Kép: az AP jelentette, hogy az amerikai külügyér, H. Clinton távolkeleten próbálja az amerikai demokráciát exportálni. Itt éppen Burmában, a régi gyarmaton, amit újabban Mianmarnak neveznek, győzködi őket az amerikai demokrácia szépségeiről
Kép: a szoros kapcsolatnak meg is lett az eredménye, mert a minap jelentették, hogy Clintonné elintézte azt, hogy most már Mianmarban is szabad az embereknek tüntetni
Kép: a hazai hírekben teljesen elhallgatták, hogy Joe Biden, amerikai alelnök Törökországba érkezett, hogy megnézze azt, hogy a NATO-ból kilógó törökökkel mit lehetne még kezdeni
Kép: Abdullah Gül török elnökkel, feltételezhető, hogy a sziriai helyzet is napirendre kerül, ugyanis a törökök nagy nyomást helyeztek a szír elnökre, hogy 4 ezer gyilkosság után hagyja abba a gyilkosságokat és az Arab Liga is kétszer ezt sürgette és most már mindenféle szankciókat csináltak Szíria ellen. Kérdés, hogy Assad rendszere meddig fogja húzni? Ugyanis az Assad-párti erők is igen erősek
Kép: a szír elenököt Assadot fanatikus törzsi hívei és kiszolgálói nagy erőkkel támogatják, miközben az ország a nagyhatalmak kötélhúzásának a színtere lett. Az biztos, hogy Sziria kulcsfontosságú ország és igen nagy a tét, hogy milyen rendszer lesz ott a továbbiakban. Ez valószínüleg jövőre el fog dőlni, mert a tömeggyilkolásokat sem lehet a végtelenségig folytatni
