JELKÉPE A PÜNKÖSDI RÓZSA
Az újjászületés ünnepe évezredek óta PÜNKÖSD, amely a SZENTLÉLEK megjelenése, amely a világ létezése óta tavaszi évforduló. Benne foglaltatik a Föld anyagi világának négy alapeleme: Víz-Tűz-Föld-Levegő, s ezek tisztelete. A Turáni népeknél, mint a magyar és a maya=indián kultúrához köthető népeknél, valamint a Párthus=perzsa népnél és más rokonnépeknél is mint az ujgurok, sok közös vonást mutat ez a tavaszváró ünnep.
A noruz a legnagyobb és legjelentősebb ünnep az ujgurok, türkök és sok közép-ázsiai nép körében. Különböző helyi elnevezései novruz, nowrouz, nooruz, navruz, nauroz, illetve nevruz. Annak ellenére, hogy csak iszlám országokban ünneplik, ez nem egy vallási ünnep, hanem a természet szimbolikus, ciklikus halálának és újjászületésének, jóval az iszlám előtti időkből megmaradt ünnepe. A noruz eredetét, a türk írástudók, az ősi Mezopotámiába helyezik, ahol a babiloni, perzsa ujjévet március 21.-től ünnepelték tizenkét napon át. A noruz a beköszönő meleg napokhoz és a mezőgazdasági munkálatok megkezdéséhez kötődik. Ilyenkor számos termékenységi és mágikus rítust mutatnak be. A noruz ünnepkör, a csillagászati számítások alapján meghatározott noruzt megelőző négy héthez köthető, ahol mindegyik hét az asztrológiai négy alapelemnek felel meg, úgymint Su Heptisi a víz hete, Ot Heptisi a tűz hete, Tuprak Heptisi a föld hete, Ahiri Heptisi az utolsóhét, a levegő hete. A hiedelem szerint a víz hetén a víz elevenedik meg, a tűz hetén a tűz, a föld hetén a föld, majd az utolsóhéten, a levegő hetén a szél kibontja a rügyeket, és a természet feltámad. Napjaink rohanó világában azonban, a noruz megünneplése, 1-7 napig tart. A legtöbb rítus és ceremónia az ünnepség legfontosabb napjához, az utolsószerdához kötődik, mely a tavaszi napéjegyenlőség előtti szerda, mely emberi lét valamennyi aspektusával kapcsolatban áll. Ezek a rítusok az egyén, a család és a közösség jólétét célozzák, és az elmúlt év bajaitól való megszabadulást, a csapások elhárítását biztosítják. (ujgurhu)
A Noruz történelmi háttere
A szó az óperzsa nyelvből származik: nava jelentése „új” volt, rezaŋh pedig „napot” vagy „napfényt” jelentett. A modern perzsa nyelvben kicsit átalakultak a szavak: nava = no, rezaŋh = rouz. A szó először a Perzsa (Pártus) Birodalom korában bukkan fel a feljegyzésekben, a 2. században. Az ünnepnek megfelelő napnak azonban már az Akhajmenida-dinasztia idején (i. e. 648–i. e. 330) kitüntetett jelentősége volt: a perzsák uralta népek királyai ezen a napon elvitték ajándékaikat az uralkodónak, a sahinsahnak. A perzsa újév kezdetét a hagyomány 15 000 évvel ezelőttre, a kelet-iráni (mai Afganisztán) mitikus Jamsid király idejére teszi. Jóval később hivatalos ünnepévé lett a Nyugat-Iránt Kr. e. 247 és Kr. e. 224 közt uraló parthus dinasztiának. Tehát mi Magyarok (PÁRTUS DINASZTIA) kezdtük ezen a napon ünnepelni az újévet, és nem nehéz észrevenni az összefüggést. A régi, keletről hozott szokásainkat, ünnepeinket a nyugati ráhatás fokozatosan kiölte, vagy igyekezett azt beolvasztani a keresztény ünnepkörbe. Talán kevesen tudják, hogy ilyenkor tavasszal a tojásfestés hagyománya a szkíta népek szokása, és a 4. századig vezethető vissza. Amint látjuk a fenti képen, ez a népszokás az irániaknál is megtalálható. Valójában az általunk Szilveszterkor ünnepelt újévnek semmilyen szakrális jelentősége nincsen, mivel az csak egy mesterségesen kijelölt nap a naptárban. A fény- és árnyék arányváltozásai és a Napfordulók azok az időpontok, amelyek a természet rendjéhez kapcsolódnak, és mivel az ember is része(lenne) ennek az Egységnek, azok a népek amelyek tudatában vannak ennek, ragaszkodnak ősi hagyományaikhoz. (jovonkinfo, részlet)
