ÖMLIK A SZENNY MINDEN CSATORNÁN
A 60 perc alatt fény derül rá, hogy a közösség minden egyes tagja velejéig gonosz, perverz, beteg figura, akik a vallást saját bűneik takargatására használják. Akad köztük tisztasági fogadalmat tett, de titokban szorgalmasan nemi életet élő pár, látens homoszexuális és perverz, fiatal tanítványának kvázi-gyónására maszturbáló hitoktató is. Szépen elvonul előttünk az emberi gyengeségek és aljasságok teljes közhelygyűjteménye, s a végére kiderül: aki annyira ostoba és korlátolt, hogy hívő ember legyen, s ezen felül még arra is vetemedik, hogy szigorúan betartsa vallása előírásait (mondjuk a házasság előtti szexet illetően), az bármi másra is képes. Akár arra is, hogy – miként e kiváló alkotás végére megtudhatjuk - ószövetség módon halálra kövezzen egy fiatal lányt. No, most a tisztelt olvasó a felháborodott újságírónak szegezheti a kérdést: ki a bánatot érdekel, hogy egy B-kategóriás jenki sorozat egyik része tele van baromságokkal, minek erről írni: ott a távkapcsoló, át lehet kattintani egy másik csatornára. Igen, át lehet. De minek? Nincs ma jóformán olyan szegmense a magyar, vagy a nemzetközi médiának, ahonnan ne ugyanez a primitív vulgárateista rágalomözön zúdulna, az Egyházra, és a hívőkre.
Kép: a Vörös Prolik is felelősek a szennyműsorokért
A sajtóból szinte havi szinte értesülhetünk egy újabb pedofil pap lelepleződéséről (ezekről az ügyekről jellemző módon csak akkor értesülünk, amikor a szülők panaszt tesznek – hogy a nyomozás folyamán a fél világ előtt meghurcolt lelkészt bűnösnek találják-e, csak elvétve kapunk hírt). Best sellerré reklámoznak bármilyen, a katolicizmus középkori, vagy közelmúltbeli bűneit ecsetelő fércművet, s a moziban is csak abból a vallásos emberből lehet pozitív hős, aki „felismerve a valóságot”, szembefordul a gonosz, álszent papokkal. Honnan ennyi gyűlölet, ennyi megvetés az emberiség egyik legrégibb intézménye ellen, amely minden vélt, vagy valós bűnéért – amelyekből persze volt bőven, hiszen emberek alkotta rendszerről van szó - számos alkalommal bocsánatot kért már? Hogy lehet, hogy a hivatalosan is materialista kommunizmus több évtizednyi tombolása, sok ezer hívő ember és pap lemészárlása, bebörtönzése után még mindig ilyen sokan érzik úgy, hogy piszkosul nagy vagányság belerúgni az Egyházba? Kép: az Info Radió reklámja
Az egész valamikor negyven-negyvenöt éve kezdődött. A „nagy ’68-as generáció” virágkora idején. Amikor évszázadok óta először megkérdőjeleződtek olyan alapértékek, mint a szemérmesség, a munka becsülete, vagy a szülők tisztelete. Tombolt a szexuális forradalom, s a fiatalok az elődök által kitaposott ösvények helyett saját útjukat keresték. Fiúk tömegei jelentették ki, hogy nem akarnak úgy élni, mint az apák. S az apák ezzel bizony nem nagyon tudtak mit kezdeni: tiltottak, fegyelmeztek, pofoztak. S tették mindezt egy olyan értékrend nevében, amelyben igazán mélyen már ők sem hittek. Mert előtte már szépen, alattomosan minden hagyományt aláásott a fogyasztói társadalom mókuskereke, a manna, a pénz mindenhatóságába vetett hit. (Ez meg még régebben kezdődött, de erről majd máskor…) Aztán a szakállas, farmeros, hatvan kilós lázadókból borotvált, öltönyös mázsás menedzserek, főszerkesztők , producerek és egyéb világot igazgató figurák lettek. A pénz hatalma előtt ők is meghajoltak, kukába hajítva egy nagy, békés, állandóan betépett világkommunáról szőtt ifjúkori ábrándjaikat. Maradt a gyűlölet és megvetés minden ellen, amelynek a nevében az atyai nyakleveseket, vagy a rendőrpofonokat kapták: Isten, család, hagyományok, egyház. E szerencsétlen, domesztikált forradalmárok egyetlen low budget lázadása, hogy ezekbe az évezredes értékekbe egy jó nagyot rúgnak minden lehetséges alkalommal. S, ha megmaradnának pusztán ennyinél, akár tekinthetnénk az egészet a nyugati értelmiség exkluzív luxuspszichiátereknek jól tejelő privát lelki nyomorúságának. Csakhogy a beteg embernek az a sajátossága, hogy irigyli az egészségeseket. Ez jó esetben arra sarkallja, hogy igyekezzen mihamarabb meggyógyulni – ám, ha megteheti, a könnyebb utat választja, s lehetőleg beteggé teszi a többit is. És ők megtehetik. Mert mára ennek a kifulladt „nagy generációnak” a kezében van a hírközléstől a könyv-és lapkiadáson át a hollywoodi álomgyárig a komplett tudatipar. Ők mondják meg, mi a trendi, mi a ciki, mire lehetsz büszke és mit kell szégyellned – ők húzzák meg napjaink erkölcsi zsinórmértékét. S mivel betegesen undorodnak minden tradicionális értéktől, igyekeznek ezeket kiirtani az összes többi ember lelkéből is. Hogy „szabaddá tegyék” őket. Hiszen ők fenemód annak érzik magukat, és ezt az érzést nagylelkűen meg akarják osztani velünk is. Ezért kutatnak minden ezredéveken át fennmaradó érték mögött valamilyen mocskos titkot, valamilyen perverziót, vagy züllöttséget. Mert nem tudják elképzelni, hogy az ő büszkén vállalt szellemi-lelki nyomorúságuk nem rejtőzik ott mások – legalább nagyjából - hagyományok és tradíciók mentén élt élete mögött. S, ha nem találják, hát odahazudják. Ha eleget látjuk a moziban, vagy a tévében, olvassuk a könyvekben és az újságokban, előbb-utóbb el is hisszük, hogy minden sekrestyében szexuálisan zaklatott kis ministránsok várják remegve a szentmise végét, hogy minden gyülekezet megszállott szekta, s minden hívő, keresztény család minimum feldarabolt postásokat tart a pincében. 
Az új médiatörvény értelmében persze most majd lesz lehetőségünk, hogy panaszt tegyünk, hiszen, ha valakiknek, akkor a vallásos embereknek aztán nap, mint emberi méltóságába gázol a rádió, vagy a televízió. A Szalai Annamária vezette médiamindenható testületnek bőven lesz alkalma bebizonyítani, hogy nem pusztán az ellenzéki hangok elnémítására, hanem valóban az eddig szabadon gyalázható értékek védelmében hozták létre. Hogy végre ne tükör által homályosan, hanem színről színre lássunk - és láttassunk. (barikad, részlet) Kép: a mocsok központja a Bródy Sándor utcában, elég csak a moslék színeket és moslék grafikákat megnézni
AZ IGAZSÁG KIMONDÁSA SZABADDÁ TESZ BENNÜNKET
