2011. január 10., hétfő

JANUÁR 10 - EZ A HÉT IS JÓL KEZDŐDIK

A ZSIDÓ KULTÚRA GYÖNGYSZEMEIBŐL
Kedves olvasóinkat kénytelenek vagyunk megörvendeztetni egy sajtótörténeti remekművel, még az 1991-es évekből. Akkoriban már csúcsra járatták nálunk a zsidók a szex és pornólapok, videók kiadását és nagyüzemi módon terjesztették a szennyet, mert ezt még 1989-ben az ÉS akkori egyik  főmunkatársa mondta, hogy a pornográf könyv- és lapkiadás is a "szabadság" része, amitől több évtizedig a kommunista diktatúra megfosztott bennünket. Ez a piszkos strici csak azt nem mondta, hogy akik korábban tiltottak és üldöztek, azok lettek az engedélyezők és a fertőzés terjesztői. Most nem megyünk bele ennek a mocskos témának a a történelmi előzményeibe, amelyek még a hatvanas évekig nyúlnak vissza, a hazai zsidósajtóban. Itt van ez a közkézen forgó Miami Press című kiadvány, amelyet nem kisebb személyiség szerkesztett 1991-ben, mint a jelenlegi médiatörvény kiagyalója és a jelenlegi hatóság Fideszes elnöknője. Persze akkor még nem volt szó a kiskorúak lelkivilágának megvédéséről. Arról most sem szól a törvény, hogy a felnőtt lakosságot is meg kéne védeni a zsidómocsoktól és szennytől és ennek a legegyszerűbb módja, ha ilyen termékeket, műsorokat nem forgalmaznak. Kész. Mit kell ezt ragozni. Ahogy jobb helyeken cigarettát és kábítószert sem kapni, úgy szennylapokat és műsorokat se lehessen kapni. Lehet, hogy a Fidesz vezetői úgy gondolták, hogy a legjobb megoldás az lesz, ha rablóból pandúrt csinálnak? Ezt már láttuk Pintér belügyér esetében is. Csúnya dolgok ezek nagyon. De azért beszélni kell róla, ha már a közszolgálati szennyadókon erről nem beszélnek.

HAVAS HENRIK ÚJBÓL A MAGYAROK ELLEN OKÁDOTT 
Havas (képen) tegnap este azzal a magyarellenes kirohanással jött elő a tévében, hogy ez az egész médiatörvény lényegében a szélsőjobboldal ellen jött létre és azon nyomban a Magyar Gárdát kezdte köpködni, meg a Nemzeti Őrsereg „nyilas” felvonulóit. Havas úgy látszik addig nem tudott aludni, amíg ezt ki nem üvölthette magából, a sajtószabadság nevében, ami persze csak az ilyen mocsok alakoknak jár.  A magyar milliók meg némán tűrjék el az ilyen magyarellenes rágalmakat - ezt képzeli el Havas.  Persze a mellette lévő sötét pofák egyetlen szóval sem léptek föl Havas mocskos rágalmai ellen. Ideje lenne a korbácsokat magunk mellé bekészíteni, meg a karikás ostorokat is.
































Kép: képek pilu blogjából, ahogy láthatjuk, pornográfia, pénzcsalásos üzlet, közízlés rombolás, szellemi-lelki fertőzés, minden kellék együtt van, amit a mostani médiahatóságnak üldözni kéne, de eddig még nem mozdultak ebben az irányban egyik rádiónál, egyik tévénél sem. Ezeket a tisztogatásokat először a közrádiónál és köztévéknél kellene kezdeni!