TOVÁBB BONYOLÓDIK VONA GÁBOR SZÁRMAZÁSA
Annak idején, akik szokták olvasni néhai Csurka István szövegeit, azok jól emlékeznek arra, hogy Csurka volt az ügyeletes "megmondó ember". Érdekes, hogy azóta nem akadt ilyen figura a hazai sajtóban. Csurka általában két dolgot szokott megmondani, illetve odamondogatni. Nekünk tudatlan, oktondi és szellemileg elmaradott magyaroknak. Az egyik témája általában az volt, hogy ő mindig előre megjósolt mindent, mintha a mindenkori hatalom udvari bolondja lett volna. Csurkának nem volt diliflepnije, de amolyan kibeszélő, kikotyogó figura volt és csodálatos módon mindig azt kotyogta ki a jónépnek, amit a mindenkori politikai hatalom éppen hallani akart tőle. Ezeket a kibeszéléseket Csurka mindig jó hosszú, lepedőméretű szövegeibe ágyazta be. A másik kedvenc témája Csurkának a származási beazonosítás volt. Ha ő valakiről megmondta, hogy zsidó, akkor arra mérget lehetett venni, hogy úgy van. Nagy gyakorlata volt ebben Pista bának, hiszen fiatal korában is már a zsidó Fészek Klubban együtt mulatott ezzel az utálatos fajtával. Nos, hogy a témára térjünk Csurka Pista elemezte nem is egyszer Vona Gábor nevét és származását, de ő azonosította be Balónét is, aki viszont Vona Gábor "jobbkeze" volt vagy még ma is az. Nem kell sokat merengeni arról, hogy a zsidók mindig és mindenhol egymásra találnak és csak egymás társaságát kedvelik. Így van ez rendjén. Csakhogy a vakhülye is látta több évvel ezelőtt, hogy Morvai Krisztina (néhai Balóné) volt szinte az összes Jobbik rendezvénynek a vezérszónoka, miközben ő nem is volt a Jobbik pártnak a tagja. Innentől kezdve a sülthülyéknek és a vad gazembereknek semmit sem magyarázunk. Most viszont kaptunk "egy magyartól" egy fölöttébb ellentmondásos levelet, amit ha a zsidó GOOGLE is úgy akarja, akkor közzéteszünk. Ha viszont nem sikerül képként föltenni, akkor csak szövegént adjuk közre, szó szerint. Levélírónk mellékelt is egy képet a Vona-képről, ami szerinte egy hamisítvány. Az azonban igen érdekes, hogy itt a szöveg alján Posta család név szerepel és a kép Posta Imre néven van elmentve. Postának is tudjuk a származást, ami megegyezik a fönti társaságéval, tehát nem magyar. Ezzel a Vona-ügyet lezártnak tekintjük, ha hamisítvány a kép, ha nem. Minket csak ez a Gyöngyös város nem hagy nyugodni. Lehetséges, hogy ott is sok zsidó van?