2011. március 31., csütörtök

MÁRCIUS 31 – KÉT VÁDLOTT PERÉT TERVEZIK

EGYELŐRE MÉG CSAK A PER HELYÉRŐL DÖNTÖTTEK
A kilencedik fővárosi Büntetőbíróság elrendelte a pert a szeparatizmussal terrorizmussal vádoltak ellen Cochabamba városban. Azt vették figyelembe, hogy a legtöbb érintett Santa Cruzban él vagy egészségügyi problémák miatt továbbra is ehhez a folyamathoz kapcsolódnak. Giani Elott Prado lesz a védőügyvédje Mario Tadic-nak és Toaza-nak (Tóásónak. A szerk.), akik részt vettek a szeparatista. terrorista csoportban, amelynek élén Eduardo Rózsa Flores áll. Úgy tájékoztattak, hogy a kutatások szerint számítógép határozza meg, hogy az ügy Cochabamba-ba kerül. (hazafiasradio alapján és kép)
MEGJEGYZÉS
Hogy a kapkodás és a rohanás nem jellemző a boliviai igazságszolgáltatásra, az egészen biztos. Ők ráérnek. Most is csak két vádlott perének a helyét jelentették be, de hogy ezt mikorra tűzik ki? - azt nem közölték. Kép: az egykori Rózsa Flores és egykori ír társa