2012. február 9., csütörtök

FEBRUÁR 9 - ÚJ NEMZETI LÉGITÁRSASÁGOT

ÚJ NEMZETI LÉGITÁRSASÁGOT AKARNAK
MASZOVLET
MALÉV
MANLÉV?

Civil mozgalom indult a Malév megmentéséért. Ebből az látszik, igenis nemzeti értéknek tartják azok az emberek is a Malévet, akiknek semmi közük hozzá, sem rokonuk, sem ismerősük nem dolgozik a légitársaságnál. Szombatra szervez demonstrációt a Malév székhelyétől, azaz a Lurdy háztól indulva a Közösség a Magyar Nemzeti Légitársaság megőrzéséért nevű civilszervezet, amely Malév dolgozókból, vezetőkből és állampolgárokból áll. Ide várják a Malév 2600 dolgozóját, összes alvállalkozóját, beszállítóját, „akik a Malév csődjével elveszthetik munkahelyüket, egzisztenciájukat, piacaikat”. Bíznak abban is, hogy a hazai nagyvállalkozók is melléjük állnának. Sőt, azt sem bánnák, ha kormány is támogatná terveiket. A Közösség a Magyar Nemzeti Légitársaság megőrzéséért szervezet a lakosság körében gyűjtési akciót indít, amelynek lényege, „hogy magyar állampolgárok ezer forint értékű tulajdonosi részjegy vásárlásával járulhatnak hozzá az új nemzeti légitársaság megalakításához Magyar Nemzeti Légiforgalmi Vállalat – MANLÉV néven.” A közösség egyébként más neveket is elfogad, erre lehet javaslatokat tenni. Az új kezdeményezéshez eddig 51 országból – a Közel-Kelettől az Egyesült Államokig – csatlakoztak. (MH, részlet)

Kép: MASZOVLET 1946-1954 között, belföldi járatok is voltak