Számomra betelt a pohár!
Most már sokadszorra
válik nyilvánvalóvá számomra, hogy az MTI, amelynek az objektív
tájékoztatás lenne a dolga, messzemenően elfogult és ráadásul
a bulvársajtó hozzáállásával tudósít. Ahelyett, hogy a Hunnia
ügy pénteki (március 30.) tárgyalása kapcsán megírnák, hogy
az állítólagos felvételeivel a médiát annak idején
végighaknizó Benkő György, állítólagos telefonjából –
amelyet a bíróságra behozott – a felvételeket állítólagosan
tartalmazó memória kártya elegánsan “eltűnt, nem tudja hová”.
Hogy a szintén behozott állítólagosan saját kezével írt
jegyzetei, két különböző ember írásai és a készülésük
időpontjának kérdésében is hazudott a bíróságnak. Hogy a
rendőrség mindezeket annak idején rejtélyes okból elmulasztotta
lefoglalni és pl. így a hangfelvételek jogszerűtlenül kerültek
a bizonyítékok közé, ha egyáltalán Benkő készítette valóban
őket. Hogy az S. József által állítólagosan neki mondott dolgok
hazugság mivolta, sorra dől meg. Szóval mindezek helyett a pénteki
hírének a nagyobbik részében egy összeesküvés-elméletet gyárt
a bírósági eljárás “ismeretlenek általi megzavarásáról”,
előhuzakodva egy-egy hallgató nevetésért vagy telefonálásért
való kiküldésével vagy a vádlottakhoz semmilyen módon nem
köthető és nem is kötött egy évvel ez előtti bombariadóval.
Sőt, sejtetéseivel még a bíróságon rámhazudozó “tanú”
meghallgatásairól való példátlanul jogsértő, indokolatlan
kitiltásomat is kvázi az én nyakamba varrja.Vérlázító ez az
egész! Ez nem objektív tájékoztatás, ez szakmaiatlanság,
politikai elfogultság és rosszindulat.Úgy érzem eljött az idő,
hogy az MTI sorozatosan viselt dolgai kapcsán jogi eljárást
kezdeményezzek. Ezentúl minden tárgyalási napon már nap közben
is közzétesz a Hunnia blog a tárgyalásról objektív
összefoglalót. Kérem a médiumok munkatársait, hogy híreikben
ezen anyagokat használják fel. És kérem ezen tiltakozásom
megjelentetését is. Előre is köszönettel: Budaházy György
MEDDIG BŰNÖZHET BELÉNESSY ELVTÁRS HÍRGYÁRA?

