Kép: az észak-koreai őrület a vége felé közeledik, de azért érdmes még megnézni az AP beszédes képeit. Minden jóslat nélkül van egy olyan érzésünk, hogy a Buddha-fejű új vezető, akinek még a korát sem tudják pontosan, kénytelen lesz valamit nyitni és változtatni a helyzeten, háta mögött a trottyos katonai vezetéssel. Azért az sokat mond, hogy a kínai Nagy Testvér vezetőit sem engedték be a temetésre....Lehet, hogy a jövő évben ebben a vörösmúmia országban is lesz valami változásKép: bejelentették, hogy Egyiptomban folytatják a Mubarak és társai elleni pert, ami megint föl fogja tüzelni a tüntetőket
Kép: El Baradei egyiptomi ellenzéki politikus végre kimondta az igazságot, amit mi most nagybetűvel írunk: a katonai kormány célja Izraellel további titkos tárgyalások és megegyezések folytatása . . .
Kép: az iráni haditengerészet bemutatta Amerikának hogyan kell öt perc alatt lezárni a Hormuzi-szorost
Kép: az AP jelentette, hogy az angolok dühöngenek, mert Argentina visszaköveteli saját szigetét, a Malvin szigeteket a parjainál, amit a lopós angolok Falkland-szigeteknek neveztek elKép: az ABI jelentette, hogy Dél-Amerikában Bolivia exportja a legnagyobb, kivéve Braziliát






