2011. augusztus 31., szerda

AUGUSZTUS 31 - DRÁMAI HELYZET ELŐTT A MAGYAR KÜLÜGY

ELISMERJÜK-E PALESZTÍNÁT VAGY SEM?
EZ ITT A HALÁLOS KÉRDÉS!
Ahogy korábban jeleztük a hazai külügy nagy bajba fog kerülni a palesztín állam ENSZ (UNO) szavazásánál. Az IZRAEL-i nyomás miatt nemmel fognak szavazni? Úgy tünik, hogy ez a kérdés nem a Bem-rakparton fog eldőlni, hanem Brüsszelben. Ma este a külügyi intézet munkatársát faggatták a lehetséges magyar álláspontról. Nos, a szakértő sem tudott határozott választ adni arra, hogyan fog az ENSZben szavazni a magyar képviselő? Obama elnök és az EU azt mondja, hogy a jelenlegi palesztín és izraeli helyzet nem maradhat úgy ahogy eddig volt, ugyanakkor Obama megüzente, hogy Izraelnek az 1967-es határok mögé kell bújnia. Ezek szerint az új palesztín állam 3 részből állna, amit nem kötne össze folyosó. Gáza a tengerparton, középen Cisz-Jordánia (Jordán folyón túli terület) és Jeruzsálem. Azt is mondták, hogy pár éven belül a palesztín lakosság eléri az Izrael-i lakosság számát. Most jön a Fidesz-kormány gondja. Ugyanis az EU megosztott a szavazás kérdésében, ahogy a szakértő is mondta. Egy pár gennyes, cionista ország Izrael mellett van, de több állam van, akik a palesztín államra fognak szavazni. Most újból kiderül, hogy az EU egy kész szélhámosság, hiszen nincs egységes külpolitikája. Márpedig az ENSZ-ben az EU-s országok kétféle módon fognak szavazni és az EU külügyére, a libanyakú Catherine Ashton-nak már ettől is fáj a feje. Ha Orbánék a palesztínok mellett szavaznak, akkor ÖSSZE FOG DŐLNI AZ IZRAELI KAPCSOLAT. Ezt nem merik megkockáztatni. Ha pedig Izrael mellett szavaznak, akkor A MAGYAR KÜLÜGY SZEMBE MENETEL MAJD A VILÁG 130 ORSZÁGÁVAL. Vagyis a világ többségével. Mit fog ez a fontos szavazás bizonyítani? Azt, hogy  Palesztína elismerésével ezek az országok A CIONIZMUS ELLEN IS SZAVAZNAK.

AUGUSZTUS 31 - A DUNÁBAN CSAK ZSIDÓK ÚSZHATTAK?

FEJLÖVÉS CSAK ZSIDÓKNAK JÁR?
HOLOÜZLETELŐK ÚJABB ERŐLKÖDÉSE
Golyónyomokat találtak azokon a csontvázmaradványokon, amelyekre a Margit híd felújításakor bukkantak a meder tisztítását végző búvárok még június végén. A Népszava szerdai száma ismerteti: a maradványok kora és a megtalált ruhák alapján az 1940-es évek elejéről-közepéről származnak, így egyre valószínűbb, hogy a holokauszt alatt kivégzett zsidókról lehet szó. A rendőrség azt közölte, hogy egyelőre nincs hivatalos eredménye a vizsgálatnak, így későbbre ígértek tájékoztatást. Egy neve elhallgatását kérő informátor szerint a vizsgálatok kiderítették, hogy mintegy húsz-huszonegy ember maradványairól lehet szó. (A korábbi feltételezések "csak" hét áldozatról szóltak.) 5-7 áldozatnál golyónyomokat találtak a koponyán, a lapockán, illetve a medencecsonton, de mivel a csontvázak csak részlegesen maradtak meg, elképzelhető, hogy a többieket is lelőtték - olvasható a Népszavában. (mahu, részlet)
A fenti szöveg egy nyárvégi kacsa, a közelgő zsidófesztivál kampányának a része. Minket csak az érdekel, hogy a csontoknál mivel fogják bizonyítani azt, hogy zsidóké volt? Az még jobban érdekel bennünket, hogy név szerint kik veszik a bátorságot ennek a kimondására?
Kép: teljesen fölnagyítottunk egy hamis képet...Hogy lehet az, hogyha 15 ezer zsidót lőttek a Dunába, akkor ezekről semmilyen kép nincs? Ez a mellékelt kép is egy utólagos hamisítvány
















Kép: ez a hamis kép arról a holocsaló oldalról származik, ahol a DREZDA-i tömegmészárlás áldozatainak a képét meghamisították, azt hazudva, hogy ez Lengyelországban történt. Volt olyan kép is, amin a drezdai épületek fölismerhetők. Meddig folytatják még a holocsalást?

AUGUSZTUS 31 - A ZÜLLÖTT KADHAFI CSALÁDJA

Kép: Kadhafi saját népét annyira szerette, hogy a főváros vízvezetékének csapjait elzárta, a kórházakat magukra hagyta, ahonnan elmenekültek az orvosok, ápolók, mert nem akarták magukat szitává lövetni. Tripoli vízvezetéke nagyon messziről, délről jön és jelenleg nincs ivóvizük, áramuk és mindent elönt a szemét és az oszló hullák a 40 fokos melegben
Kép: Kadhafit a plakátokon mindenütt zsidócsillaggal ábrázolják a fölkelők. Ma reggel a tévés biztonságpolitikai szakértő azon kesergett, hogy az Átmeneti Nemzeti Tanács vezetői között több Al-Kaida-s is van
Kép: Az AP közöl egy képet Kadhafi családtagjairól....Lehetetlen a hírekben szereplő nevekből beazonosítani, hogy a gyerekei melyik nőktől származtak. Újabban Algériától követelik az oda menekült családtagokat. Egy másik hír szerint Kadhafi legkisebb fiát is megölték...Nem tudni, hogy összesen hány gyereke volt és most ebből hányan élnek? Nelson Mandela a marxista néger délafrikai vezető a cionista Amerikának egyik kedvence volt. A Safiya nevű nőnek Farkas hangzású neve van, réggebi sajtó szerint volt "magyar" felesége is Kadhafinak
Kép: AP képe Hannibal Kadhafi-ról






















Kép: AP Aisha Kadhafi






















Kép: Al Jazeera kép, Saadi Kadhafi













Kép: szénné égett holtestek Libiában
Kép: az Abu Salim börtön Libiában, ahonnan elmenekültek a rabok













Kép: az AP képein a fölkelők körbe kerítik Kadhafi utolsó vélhető rejtekhelyét

AUGUSZTUS 31 - KÜLFÖLDI ESEMÉNYEK KÉPEKBEN

Kép: Jemenben nem szeretik az amerikaiakat...Pedig Amerika egy éve még Jement szövetséges bázisnak akarta fönntartani










Kép: egy tömeggyilkos diktátor (Lozada) Boliviából, akinek a kiadását nemcsak az áldozatok hozzátartozói, hanem a boliviai kormány is követeli. Na hol is bújkálhat ez a tömeggyilkos? Hát persze.... az Amerikai Egyesült Államokban
Kép: a munkában megkérgesedett kezű zsidó telepesek Izraelben, AP
Kép: az AP képe egy pakisztáni bazárban, ahol robbantottak és civilruhás rendőrnők is razziáznak
Kép: Amerika eredményei Afganisztánban, AP képek
Kép: 101 éve született a Béke Nobel-díjas Teréz anya Albániában. Szülőhazájából semmilyen hír nem jön róla, de Indiában az emlékművénél megemlékeztek róla




















2011. augusztus 30., kedd

AUGUSZTUS 30 - AMERIKAI HÍREK KÉPEKBEN

Kép: Obama bejelentései teljesen azt tükrözik, hogy Amerika igen nagy bajban van és mintha zavarodottság mutatkozna a cionista vezetésben. Ma Obama azzal jött elő, hogy Irakból végleg kivonják a csapataikat. Ám az indoklás annyira zavaros volt, hogy nem is érdemes idézni, lényeg az, hogy NEM SIKERÜLT DEMOKRATIZÁLNI IRAKOT. Aztán rátért Afganisztánra, hogy onnan meg 30 ezer katonáját vonja ki. Ez kész röhej....Alig fél éve azért vitt oda újabb 30 ezer katonát, hogy legyőzzék a tálibokat....Most itt tartunk, Obama kénytelen a belső lázadás elkerülése érdekében visszavonni a katonai kiadásokból
Kép: Amerikai hírek elismerték, hogy ilyen sok halottat még sosem szenvedtek el Afganisztánban mint ebben a hónapban











Kép: Joe Biden, amerikai alelnök ázsiai körutat tett, ami több hónapig tartott. Először az oroszokhoz ment, aztán Kínába és Japánba. Most éppen Mongóliában járt, az egykori kánok birodalmában, ahol még minden a régi időket idézi föl, az AP képein







Kép: "Batu kán" seregei előtt
Kép: megnézett egy hagyományos mongol birkozóveresenyt is és a nyilazást is kipróbálta

AUGUSZTUS 30 - UKRÁN CIRKUSZ FOLYTATÓDIK

JULIA TYIMOSENKO ELSZÁNT HÍVEI TÜNTETNEK MELLETTE . .
Az Getty ügynökség sorozata igen sokat árul el az ukrán szokásokról és viszonyokról...

AUGUSZTUS 30 - BEFOLYÁSOS NŐK A VILÁGBAN

BEFOLYÁSOS NŐK AZ ÉLEN
Az amerikai Forbes magazin összeállította a világ 10 legbefolyásosabb nőjét, amelyről nálunk is beszámoltak, de a nők képeit nem mutatták a tévék. Mi mutatjuk a Huffpost alapján, mert ezek igen beszédes képek, másrészt ez a válogatás rámutat az amerikai értékelők ostoba és beteges világnézetére. Valószínű, hogy a lap a politikai befolyást vehette elsősorban számításba a rangsornál. A XX. század második felében egyre több országban lettek magas rangú állami vezetők nők, ebben semmi újdonság nincs. A politikai befolyás kérdése egy igen viszonylagos valami. Az lenne a nem normális, ha egy miniszterelnöknek semmi befolyása nem lenne. A befolyás nem mérhető számokkal, mint pl. a vagyoni helyzet.
Kép: Angela Merkel német kancellár különösebb politikai tehetség nélkül, egy vezető nagyhatalom élén lett világhírű. Nagy érdeme, hogy kimondta azt, hogy elég volt a multikulturális államból








Kép: Hillary Clinton....Hogy ő miért került ide? Hát nem a kinézete miatt, hanem pusztán azért, mert az első számú világhatalom külügyminisztere, amit főleg korábbi elnök férjének köszönhet, hiszen mellette nőtt bele a politikába, családi alapon







Kép: Dilma Rousseff, Brazilia új elnöke. Ő is mint egy nagyhatalom első számú vezetője került a képbe, alig egy éve van hivatalban. Elődje Lula de Silva viszont egy nagyformátumú, tehetséges politikus volt








Sonia Gandhi Indiából.....akinek a férjét, Radzsiv Gandhit megölték sok éve már. A felesége amerikai olasz származású 64 éves. Nem tudni miért került ebbe a válogatásba...lehet, hogy Indiában szeretik








Kép: Obama felesége.....ez már kész röhej...Ugyan miben befolyásos ő Amerikában? Talán tologatja Obama kezét, hogy mit tegyen és ne tegyen?










Kép: Christine Lagarde francia pénzügyminiszter, akit az IMF élére akarnak tenni a zsidók. Ő csak akkor lesz befolyásos, ha tényleg erre a posztra teszik










Kép: Cristina Fernandez Argentina elnöke, szintén egy nagy államról van szó











Kép: Ausztrália miniszterelnöke, Magyarországon nem jegyzik meg az ausztrál miniszterelnökök neveit











Kép: Mianmar-i emberjogi harcos, a neve nemcsak kimondhatatlan, de leírhatatlan is. Saját hazájában biztosan befolyásos, ez vitathatatlan. Magyarországon senki sem hallott róla, csak a neten kutakodók tudnak róla, akik érdeklődnek a világpolitika iránt. Magyarországon azt sem tudják hol van Mianmar. Ez az egykori Burma neve, Kína déli határa alatt van, Indiához, Vietnamhoz közel



Kép: a vén boszorkányt nem kell bemutatni, a szabadkőműves zsidóknál egészen biztos befolyásos szerepe van, az angol királynőnek

2011. augusztus 29., hétfő

AUGUSZTUS 29 - KADHAFI TITOKZATOS CSALÁDJA

HÁNY FIA, HÁNY FELESÉGE VOLT KADHAFINAK?
A kérdésre senki sem tudja a választ. Amilyen szélhámos személyiség Kadhafi, olyan zavaros a családja is. Ma esti hír, hogy Kadhafi egyik fiát megölték. Eddig még egyetlen hírügynökség sem vette a fáradtságot, hogy  Kadhafi családfáját föltérképezze, hogy ki kicsoda és mi a nevük.... Eddig már több fia meghalt, állítólag 7 fia volt két feleségétől, de állítólag lánya is van. Senki sem tud semmit. Ez az első kép a családjáról, akik most Algériába menekültek, az Al Jazeera képén

AUGUSZTUS 29 - KÜLFÖLDI FEJLEMÉNYEK KÉPEKBEN

Kép: Afrika Oroszlánja köszöni szépen jól van....Csapatai harcban állnak.....ezt közli országa népével.....Hírek szerint a felkelők az utolsó búvóhelyét ostromolják....



Kép: az Átmeneti Libiai Nemzeti Tanács, hírek szerint már rendőrséget kezdtek szervezni, akik nem győzik a munkát és külföldi rendőrök is segítenek nekik
Kép: a képen a MOSSAD bérgyilkosa, aki beismerte tettét Iránban a bíróság előtt, hogy ő ölte meg több hónapja az iráni atomtudóst, úgy hogy annak motorkerékpárjába robbanóanyagot tett és távirányítással fölrobbantotta







Kép: az iráni vezetés, rangsorban ülnek
Kép: ezt ami látható egy évvel ezelőtt még el sem lehetett volna képzelni, de ma ez valóság, ami az EGYIPTOM-i hullámnak köszönhető. SZAUD ARÁBIÁBAN IZRAEL ELLEN TÜNTETTEK. Persze ez a hír a világsajtót nem járta be és nálunk sem közölték. A szaudi cionista rendszerben korábban még tüntetni sem volt szabad, nemhogy Izrael ellen...De ma már ez is valóság...Budapesten mikor tüntetnek a zsidó követség előtt?
Kép: tálib harcosok...van itt minden ami a harchoz kell, adóvevő rádió, páncélököl, kézifegyverek
ÚJABB USA HAZUGSÁG KÉSZÜL
Kép: közeledik a WTC tornyok robbantásának 10-dik évfordulója és a cionista birodalom is készül újabb hazugságokkal előjönni....Most azt a mesét találták ki, hogy  egy volt  CIA ügynök annakidején két szaudi embert akart "beszervezni" a CIA-ba, de azok végül nemet mondtak....Miről van itt szó? Az elképzelhető, hogy iszlám alakokat sok pénzzel fölbéreltek arra, hogy bizonyos terrorügyeket csináljanak meg, de a két torony fölrobbantása az amerikai profi munka volt, kormánymegrendelésre. Később fölteszünk több képet és videót, ami a zsidócsalásra rámutat. Itt a Manhattan-félszigeten 3 épület robbant föl. A WTC ikertornyok közül elsőként az északi toronyba szállt a repülő. Ez az a torony, aminek a tetején az antennatorony volt. Égett fölül a torony, amikor a déli toronyba berepült a másik gép. Utána összeomlott a tornyok közelébe lévő 7-es épület, ahová semmilyen gép nem repült, majd hirtelen összeomlott az északi torony, majd a déli torony..Nehéz helyzetbe lesznek most az évfordulón, hogy miket hazudjanak össze a gyászbeszédeken?
Kép: az elmúlt napokban Németországban elromlott egy Cessna gép és a 47 éves pilóta egy utcába szállt le, semmi baja nem lett, AP kép
Kép: az AP képén Szomáliában a hadsereget önvédelmi kiképzésben részesítik
Kép: Chavez venezuelai elnök újabb kemoterápiás kezelésre készül








Kép: az új FEJLŐDŐ VILÁG képe, ahol nincs NATO-EU....
Brazilia és a többi Dél-Amerikai ország, India, Kína, Oroszország, Japán, Dél-Korea amelyek az új világközpontot jelentik