2011. december 11., vasárnap

DECEMBER 11 - KÜLFÖLDI ESEMÉNYEK KÉPEKBEN

Kép: az AP jelentette, hogy Kína fokozott katonai jelenlétet folytat a Mekong folyón, mert az árvízek miatt a déli országoknál zavaros helyzet van és most hajókkal razziáznak. Érdemes az új kínai géppisztolyokat megnézni. Látszik, hogy a legjobb nyugati fegyverekből lopkodták össze az ötleteket
Kép: a Dalai Láma sok borsot tört már Kína orra alá. Amit most mondott azzal is. Szerinte Kína ki tudná húzni az EU-t a pénzügyi válságból, ha akarná, de az EU-s országok nem bíznak a kommunista Kínában . . . A Láma is nagy taktikus. Jó egy éve azt mondta visszavonult és helyettese intézi az ügyeit, közben ő tovább kampányol a világban




Kép: Norvégiában kiosztották a Nobel Békedíjat, amit most három afrikai nő kapott, akik sokat tettek hazájukban és a békéért













Kép: a balszélső jemeni, a jobbszélső államelnök, AP
Kép: az AP képei Jemenből, ahol sok ezer halott volt a cionista Saleh elnök miatt, aki most januárban lemond végleg és a képen látható egységkormány veszi át a hatalmat










Kép: ennyien tüntettek hónapokon át az elnök ellen


Kép: Magyarországon 100 embert se lehet kihívni az utcára, hogy a rendszer ellen tüntessenek, mert a fotelokból kényelmesebb a tévét nézni. Ez volt 2006-ban is, ezért lőhették ki az ávósbanditák  a magyarok szemeit




Kép: az AP képei Pakisztánból, ahol a NATO kamionok szállítását leállították, de most a nyomorgó sofőrök inkább folytatnák a munkát, mert olyan szegénység van és a NATO pedig fizet




















Kép: elég sok NATO kamiont gyújtottak már föl























Kép: AP Szíriából