2010. november 22., hétfő

NOVEMBER 22 - TÖRTÉNELMI HAZUGSÁGOKAT TERJESZTENEK

A HVG IS HAZUDOZIK
Megjegyzésünk pirossal közbeszúrva!
Károlyi Mihály, aki Magyarország egyik legrégibb (elfajzott, degenerált, farkastorú)  nemesi családjából származik, nem zsidó, a Jobbik politikát csinált abból, hogy a baloldalt és a Károlyi-korszak után következő Tanácsköztársaságból (itt ténylegesen sok zsidó származású vezető volt) lezsidózza, azaz a saját politikai-világnézeti kánonja szerinti legrosszabbal azonosítsa. (Károlyi-kormányának többsége is zsidó volt, akárcsak az akkori Nemzeti Tanács)A Mazsihisz elnöke, magára veszi ezt a vádat s úgy érzi, hogy jelenlétével kell felvennie a harcot a szélsőjobboldallal szemben. Mivel május 15-én választás lesz a Mazsihisz berkein belül, az antifasiszta tüntetéseken való megmozdulás szavazatokat hozhat – feltételezésem szerint ezzel kalkulál a Mazsihisz vezetője. Holott a zsidók itt úgy kerültek be a történetbe, mint Pilátus a krédóba. (röhej.....) Ha megkérdezzük magunktól azt, hogy a magyar politika-és társadalomfejlődés más lett volna-e a zsidók történelmi jelenléte nélkül, (hiába történelmietlen a kérdés) nemmel kell felelnünk. (Valószínű, hogy Izrael történelme és  politikája is más lenne, ha ott a magyarok olyan befolyással lettek volna, mint nálunk a bűnöző zsidók. Csakhogy nálunk a zsidók jogtalanul, jogcím nélkül vannak) A Tanácsköztársaságot a frontról hazatérő katonák lázadása nélkül (a zsidók lázították föl öket!)  nem lehetséges megértenünk, hiába uszított a hatalomátvételt követelő radikális szociáldemokrata és kommunista tábor. Szintúgy nem lehet magyarázni a folyamatokat anélkül a gazdasági-társadalmi problémahalmaz nélkül, melyet a (vesztes) háború és Magyarország szük választójogi rendszere és egyben a földtulajdonlásból kizárt rétegei jelenítettek meg. (ez lejárt marxista hazugság!) A zsidóságot pedig ugyanúgy sújtották a Tanácsköztársaság vallásellenes rendelkezései és intézkedései, mint más vallás követőit, hiába voltak a vezetők között jó páran zsidók. (Ja....ez olyan Móricka-féle zsidó hazugság.) Még a vörös terrornak is voltak zsidó áldozatai (hányan? név szerint?), bár az ezt megtorló fehérterror főleg a zsidóság köréből szedte áldozatát. Nagyjából annak a gondolkodásmódnak az alapján, mely uralkodik a mai szélsőjobboldal táborában is s amely az 1989 óta eltelt – s kétségkívül nem problémátlan – időt is a zsidóság „káros” térhódításával magyarázza. (Nem értjük mi a fenének van itt ez a káros banda, miért nem mennek a saját hazájukba, ahol minden oké...) Ennek a jele, sőt szimbóluma a Károlyi fejére helyezett kipa. A gyógyír erre a bornírt és primitív történelemhamisításra nem lehet,a zsidó szervezetek magyarázkodása, illetve csatlakozása a baloldali ellentüntetéshez. Inkább azon igyekezet, hogy múltunkat mítoszok és ellenmítoszok nélkül ismerjük meg, s kikerüljünk abból a hamis körből, melynek körforgása kizárólag makulátlan hősöket és Sátánokat teremt, történelmi nyereségünket kizárólag magunknak, míg veszteségeinket „másoknak” tulajdonítja (HVG, részlet és kép)
MEGJEGYZÉSÜNK: a HVG-nek csak ilyen szánalmas primitív firkászokra futja.