2012. március 2., péntek

MÁRCIUS 2 – APOSTOLI MAGYAR KIRÁLYSÁG

SZEMÉLYES FELELŐSSÉG MINDENKIRE VONATKOZIK
Akik a politikával mélyebben foglalkoznak, azok tudják, hogy a nép képtelen 3-5 hívó szónál többet megjegyezni. Eleve bukásra itélt az a politikai mozgalom, amelyik túl sok felfoghatatlan és átláthatatlan – egyébként jogos és igaz – követelést emleget. A tömegek felfogóképessége igen szűkös. Nehezen tanulnak és gyorsan felejtenek. Jól tudta ezt egy német úriember, a klasszikus Hitler, aki hamar rájött arra a lényegi kérdésre, hogy nem szabad a tömegeket hirtelen túl sok céllal, tervvel és követeléssel bombázni, mert nem tudják ezeket követni, fölfogni, földolgozni és hamar el is felejtik. Éppen ezért Hitler csak 3 - 4 témát vetett föl mindig, de azt állandóan emlegette. Elsőként azzal kezdte, hogy nem ismerik el a Versaillesi békediktátumokat. Megszüntetik a munkanélküliséget és nemzeti hadseregek csinálnak. Ennyi. Sajnos ma egyetlen párt sem képes két célt és igéretet beváltani. Még egyet sem képesek teljesíteni, amit korábban igértek. Éppen ezért az Apostoli Magyar Királyság mozgalomnak is igen rövid és lényegre törő jelmondatokat kellene elhinteni, mert a hosszú szövegeket senki sem szereti és nem is lehet első hallásra ezeket megjegyezni. Aki túl sokat markol, keveset fog. A mozgalomnak – többek között – azonnal ki kéne mondani:
1MEGSZÜNNEK A PÁRTOKElég volt a bűnöző párt-rendszerből! Viszza kell térni a népképviselet korábbi, jól bevált módszereihez, ami a Szent Korona Törvényben részletezve van.

 2 MAGYAR TÖRVÉNYKEZÉS LESZMagyaroknak csak magyarok hozhatnak törvényeket! Magyar vagy magyaros nevű idegenek nem számítanak magyarnak!
3 - SZEMÉLYES FELELŐSSÉG MINDEN SZINTEN - A személyes felelősség minden állampolgárra vonatkozik, de különösen és többszörörsen az állami és intézményi alkalmazottakra, vezetőkre. Ezt pedig csak a számonkérés pontos és szigorú eszközeivel lehet elérni.
Kép: január 20-án volt 22 éve, hogy az Országház tetejéről a gyűlölt vöröscsillagot, a zsidók jelképét leszedték