2011. március 23., szerda

MÁRCIUS 23 – ÖNGYILKOS JAPÁNOK

FÖLÁLDOZZÁK MAGUKAT AZ
 ATOMERŐMŰBEN

A japán média a hazájuk megmentésén fáradozó 180 mérnökből álló elit alakulatot „szamuráj harcosoknak”, sőt „nukleáris nindzsáknak” nevezi. Egy erős sugárzásnak kitett férfi azt üzente feleségének: „Kérlek benneteket, továbbra is éljetek helyesen, én egy darabig nem lehetek otthon.” Az egyik ott tevékenykedő munkatárs kislánya azt írta a Twitteren: „soha nem hallottam édesanyámat olyan keservesen sírni, mint amikor apukám elment az atomerőműbe.” Így könyörgött: „Apu, kérlek, gyere haza élve.” A szakértők szerint ezek az emberek öngyilkos küldetést teljesítenek, és még légmentesen záró védőöltözetük sem tudja őket megvédeni a sugárfertőzéstől. És ha túlélik is ezt a helyzetet, egész életükben egészségügyi problémákkal fognak küszködni. A Fukushima 50 onnan kapta a nevét, hogy a csoport dolgozói percenként 50-szer fordulnak, és megállás nélkül dolgoznak, hogy vízhűtéssel védjék az erőmű reaktorait a túlmelegedéstől. A titokzatos csapat az erőműben maradt, miután a sugárzás elérte a halálos szintet, és 700 kollégájuk elmenekült. Azok közül, akik úgy döntöttek, hogy maradnak, már öten meghaltak. Két további eltűnt, és legalább 21 megsérült. Bátorságuk arra a három önkéntesre emlékeztet, akik halálukig kitartottak, hogy megvédjék a Szovjetuniót az 1986-os csernobili katasztrófa során. Alekszej Ananenko mérnök, és két katona, Valerij Bezpalov és Borisz Baranov búváröltözéket vettek fel, és az elárasztott kamra radioaktív vizében úsztak, hogy kioldják a zárószelepet, és leengedjék a felgyülemlett vizet. Sokan a tűzoltók és a mentőcsapat tagjai közül is meghaltak a sugárfertőzés miatt, miután kivonultak a helyszínre, hogy az ismert kockázat ellenére megmentsék az embereket. Egy korábbi csernobili munkás elmesélése szerint: „A tábornok úr eljött és azt mondta, hogy inkább legyen 2000 fertőzött emberem, ha így 200 millióan életben maradnak.” „Odaküldtek minket a reaktorhoz, hogy tisztítsuk ki a lefolyót. Most már csak a csapat fele él.” Szerdán ideiglenesen újból evakuálni kellett a sérült Fukusima atomerőműnél dolgozó munkásokat: ismét fekete füst szállt fel a hármas számú reaktor épületéből. A füst miatt nem változott a radioaktivitás szintje, az evakuálás azonban megzavarta a hűtőrendszer újraindítását.Az atombiztonságért felelős japán ügynökség egyik munkatársa az evakuálás előtt még azt mondta, hogy reményeik szerint már csütörtökön újra tudják indítani a hármas számú reaktor hűtőrendszerét. Ez azonban a fekete füst okozta munkaleállás miatt várhatóan késni fog. A Japánból származó sugárfertőzött élelmiszerekről itt, az ezerszeres sugárzási értékről itt, míg a tengerbe szivárgó radioaktív szennyeződésről itt olvashat! (ATV, részlet)