Börtönben volt a kulcsi gyanúsított apja
Kép: a gyilkos cigány családjának szerény kis hajéka, kép: origo
Traumaként élhette meg
gyerekkorában a pénteki kulcsi négyes gyilkosság gyanúsítottja,
H. Csanád Jutas, hogy édesapja, H. Ferenc évekre börtönbe került
egy olyan szocpolcsalási ügy miatt, amelynek helybeliek voltak a
kárvallottjai. Az Indexnek még péntek délelőtt Edelényi Gábor,
a helyi televízió, a TV Kulcs főszerkesztője említette meg, hogy
a család egy évekkel korábbi szocpolcsalás miatt közismertté
vált a faluban, és a meggyilkolt családfő állítólag börtönben
is volt emiatt. A korabeli sajtóhíradások alapján csak
töredékesen lehet rekonstruálni a történteket. Bár a per
elsőrendű vádlottja H. Ferenc volt, a sajtóhírek nem rá, hanem
az ügy másik vádlottjára koncentráltak, mivel ő Sipos János,
Dunaújváros SZDSZ-es alpolgármestere volt. Az ügyben 2005
szeptemberében született első fokú ítélet. Az akkori hírek
csak arról számoltak be, hogy Sipos Jánost nem jogerősen másfél
év börtönre ítélte a Buda Környéki Bíróság. A H. Ferencre
kiszabott ítéletről nem volt szó, viszont annyi kiderült róla:
a vád szerint a kulcsi építési vállalkozó 2000-ben nehéz
szociális helyzetűeket vett rá arra, hogy lakásaikat adják el
neki, és azt ígérte: szociálpolitikai támogatásukat
felhasználva társasházakat épít számukra, a házak Kulcs
határában viszont nem készültek el, az egykori lakástulajdonosok
közül sokan fedél nélkül maradtak. Arról, hogy a jogerős
ítélet végül mi lett, nem találtunk információt a
hírarchívumokban. Megpróbáltuk erről megkérdezni a régi ügy
másik vádlottját, Sipost, de egyelőre nem tudtuk elérni
telefonon. Korábban, a Sipos elleni vádemelés utáni időszakban,
2003 márciusában a Népszabadság is írt az ügyről. Abból a
cikkből az derült ki H. Ferencről, hogy akkor már két éve
előzetes letartóztatásban volt. Ez alapján H. Ferenc 2001-ben
kerülhetett előzetes letartóztatásba. Ekkor 1988-as születésű
fia mindössze 13 éves volt. H. Csanád Jutasról az Index által
megkérdezett helyiek csak nagyon keveset tudtak. Az egyik szomszéd
azt mondta róla: tudomása szerint nem járt dolgozni, számítógépes
munkákat próbáltak neki szerezni otthonra. H. Csanád Jutas
Dunaújvárosban járt gimnáziumba, esti tagozaton végzett,
2007-ben ballagott. Az iskola honlapja szerint olyanok járnak az
esti tagozatos gimnáziumi képzésre, akik szakmunkásbizonyítvánnyal
már rendelkeznek, de tovább szeretnének tanulni, érettségi
vizsgát akarnak tenni. (INDEX)
Ma megint levizsgázott a tömegtájékoztatás. A rendőrség szóvivője nem mondta be, hogy általuk már ismert cigánybűnöző családról van szó. A tömeggyilkos nemcsak kardot, hanem nyílpuskát is használt, amivel egyik rokonát lőtte torkon. A TV-ben csak a hatalmas, több emeletes házukat mutatták. A hazug tévék szerint a helyi lakosok " semmit sem tudtak" róluk, miközben az egész falu ismerte őket. A mentők szóvivője is hazudott, amikor nem mondta meg hogy szúrt vagy vágott sérüléseket okozott a gyilkos a három súlyos sebesültnél. Miközben más bűneseteknél ezt megmondják, de most cigány esetében elhallgatták. Amikor az első hírben bemondták, hogy karddal gyilkolt, abból tudni lehetett, hogy cigányokról van szó. Kép: a 24 éves gyilkos