2012. február 4., szombat

FEBRUÁR 4 - A NYUGAT ALKONYA EGYRE SÖTÉTEBB

KIOKTATTÁK A SZÉLHÁMOS JAPÁNT
Kép: Fukuyamára tökéletsen igaz az a megállapítás, hogy minél többet tanul valaki, annál hülyébb lesz. A történelem vége című munkája egy hatalmas ostobaság
Levélben válaszolt Francis Fukuyamának az American Interest című külpolitikai folyóirat blogjában múlt héten megjelent írására Kovács Zoltán kommunikációs államtitkár. A ténybeli pontosság előfeltétele a pontos érvelésnek - írta a lapnak, majd kifejtette, hogy a világhírű politológus több ponton tévedett szerinte a cikkében. A többi között megemlíti, hogy a magyar kormány jelenleg jogi vitában áll az Európai Bizottsággal, amely azonban még nem mondta ki, hogy sérül vagy megszűnik a jegybank függetlensége. A kommunikációs államtitkár szerint az ellenőrzést segíti elő az államadósság szintjének alkotmányos meghatározása, az új választási törvény pedig valójában megkönnyíti a jelöltek indulását. Kovács Zoltán szerint nincs értelme arról beszélni, hogy a kormány a Fidesz előnyére változtatta meg a törvényt. Emlékeztetett arra, hogy a Fidesz a 176 egyéni választókörzetből 173-ban többséget szerzett. "Képzeljék el ezt az eredményt a 'győztes mindent visz' elvű választási rendszerben az Egyesült Államokban vagy Nagy-Britanniában!" - érvelt más országok választási rendszerével az államtitkár, majd hozzátette, hogy demokráciákban a választásokat az állampolgárok szavazatai, nem pedig a különböző választási rendszerek sajátosságai döntik el. (origo részlet)
Ez esetben a Fidesznek teljesen igaza van..
FUKUYAMA TÉVEDÉSEI
Korábban neokonzervatívnak tekintett gondolkodó, aki támogatta az amerikai erőfeszítéseket az iraki diktátor Szaddám Huszein eltávolítására, később azonban eltávolodott az amerikai neokonzervatív irányzattól, amely szerinte túl militaristává és erőszakossá vált. Jelenleg a nemzetközi politikai gazdaságtan professzora és a Nemzetközi Fejlesztési Program igazgatója a Johns Hopkins Egyetem Haladó Nemzetközi Tanulmányok Paul H. Nitze Intézetében (Paul H. Nitze School of Advanced International Studies). Máig leghíresebb műve 1992-ben megjelent, A történelem vége és az utolsó ember (eredeti angol nyelvű címén The End of History and the Last Man című könyve, amely 1989-ben megjelent A történelem vége? című esszéjét fejti ki bővebben. A nagy sajtónyilvánosságot kiváltó vitákat kavart A történelem vége? című esszéje, majd könyve, amelyben a kommunista rezsimek összeomlását követően azt állította, hogy a történelmi haladás, mint ideológiák közti harc tulajdonképpen véget ért, és a hidegháború időszaka, a berlini fal lebontása után a világban a liberális demokrácia uralmának kora következik, a politika és gazdasági liberalizmus elkerülhetetlen győzelmével. Erre érkezett, mintegy válaszként Samuel P. Huntington nagy vihart kavart 1993-as cikke a Foreign Affairs c. szaklapban a civilizációk összecsapásáról, melyet később könyv formájában is megjelentetett (a cikkben még kérdésként feltéve, a könyvben viszont már „tényként” állítva). (wikipedia, részlet)
KELET ÉS NYUGAT ÖSSZECSAPÁSA TART JELENLEG
Kép: Huntington (1927-2008)

Huntington szerint a hidegháború végeztével az államok immár nem (politikai) ideológiák alapján fognak szembenállni egymással, hanem kulturális, civilizációs alapon, melyben a lierális demokrácia (a „nyugati civilizáció”) csak egy lesz a sok közül és nem is a legerősebb. Megállapításai A hidegháború utáni világ szabályait a kulturális identitások adják. Az emberek a politikát nemcsak érdekeik előmozdítására, hanem saját identitásuk meghatározására is használják. A világpolitika főszereplői továbbra is a nemzetállamok, melyek már civilizációk szerint tömörülnek.
Alaptézisei
A civilizációk halandók, és ki vannak téve a változásnak. Globális civilizáció nem fog kialakulni. A modernizáció nem eredményez „nyugatiasodást”.
További 5 főtézise
A mai világ sokoldalú és sokpólusú. Jelenleg a civilizációk közötti erőegyensúly módosulása zajlik. Új, a civilizációkon alapuló világrend alakul ki. A Nyugat mindinkább konfliktusba kerül más civilizációkkal. El kell fogadni, hogy a nyugati civilizáció nem egyetemes, megújulása államainak összefogásán múlik. Huntington nézete szerint a politikai ideológiák civilizációkon belüli összecsapását felváltja a vallás és a kultúra civilizációk közötti összecsapása. Huntington civilizáció alatt a legmagasabb kulturális csoportosulás, a kulturális identitás legtágabb szintjét érti, ez alapján 8 civilizációt különböztet meg, melyek határvonala nem mindig követi az országhatárokat:

1.Kínai (Sinic) – Kína, Vietnam, Korea, Tajvan, Szingapúr, illetve a kínai diaszpórák főleg Ázsiában
2.Buddhista – Arunácsal Prades, Nepál egyes részei, Bhután, Szibéria egyes részei, Kalmukföld, Mianmar, Thaiföld, Laosz, Kambodzsa és Tibet - noha kulturálisan külön entitásként kezeli, Huntington szerint nemzetközi értelemben nem alkotnak egy „nagy” civilizációt
3.Japán (egymagában, mint a nyugati és a kínai keveréke)
4.Hindu – India, Nepál részei, és a hindu diaszpórák szerte a világban)
5.Iszlám – A muszlim országok, valamint Albánia, Bosznia-Hercegovina és Kelet-India
6.Ortodox kereszténység – Oroszország, Görögország, Kelet-Ukrajna, ill. más, ortodox vallású területek
7.Nyugati kereszténység – Európa, a „nyugati keresztény” egykori szovjet tagköztársaságok, USA, Ausztrália, Új-Zéland
8.Latin-Amerika – Közép- és Dél-Amerika országai
9.Az Afrikai, vagy Szub-Szaharai (a Szaharától délre) civilizáció – egy lehetséges 8. civilizáció, mely még nem létezik, de kialakulása valószínűsíthető
10.Több állam két civilizáció között ingadozik, vagy épp „civilizációt vált”, ezeket Huntington külön kategóriába („magányos államok”) sorolja. Ilyen Törökország, Haiti, a Karib-tengeri volt brit gyarmatok illetve Etiópia. Izrael is külön sorolható, de borzasztóan közel a Nyugati civilizációhoz. (wikipedia részlet)
Kép: Huntington világtérképe megfelel a jelenlegi valóságnak, de a kelet-nyugati összecsapás még nem történt meg, de az erők már egymásnak feszülnek, amit először Kína csinált meg Amerikával szemben, utána az oroszok erősödése, Dél-Amerika talpra állása majd az arab tavasz fejleményei mind-mind ezt támasztáják alá. Ebből a képből kell nézni Izrael és Amerika vergődését és az EU halálát