2011. december 25., vasárnap

DECEMBER 25 - OROSZ HELYZET ALAKUL

AZ ARAB TAVASZ BEKÖSZÖNTÖTT MOSZKVÁBA IS  
Most már több hét után kimondható, hogy az orosz tömegtüntetések egyértelműen az arab hatásra bátorodtak föl és ebben az amerikai banki tüntetők hatása is pontosan  kimutatható. Ahogy azoknál is az internetes szervezés volt a fő eszköz, úgy az oroszoknál is ez lett. Ahogy Amerikában is a fiatalok mellett a középosztály is jelen van, úgy ez az oroszoknál is látható. A tévék persze a vidéki tüntetésekről nem adnak képet, de legutóbb 60 orosz városban is voltak tüntetések. Az orosz tömegek valóban változást akarnak és a jelek azt mutatják, hogy ezt ki is fogják harcolni. Érdekes feljemény volt az, hogy az első tüntetéseknél még katonai erőket is bevetettek, de most már Putyin cár és árnyéka, Medvegyev elnök rájött arra, hogy ennek a fele sem tréfa és ma már nem divat százezres tömegekbe belelőni. Társadalmi kérdéseket nem lehet erőszakkal megoldani...Putyin eddig sikeresen előre tolta Medvegyevet a helyzet csillapítására, de ahogy az idő telik ez egyre nehezebb lesz a helyzet, ráadásul az idő is sürget, hiszen a márciusi elnökválasztás egyre közelebb kerül, ami Putyinra nézve végzetes lehet. Ma már Putyin korábbi szövegei és látványos szereplései nem elegendőek a tömegek lecsillapítására. A tömegek valódi változásokat sürgetnek. Igen izgalmas lesz márciusig az helyzet az orosz birodalomban. Kép: AP






















Kép: ellenzéki vezérek alább
Kép: Prohorov a milliárdos ki akarja ütni Putyint jövőre az elnöki székből, de ez nem fog menni neki