2011. március 22., kedd

MÁRCIUS 22 - FEJLEMÉNYEK A VILÁGBAN KÉPEKBEN

Kép: franciák rakétát vagy bombát szerelnek föl a repülőkre, Libia ellen

Kép: a jemeni elnök meg van buggyanva, ugyanazt a hülyeségeket emlegeti mint Mubarak, hogy még egy évig hatalmon akar maradni, miközben legalább száz embert már megöletett. Közben a hadseregből egyre többen állnak át a tüntetőkhöz





Kép: Jemenben közel állnak a győzelemhez és végre megszünik egy cionista gyarmat












Kép: a Marokkó-i rendszerrel is elégedetlenek, ott is hónapok óta tüntetnek, pedig ott népszerű a király
Kép: a "nagyfőnökök" , balra Erdogan török miniszterelnök, aki most megvétózta a NATO határozatott Libia ellen és nem támadják Libiát. Középen Assad szír elnök, aki ellen most már lázadnak és sok halott volt már, jobbra a Katari emír, itt működik az Al Jazeera tévé

Kép: Gazaban naponta lövik a palesztínokat a zsidók és az ENSZ hallgat, Izraelre nem érvényesek az ENSZ határozatok. Legutóbb a kairói Tahír-téren a tömeg szét akarta tépni Ban-Kimoon-t a cionista bábfigurát, az  ENSZ főtitkárát






Kép: Obama a Libia elleni támadás idején Dél-Amerikába érkezett, előbb Braziliába (jobbra az elnöknő), majd Chilében is volt

Kép: Robert Gates (virágcsokor mögött) amerikai védelmi miniszter Moszkvába érkezett, erről a hazai hírekben egyáltalán nem számoltak be, elvégre két világhatalomról van szó. Ennyit a hazai téjékoztatásról....

Kép: Anatolij Szerdjukov orosz védelmi miniszterrel Gates, AP képek

Kép: Szaud Arábiában a tüntetőket börtönbe csukták....egyszerű módszer, még mindig jobb, mintha lelőtték volna őket




Kép: Iránban most tartják az ősi NOVRUZ nevű tavaszünnepet, az iráni hímzések sok vonatkozásban hasonlítanak a magyarra
Kép: Pakisztánban nem szeretik Amerikát és a zsidókat, nincs olyan nap, hogy ne égetnék a zászlójukat
 


 Kép: több napja Szíriában öt tüntetőt megöltek











 Kép: szíriai katona













Kép: Putyin elnök cár Szlovéniába látogatott, hogy az orosz gázvezetékről tárgyaljanak, Putyin Oroszországban bírálta a Libia elleni támadásokat

Kép: Medvegyev orosz elnök viszont külföld felé támogatta a Libiai katonai akociót, az egész csak taktika az oroszok részéről



















 Kép: a boliviai különleges erők (FELCC) új főparancsnoka, háttérben boliviai szabadsághősök képei (ABI)


















Kép: az állam kitüntette Andrzej Wajdát, a világhírű lengyel filmrendezőt, ezt a hírt sem mondták be nálunk, miközben Wajda filmjei és az alkotó igen népszerű nálunk, utolsó híres filmje a Katyn-i mészárlásról szólt, ahol annakidején Wajda apját is kivégezték









Kép: az ujguroknál is tavaszünnep van
Kép: a világ legnagyobb utasszállítója készül, Boeing 747-8, alul a Jumbo motorja