2011. május 16., hétfő

MÁJUS 16 – A HAZUDÓS SZATÍR KAPADOZIK

A ZSIDÓSZATÍR MÚLTJÁBÓL
Az RMC közlése szerint az ügyvédek rekonstruálták Strauss-Kahn szombati mozgását New Yorkban, és megállapították, hogy a Sofitel szállodát délben hagyta el, miután rendezte a számlát, és visszaadta a kulcsot. A Le Monde francia napilap szerint Strauss-Kahn 12:28-kor fizette ki szállodaszámláját, ezután elment a lányával ebédelni, onnan pedig taxival vitette ki magát a repülőtérre. A CNN hírtelevízió rendőrségi forrást idézett, aki elmondta, hogy a szobalány 13:00 körül lépett be a szállodaszobába. Az eseményeknek ez a sora azt jelenti, hogy a valutaalap vezérigazgatója már elhagyta a szállodát, amikor a szobalány állítása szerint Strauss-Kahn elkapta őt egy folyosón, betuszkolta a szobájába, és erőszakoskodott vele - olvasható az RMC honlapjára feltett beszámolóban, amely szerint az ügyvédeknek tárgyi bizonyítékaik és tanúik is vannak. (ATV, részlet)
Az ATV elhallgatja azt a lényeges hírt, hogy a RMC egy francia zsidórádió. Kép: RMC oldalról
MÁR KÉT KORÁBBI NŐ JELENTKEZETT
A francia közvélemény hamar napirendre tért az „egyszeri botlás” fölött, a hétvégi manhattani krimi kipattanása után azonban a hazai médiában hirtelen előkerült egy 2007-es tévéfelvétel, amelyben a most 37 éves Tristane Banon újságirónő, DSK lányának barátnője elmesélte, hogyan támadta le egy 2002-es interjúkészítés alkalmával a politikus. A szoknyavadász interjúalany nevét az akkori tévéfelvételen kifütyülték. Az eset elszenvedője most úgy döntött, hogy utólag tesz feljelentést DSK ellen. (franciakoktel, részlet)

Kép: Nagy Piroska az IMF-nél volt, index kép



Kép: jobbra a francia írónő

















NAGY PIROSKA TUDNA IZGALMASAKAT MESÉLNI A SZATÍRRÓL
 "Strauss-Kahn úr visszaélt beosztásával, amikor viszonyra lépett velem. Nem voltam felkészülve közeledésére. Olyan érzésem volt, hogy veszítek, ha elfogadom, és veszítek akkor is, ha visszautasítom” – írta Nagy Piroska október 20-án az IMF-ben a vezérigazgató ügyét vizsgáló bizottságnak. A hetilap emlékeztet arra, hogy a Valutaalapnál dolgozó Nagy Piroskának 2008. januárban viszonya volt az IMF vezérigazgatójával. (HVG, 2009/2/20)
NEM SEMMI
Egy millió dollár óvadék ellenében sem engedte az amerikai bíró szabadon a szatírt....Bezzeg nálunk....Itt a legnagyobb zsidócsalókat vagy azonnal elengedik vagy futni hagyják őket. . . .