2012. március 10., szombat

MÁRCIUS 10 - IRÁN KÖRÜL FOROG MINDEN

Kép: sok orosznak nem tetszik, hogy Putyin 12 évig maradhat majd elnöki székben...AP képei
Kép: most már több Putyin-ellenes vezetőt lefogtak, de még mindig puhán bánnak velük
Kép: mióta tart a bankellenes tüntetők (OWS) mozgalma, azóta az egész államokra kiterjedt ez a nézet és igen sok oldal foglalkozik Amerika lepusztulásával. Alább egy igen jó oldal, amely azt hirdeti, hogy
 "Az amerikai álomnak vége"
Kép: egy igen jó karikatúra a PressTV-ből, ahol a csörtetők közül mindegyik mást mond Irán megtámadásáról
Kép: az iráni vallási vezető pénteki beszédében azt mondta, hogy az ellenségnek nagy csalódást okoztak azzal, hogy nem változik semmi a parlamenti választások után az iráni vezetésben és politikában
Kép: a "felkelés" nevű iráni rakéta...azt mondják, hogy ezer rakétát is képesek lennének kilőni az ellenségre, ha úgy adódik
Kép: egy amerikai tábornpk bejelentette, hogy a bunkerromboló bombájukat korszerűsítik...Mi van a háttérben? Az, hogy úgy alakítják át, hogy az izraeli gépek is képesek legyenek fölemelni a sok tonnás bombát...Attól tartunk ez sem fog sikerülni nekik
Kép: Irán bejelentette, hogy repülőgép hordozó anyahajót építenek. Kína most csinálja az első ilyen hajót magának
Kép: a hazai post nevű oldal a züllött izraeli hadseregről tudósított

Kép: nem kell túl sokat nézni ezt a képet és benne van Izrael teljes csődje. Izrael azért ordibál kétségbeesetten, mert reménytelen a helyzetük, amin Obama sem tud már segíteni. Bezony...Ma már nem úgy néz ki az ábra, mint húsz évvel ezelőtt, amikor Izrael még ugráltathatta Amerikát...
Kép: ezt a pofát a Huffpost amerikai oldal közölte, a rabbi jajgatásáról alább, aki vérfürdőt emlegetett

Kép: a képen látható amerikai Weiss rabbi arra figyelmeztette Izraelt, hogyha megtámadják Iránt, akkor abból vérfürdő lesz Izraelben. Egyrészt. Másrészt a cseles rabbi azt is állította, hogy a cionizmus az nem azonos a judaizmussal.....Ami megint csak fából vaskarika