2011. március 20., vasárnap

MÁRCIUS 20 – TÜZIJÁTÉK VAGY IDŐHÚZÁS ?

Könnyen a nyugatiak ellen fordulhat a hangulatKép: a CNN szakértő
A Líbián belüli katonai eseményekről meglehetősen szűrten lehet csak információkhoz jutni, viszont a fő kérdés, amelyet most világszerte boncolgatnak, az, mit tesz Moamer Kadhafi. Az egyik ismert Közel-Kelet-szakértő, a Londonban élő Fawaz Gerges a CNN amerikai hírtelevíziónak azt nyilatkozta: nem túl optimista. „A Közel-Kelet egy rendkívül sérülékeny, érzékeny térség, túl sok itt a Nyugat és Amerika-ellenesség” - nyilatkozta Gerges. A szakértő hozzátette, Moamer Kadhafi hiú és megszállott egyéniség. „Már régóta azt tartja önmagáról, hogy ő a nyugati típusú imperializmus elleni harc előőrse, ezért az én meggyőződésem, hogy amennyiben a mostani harcok során jelentős lesz a líbiai civil áldozatok száma, úgy Kadhafi könnyen a nyugatiak ellen fordíthatja a közhangulatot, és akkor hiábavaló lesz az ellenzék minden kísérlete a diktátor megdöntésére” – mondta az arab származású Gerges. Ha igaz, hogy Kadhafi ezredes civilek élő pajzsával akar védekezni a nemzetközi katonai beavatkozás ellen, akkor hamar a nyugatiak és az amerikaiak ellen fordulhat nemcsak a líbiai, hanem még a környező országok közvéleménye is - véli a Londonban élő Közel-Kelet szakértő. (MR, részlet)

 Kép: a franciák sürgették a támadást a legjobban, kép Mirage








Kép: az angolok is beszálltak sürgősen












Kép: amerikai Tomahawk cirkáló rakéta hajóról kilőve Libiára, snem tudni, hogy ezeknek milyen hatása volt, részleteket nem közölnek sehol








Kép: Izrael közben a gazai palesztínokat bombázza, de ez nem hír sehol sem










Kép: amerikai oldal szerint  Tel Avivban sütötték ki Libia megtámadását