2011. augusztus 24., szerda

AUGUSZTUS 24 – TRIPOLIBAN KADHAFI KÓSZÁL TITOKBAN

KADHAFI ÁLRUHÁBAN SZEMLÉZTE CSAPATAIT
Kép: "Afrika Oroszlánja", AP
Dimitrij Medvegyev elnök Észak-koreai kollégájával, Kim Dzsong Illel tartott szibériai megbeszélése után azt nyilatkozta a sajtónak: ha Líbia Nemzeti Átmeneti Tanácsa képes egybe forrasztani a háború sújtotta afrikai országot, akkor Oroszország készséggel elismeri azt legitim kormánynak. „Ha a lázadókban megvan a kellő erő, lelkesedés és van lehetőségük egyesíteni az országot új, demokratikus alapokon, akkor természetesen megfontoljuk, hogy hivatalosan is kapcsolatba lépjünk velük” - mondta az orosz elnök, miután Kadhafi ezredes kijelentette: győzelemig vagy halálig harcol a NATO és a felkelők ellen. Noha kedden a lázadók megtámadták az ezredes búvóhelyét, és az Észak-atlanti szövetség sem lankad a bombázásokkal, Medvegyev szerint a helyzet egyelőre még nem világos. „Jelenleg a szituáció nem változott” - mondta. „Alapvetően két kormányzó hatalom van az országban, és bár a felkelők sikert értek el Tripoliban, Kadhafinak és embereinek még mindig nagy a hatalma és a katonai ereje.” Tripoli egyes részei továbbra is az ezredes kormányának fennhatósága alatt vannak. Egy hangfelvételen, amit a líbiai műholdas televízió hálózaton tettek közzé, Kadhafi elmondta: végigjárta a főváros utcáit, és a Bab al-Aziziya elhagyásának pusztán “taktikai” okai voltak. „Jártam egy kicsit Tripoliban, úgy, hogy az emberek nem láttak és… nem éreztem úgy, hogy Tripoli veszélyben lenne” - mondta az ezredes. (mahu, részlet)