Marcelo Soza államügyész,
aki a terrorista ügyet vizsgálta tegnap azt mondta, hogy Alejandro
Melgar Pereira-t letartóztatták Uruguay-ban és kiadatását kérik.
Azt mondta, hogy ő "fontos része" volt a bolíviai
felforgatóknak, akiknek a vezetője a magyar Eduardo Rózsa Flores
volt. Melgarnak nagy szerepe volt abban, hogy ez a szabálytalan
csoport létrejött Bolívia megosztására. Továbbá ő volt egyben
a fő kapcsolattartója az Aerosur légitársaság tulajdonosának,
Humberto Roca–nak, aki szállította a terroristákat repülővel.
Ő volt az egyik vezetője a Kereskedelmi Kamarának és
szolgáltatásoknak Santa Cruzban (Cainco), ő volt a finanszírozója
a Rózsa közötti kapcsolatnál és 20 millió dollárt fegyverek
beszerzésére fordítottak, ezek között rendkívül pusztítóak
is voltak, mint pl. rakéták, hogy polgárháborút robbantsanak ki
Bolíviában 2008-2009-ben. Melgar Pereiraról azt mondta, hogy
nemzetközi elfogatóparancs volt ellene, aki nemcsak Rózsával volt
közvetlen kapcsolatban, hanem a többi európai milíciával is,
főleg azokkal a veteránokkal, akik a Balkán-i háborúban voltak
a 90-es években. (boliviasol, részlet) Kép: a terrorista banda magyar állampolgárságú tagjai