2012. január 16., hétfő

JANUÁR 16 - KÜLFÖLDI HÍREK KÉPEKBEN


Kép: Szíriában nem ugyanaz, de elég hasonló helyzet lesz mint Líbiában. Itt most a NATO és Amerika nem fog bombázni, de az ország szétesése már folyamatban van. A legújabb hír szerint Assad a nemzetközi nyomásra azt mondta, hogy ő nem adott ki parancsot gyilkosságokra. Ez ugyanaz az érvelés, mint amit nálunk Biszku Béla vagy Egyiptomban Hosni Mubarak hangoztat. Ahogy már sok hónappal ezelőtt is mondtuk, Assad súlyos hibát követett el, amikor tavaly nyáron nem írt ki új választásokat és nem tett igazi reformokat, hanem közel 6 ezer embert meggyilkolt, apja hagyományait követve. Assad is hasonló helyzetben van mint Kadhafi, ugyanis az ő törzse kisebbségben van, de minden hatalmi poziciót a törzse és családja foglalt el. Most már Törökország is nyomás alatt tartja, sok más ország mellett és a hadseregből szökött katonák szabályos harcot folytatnak a hadsereggel. Egy már biztos, hogy Assad rendszere megbukott, csak az a kérdés meddig folynak még a harcok....

Kép: Ahmadinejad iráni elnök kijelentette, hogy Dél-Amerikai útjának stratégiai jelentősége volt, de részleteket nem árult el, de az sejthető, hogy fontos egyezményeket köthettek. Az elnök azonnal kiadta a parancsot a minésztériumoknak, hogy ezekkel az országokkal dolgozzák ki a terveket
Kép: az AP jelentette, hogy a két éve lezuhant lengyel gépnél továbbra is súlyos viták vannak az oroszokkal, a mostani ügyészi vizsgálatok után is. Ugyanis az oroszok a fekete doboz alapján azt állítják, hogy a lengyel állami vezető bevodkázva parancsokat osztogattak a pilótáknak és a kabinban több vita hallatszott. A lengyelek ezt viszont cáfolják. Amikor a gép lezuhant először orosz bosszúra gondoltunk, de  sokkal érdekesebb az a föltevés, hogy a gépen eltették láb alól a teljes lengyel nemzeti politikai vezetést, a Donald Tusk vezette EU-bérenc liberális banda. Ez a Tusk Izraelben is járt és hatalmas cionbérenc az EU-ban. Kép: 2007-ben Tusk kezel Lech Kaczynski-vel, aki lezuhant a gépen 2010-ben

Kép: a hét vicce...az izraeli miniszterelnök arról panaszkodik, hogy a palesztínok nem akarnak tárgyalni Izraellel....Ebben az a vicc, hogy a palesztínokat most már se Izrael, se Amerika nem tudja arra kényszeríteni, hogy tárgyaljanak a véreskezű gyilkosokkal
Kép: Irán elismerte, hogy kapott egy levelet Amerikától, amiben azt kérték, hogy Irán ne méltóztasson lezárni a Hormuzi-szorost, mert abból bajok lehetnek....A hírt a cionrádió is bemondta
Kép: egy iráni katonai vezető azt állította, hogy Amerika nem tudja megakadályozni azt, hogy Irán ne mozogjon a Hormuzi-szorosban
Kép: ez is egy elhallgatott hír. A PressTV videóban mutatta be, hogy Berlinben és több német nagyvárosban megkezdődtek a bankok elleni tüntetések. A cikk hozzáteszi azt, hogy bár az EU-s országok között a németeknél a legjobb a gazdasági helyzet, de mélyben ez nem egészen így van és most a szegények és nyomorgók fölvonultak, amit a hazai hírekben elhallgatnak. Attól tartunk, hogy  ezt a némét tévék is elhallgatják, bár azok sokkal jobbak mint a hazai szennyládák
Kép: a tüntetések főszervezője
Kép: az AP jelentette, hogy a svédországi zsidó szélhámos, Wallenberg 100. születésnapján megemlékezések lesznek. Az AP azt állította a nemzetközi szálhámosról, hogy 1944-ben BP-en 20 ezer zsidót "mentett meg" oly módon, hogy svéd menleveleket adott nekik. Ez úgy hazugság ahogy van, mivel a svéd követségen ügyködő Wallenberg, aki nem is volt diplomata valóban adott ki ilyen papírokat, de aztán ezeket a zsidók nagy mennyiségben hamisították és ezeket a nyilas hatóságok már nem fogadták el. A poén most jön, amit ma reggel a cionrádióban Németh Zsolt fideszes államtitkár mondott. Kiderült, hogy a svédek gyakorlatilag semmibe sem veszik a zsidó szélhámost és semmilyen megemlékezés eddig nem volt róla, csak nemrég adtak neki szobrot is. Németh úr elárulta még azt is nekünk, hogy a svédek hivatalosan azért allergiásak Wallenbergre, mert az a "náci" Németországgal is üzletelt a háború alatt. Nálunk viszont elhallgatják azt, hogy a fölfújt zsidómentő a gazdag zsidóktól begyűjtötte az aranyakat, ékszereket és meglépett vele, ezért már 1945-ben sok pesti zsidó nem mint embermentőre emlékezett rá....Hogy a kép teljes legyen. Wallenbergnek svéd vörösmárványból az a Varga Imre csinált szobrot és emlékművet Budán 1987-ben, aki a sok Lenin-szobor és holo-emlékmű után Károlyi Mihálynak, a vörös patkánynak is megcsinálta a szobrát. Varga elvtársnak a nyugdíja olyan egymillió körül lehet, de erről mélyen hallgatnak és az idős mestert egy lap se keresi meg, hogy meséljen már valamit nekünk.....