2011. június 28., kedd

JÚNIUS 28 - JELENTÉS MOCSOKRÁCIÁBÓL

KOMMUNISTA ALVILÁG


A Demján-kapcsolat
Kép: balra Galambos elvtárs, jobbra Demján elvtárs

Az Egymásért Alapítvány vezetésének megújulásával és személyes elfoglaltságaival magyarázta Galambos, hogy miért távozott a kuratóriumból 2008 végén. Addigra már valóban sűrűbb lett az élete, 2007 decemberében - mintegy fél évvel az után, hogy távozott az NBH éléről - létrehozta tanácsadó céget, és ezzel egy időben kinevezték az akkor frissen megalakult Első Magyar Földi Kiszolgáló Zrt. (EMFK) nevű cég vezérigazgatójának. A vállalkozás egyik résztulajdonosa közvetve - a Canter Ingatlanfejlesztő Kft.-n keresztül - Demján Sándor, az ország egyik leggazdagabb embere, akivel Galambos szerint már évtizedek óta ismerik egymást. Az egykori NBH-főigazgató azt mondta, felesége a Skálánál dolgozott, amikor annak még Demján volt a főnöke, és azóta "hosszabb-rövidebb időközönként beszéltünk egymással". Galambos szerint az üzletembernek volt szerepe abban is, hogy ő az EMFK élére került: "Kaptam tőle biztatást közvetlen és közvetett formában is." (origo, részlet 2010 és kép)
Mai hír, hogy Galambos elvtársat, aki a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) vezetője volt, Orbán fogdmegjei letartóztatták. És ez az NBH volt az, amelyik magyar nemzeti szervezeteket megfigyelt, üldözött és zaklatott....Most elégtételt lehetne venni az állami bűnöző szervezeten. A kép közepén az a jóelvtárs, aki milliárdokkal csalt és közel egy éve csak úgy kisétálhatott a bírósági tárgyalásról...Neki ez is lehetett, hiszen ezek a törvényen feletti banditák, akiket Orbán Viktor dédelget és támogat. Demján elvtárs (Skála Kópé...) pedig most is ott sündörgött Orbán mellett, amikor a ferdeszemű kínai vezérrel tárgyaltak...Ennyit a mocsokrácia hétköznapjaiból. És akkor még van pofája Orbánnak és Pintérnek kioktatni a magyarokat a rendről...