2011. március 21., hétfő

MÁRCIUS 21 - ROMLIK A JAPÁN HELYZET

A radioaktív
esőtől rettegnek
most a japánok 
A közvélemény aggasztónak találja a helyzet és egyre többen kérdőjelezik meg azt is, hogy Japánnak – a gyakori földrengések mellett - egyáltalán szabad e- nukleáris erőműveket üzemeltetnie. Nagy esőzés van a térségben, ezért többen attól is tartanak, hogy a radioaktív szennyeződés a levegőből a földekbe, a növényekbe, majd állatokra, emberekre kerül át. Talán ennek is köszönhető, hogy kevés embert látni az utcákon. Japánban továbbra is komoly gondot okoz az üzemanyaghiány – a hírcentrum tudósítójának jelentése szerint útban a veszélyzónához, bezárt benzinkutak sora van, a néhány nyitva tartó üzemanyag-állomás előtt pedig hosszan kígyózó sorok állnak. Az emberek egyébként fegyelmezetten veszik tudomásul a helyzetet, pánik nincs. (MR, részlet)

JAPÁN KATASZTRÓFA KÖLTSÉGEI
Egy svájci elemző cég szerint a japán földrengés által okozott károk olyan 1.2 milliárd dollárt tesznek ki. (presstv és kép)