2012. április 6., péntek

ÁPRILIS 6 - IZRAEL PÁNIKBAN VAN

IZRAELI BOLHA KÖHÖG
Izrael csapást mér azokra, akik megtámadják – jelentette ki Benjamin Netanyahu, izraeli miniszterelnök. „Folyamatosan háborút folytatunk a terror ellen katonai hadműveletek által – mondta Netanyahu. – Eilat példáján látjuk, hogy a Sínai-félsziget immáron a terror egyik színtere lett. Intézkedéseket hozunk, biztonsági korlátot építünk, azonban ez nem képes arra, hogy megvédjen a rakétáktól, éppen ezért más megoldást fogunk találni. Csapást mérünk arra, aki támad minket”. Múlt éjszaka a vörös-tengeri izraeli üdülőhely környékén két rakéta csapódott be. Egy verzió szerint a rakétákat a Sínai-félszigetről lőtték ki. (Oroszország Hangja és kép)

A zsidók pánikban vannak, nem vitás, mivel ennek igen sok oka van, amit most nem részletezünk. De az AP mutatta azt a  kisebb rakétát amit most belöttek Izraelre. Tehát az ilyen rakétákat sem a radar, sem a vaskupola nevű védelmi rendszerük nem tudja kivédeni! Csodálatos módon a hazai katonai szakértők - köztük "Gyurikám" (Nógrádi György) - erről is mélyen hallgatnak. Tehát most kapunk választ arra, hogy a több hónapja kilőtt több mint száz palesztín rakétáról is hazudtak, hogy ezek többségét a vaskupola leszedte, ami nem volt igaz. Hiszen akkor a mostani két rakétát miért nem szedték le? Az egyiptomi Sínai-félsziget felett pedig Egyiptom uralkodik, ahol éppen most készülnek egy iszlám elnököt megválasztani májusban, ami miatt a nyugat már hetek óta hisztériázik. Persze nálunk erről is hallgatnak. Úgyhogy a kérdés Iránról át fog terelődni a nyáron Egyiptomra, de Egyiptom már nem a régi és ez új fejleményeket fog hozni Izrael számára, hiszen a gázcsapot is el fogják zárni a zsidók számára. Na, ezek azok  a fő kérdések amiben Amerika semmiben sem tud segíteni Izraelnek, ezért is fenyegetőzik a levegőbe Izrael.