Tóásó-ügy - Május
15-én kezdődik az érdemi tárgyalás
Május 15-én ül össze
az a bolíviai bíróság, amely megkezdi a Tóásó-ügy, az
úgynevezett terrorista összeesküvési ügy érdemi szakaszának
tárgyalását, a szóbeli meghallgatásokat. Bolíviai
sajtójelentések szerint - miután november elején az illetékes
bolíviai bíróság lezárta a per vádemelési szakaszát, és
esküdtszék elé utalta a 39 gyanúsítottat, köztük a magyar
állampolgársággal is rendelkező Tóásó Elődöt - az illetékes
La Paz-i törvényszék a hét közepén értesítette a bolíviai
belügyi tárcát a bírósági tárgyalás időpontjának
kitűzéséről. A hivatalos értesítés szerint április 24-én
tartják a meghallgatásokat a 12 polgári esküdt kiválasztására,
s közülük május 2-án választják ki azt a három bírót, aki
két hivatásos bíróval együtt alkotják majd a tárgyalást
vezető bírói testületet. Kormányzati források a vádlottak nagy
száma miatt elhúzódó tárgyalásra számítanak - jelentette a
Los Tiempos bolíviai lap internetes kiadása. Az ügyészség
szerint a gyanúsítottak terroristák, akik meg akarták gyilkolni a
bolíviai elnököt, és fegyveres milíciát szerveztek, hogy
elszakítsák Santa Cruz tartományt az országtól. Ellenzéki körök
és egyes diplomaták szerint viszont kreált ügyről van szó, és
a háttérben a kormánynak az a szándéka áll, hogy lejárassa
legbefolyásosabb, Santa Cruzban szervezkedő ellenfeleit. Az ügy
2009 április 16-ának hajnaláig nyúlik vissza, amikor a rendőrség
bejelentette, hogy felszámolt egy terrorista csoportot. A rajtaütés
során életét vesztette a bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú
Rózsa Flores Eduardo, az erdélyi Szovátáról való Magyarosi
Árpád és az ír Michael Martin Dwyer. A csoportból Tóásó Előd
és a horvát-bolíviai állampolgár Mario Francisco Tádic Astorga
azóta a San Pedro börtön rabja. Bolíviában felemelték az
előzetes letartóztatás maximális idejét 18-ról 36 hónapra, de
Tóásó esetében ez a 36 hónap is lejár áprilisban. A per 39
vádlottjának hozzátartozói és barátai a bolíviai kommandós
akció hároméves évfordulójára, hétfőre virrasztás terveznek
Santa Cruz egyik központi részén, a Szeptember 24. téren, hogy
megmozdulásukkal széles körű, átlátható és részrehajlástól
mentes vizsgálatot követeljenek Rózsa Flores Eduardónak a
latin-amerikai országban kifejtett tevékenysége ügyében. (MTI,
részlet) Kép:Tóásó Boliviában
Az MTI finoman elhallgatja, hogy Tóásó egy EU-s terrorista volt, magyar, román, EU-s állampolgársággal. Az MTI megint nem hírt, hanem véleményt közöl! Az általuk "ellenzéki" körök és "egyes" diplomaták, azok nemzetközi zsidók. Magyar ember soha nem lett volna terrorista sem Magyarországon, sem Boliviában, de Rózsa-Flores bandája mind zsidókból állt, s ezt a nyomós tényt is elhallgatja a részrehajló MTI.