizetbe vették. A 32 éves gyanúsított ezután egyfolytában beszélt - folytatta az újság, de a cikkből nem derül ki, miket mondott pontosan. (Hát persze, mert a rendőrség a lényeges információkat elhallgatja!) A rendőrség - amely csütörtökön nem óhajtotta megerősíteni a lap információit - előző nap beszámolt az őrizetbe vételről, megjegyezve, hogy Breivik nem tanúsított ellenállást. (Ez egy röhejes mondat, hiszen féltette a bőrét ez a cionista patkány a kommandósokkal szemben.) Az NTB norvég hírügynökség rendőrségi forrásokra hivatkozó csütörtöki jelentése szerint másodpercekkel az őrizetbe vétel előtt a közelben tartózkodó elitegység tagjai már célba vették a férfit, hogy ártalmatlanná tegyék vagy megöljék. Amint azonban az egyik rendőr meggyőződött arról, hogy Breiviknél nincs fegyver, és nincs rajta robbanószerkezet, a tűzparancsot az utolsó pillanatokban visszavonták. (Igen gyanús ez a szöveg is. Talán még lövöldözött a fiatalokra és megvárták még abbahagyja?)  Az elitkommandó vezetőjének, Haavard Gaasbakknak az elmondása szerint nem sokkal azután, hogy a szigetre értek, és közeledtek a lövöldözés helyszíne felé, odakiáltottak, hogy "Rendőrség! Fegyverrel vagyunk!". Ezután egy fás helyről előjött Breivik feltartott kézzel, fegyvere 15 méterrel mögötte letéve. A rendőrség szerint ekkor 18 óra 27 volt, egy órával és egy perccel azután, hogy a helyi rendőrség az első riasztást kapta, s körülbelül nyolcvan perccel azután, hogy a norvég média szerint a mészárlás elkezdődött. (MTI)
 Arról viszont hallgatnak ebben a hírben, amit nálunk bemondtak, hogy nem is volt a rendőrségnek ilyen készenléti alakulta és először autóval mentek oda, aztán csónakkal, ami "elsűllyedt" és találtak egy másik csónakot, majd a végén egy helikopteres kommandó szállt ki - állítólag. De azt is mondták, hogy mire a rendőrkommandó odaért, előtte már a levegőben ott köröztek a külföldi tévék helikopterei. Az egész ügy legalább annyira büdös, mint a 2001-es WTC tornyok fölrobbantása körüli hazugságok. Kép: a zsidók hercegét szállítják

MEGVÁLASZOLATLAN KÉRDÉSEK
Ma 13.00-kor kezdődne (a cikk a tárgyalás napján készült. A szerk.) a norvég tömeggyilkos kihallgatása zárt ajtók megett, de a tettes nyilvánosságot akar és szabadkőmíves egyenruhájában szeretné tudatni a világgal nézeteit és tettének indítóokait. Viszont a rendőrség mindenáron elakarja kerülni a nyilvánosságot - közölte a rendőrség szóvivője. Tulajdonképpen mitől kell tartani egy ilyen esetben a hatalomnak? Mi lehet kényelmetlen az uralkodó elitnek? Miért nem mernek szembenézni egy mindenki általt gyűlölt és elvetemült gonosszal? Talán attól tartanak, hogy valami vagy valaki lelepleződik a kihallgatás alatt?(olvasónktól)
KI LEHETETT A MEGÖLT RENDŐR?
Kép: a VG norvég lap képe, amely az autóban robbant bomba hazugságát leleplezi

Továbbra is kérdőjel a szigeten megölt rendőr kiléte, aki "túlórában" valakik által fel volt bérelve a rend fenntartására. A rendőség a harmadik napon ismerte be, hogy meghalt, de se fényképét, sem a szokásos testületi gyászt nem eszközölték ki eddig. Aztán valaki megkérdezte, hogy miként lehetséges az, hogy belül a kormányépületben összeomlott egy rész, de a külső fal sértetlen? A válasz egy nagy "nem tudom" volt. Máig sem tudják, hogy egy vagy több bomba robbant a kérdéses időpontban. Többször közölték már, hogy korábban meglátogatott több szélsõséges pártot a gyilkos, de jelenleg semmiféle pártban nem volt jelen. A rendőrség láthatóan mindenáron el akarja kerülni egy csoport részvételét az ügyben. A magányos terroristákat sokkal könyebb kezelni. Viszont a szabadkőművesekhez való ragaszkodása letagadhatatlan. Stockholmban éjfél után három robbanás rázta meg a levegőt. Az egyik szigeten valakik felgyújtottak egy négyszintes luxusvillát. Az épület teljesen leégett. Az EXPRESSEN lap szerint nincs tudomásuk róla, hogy lenne valami köze ennek a norvégiai merénylethez. A villa tulajdonosai nem tartózkodtak odahaza. Világunk zavarokkal küszködik, de véletlenek itt sincsenek, mert a zűrzavart emberek és embercsoportok érdekszövetsége idézi elő. (tudósítónktól)
Kép: a felgyújtott svéd villa, amit a hazai hírekben elhallgattak




A hazai hírekben legalább kétszer is elmondták, hogy a norvég mászáros  Izrael mellett állt ki többször is írásaiban, az anyjával élt együtt és a homoszexuálisokat pedig pártolta. A cionista bérgyilkos főbb ismérvei....A szerk. Kép: a norvég VG lap szerint akiket nem találnak, mert megölte őket a cionista  mészáros a vízben

JÚLIUS 28 - KÜLFÖLDI HÍREK KÉPEKBEN

IZRAELI NYOMOR

A hazai cionrádió jó egy hét után fölfedezte, hogy Izraelben már hetek óta tüntetnek a magas lakásárak és a megélhetési költségek miatt a városokban és ezeken a helyeken letáboroztak, sátrakkal. Újabb fejlemény szerint már az utakat is lezárták. Erről a rádió beszédhibás héber tudósítója kétszer is beszámolt, majd azt mondta, hogy Netanyahu miniszterelnök "hatalmas" beszédet fog mondani a kialakult helyzetről, de erről a beszédről azóta is hallgatnak és a tévében semmilyen képet nem mutatnak a tüntető fiatalokról, akikhez már az orvosok is csatlakoztak. A héber dadogó azt is elrebegte, hogy az egyik orvos képes volt Tel Avivból 40 fokos melegben gyalog Jeruzsálembe  elmenni, hogy ott is tiltakozzon....Lehet, hogy a Siratófalnál kötött ki? A rádió szerint is a lakosság 87 %-a támogatta a tüntetőket. Szűken mérik újabban az izraeli belső híreket nálunk és megszüntek a rádióban a hazai kommentárok is. Ridegtartásra fogtak bennünket. Bezzeg a németek! Ott még van élet! Több TV is állandó kommentárokat ad a német helyzetről és nem fukarkodnak a jelzőktől...Nálunk? Ez a siralom völgye....Kép: presstv

Kép: az Al Jazeera is érdekes képet közölt Izraelről, amit nálunk szintén elhallgatnak. Jaffában palesztínok és izraeliek együtt tüntettek azért, hogy a palesztínok házait ne robolják le...
Kép: Kína tiltkozott Amerikánál, hogy szüntessék meg fölötte a kémrepüléseket...a képen olyan mintha a híres U-2 gép lenne, amivel a szovjetek ellen kémkedtek a 60-as évek elején, de az oroszok lelőtték a gépet rakétával és a pilótát bebörtönözték





Kép: Kína úgy látszik mindenben vezet. Eddig Kínában találták meg a világ legnagyobb vas-meteoritját, ami 25 tonna volt és most megint találtak egy ilyet, amit még nem mértek le, de hasonló súlyú lehet és 2.3 méter hosszú

A ZSIDÓK HERCEGE SOKÁIG LESZ TÉMA

Kép: origo

Kép: az AP képein a norvég rendőrség magyarázkodik, csak rá kell nézni a pofájukra











Kép: már csak arra leszünk kiváncsiak, hogy meddig hazudozzák a "magányos", "keresztény" és "szélsőjobboldali hazugságot"?