2011. március 10., csütörtök

MÁRCIUS 10 – A CIGÁNY TERRORISTÁKRÓL HALLGATNAK

HALLGAT A RENDŐRSÉG
HALLGAT A BELÜGYMINISZTÉRIUM
HALLGAT PINTÉR SÁNDOR
HALLGATNAK A PÁRTOK
HALLGATNAK A TÉVÉK
Miért hallgatnak? Mert cigányterroristákról van szó! Orbán és Pintér alig pár napja szövegelt a rendőrség „tekintélyéről”. Hogyan védekezzen a magyar állampolgár fölfegyverzett a cigányterroristák ellen, ha a rendőrök sem képesek megvédeni önmagukat...?!
Megtámadták az érdi rendőrséget. A rendőrök ugyanis leszerelték az autójukról a rendszámtáblát, mivel a kocsit korábban kivonták a forgalomból. Ezután támadtak a rendőrökre. Öt embert letartóztattak, ellenük hivatalos személy elleni erőszak lehet a vád. A két férfit egy öt fős család támadta meg. Az egész néhány perccel azután történt, hogy Érd központjában egy román férfit igazoltattak. Csakhogy a kocsi, amit vezetett, ki volt vonva a forgalomból, ezért levették róla a rendszámtáblát. Ráadásul a sofőrnek jogosítványa sem volt. Ezért feljelentést tettek. Nem sokkal ezután a két rendőr rádión kapott riasztást, hogy a férfi ismerősei rátámadtak az őrsre. Előbb csak kiabáltak, fenyegetőztek és a bejárati ajtó rácsát rugdosták. Egyikük lábnyoma most is ott van a falon. Később azonban verni kezdték őket. Egyiküket az arcán ütötték meg többször, míg másikuk a mellkasára és a kezére kapott ütéseket. Rajta most is kötés van. A gumibotjukat is elvették, és a pisztolyukat is meg akarták szerezni. A támadókat végül az újabb négy fős erősítéssel sikerült megfékezni. Öt embert őrizetbe vettek. Ellenük többek között hivatalos személy elleni erőszak lehet a vád. Az öt ember fejenként akár nyolc évet is kaphat. (TV2 marc.9)
MAGYAROKAT TERRORIZÁLNI KIVÁLÓAN TUD A RENDŐRSÉG
Kép: 2007

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 Kép: amikor fotósokat is vertek















Kép: rendőrterroristák az állam szolgálatában becsületes magyarokat vertek és üldöztek, 2009-ben