2010. december 19., vasárnap

DECEMBER 19 - DÉL-AMERIKAI EGYSÉG ELHALLGATVA

AGYONHALLGATTÁK A MERCOSUR ZÁRÓNYILATKOZATÁT
A Braziliában megtartott gazdasági csúcstalálkozó zárónyilatkozatát teljesen agyonhallgatják nálunk, de a világsajtóban is. A BBC is hallgat arról, hogy Argentina visszaköveteli az angolok által ellopott Falkland szigeteket. Az sem megvetendő, hogy a déli egység országai nem hajlanak meg az amerikai imperializmus előtt.  Kép: a nyolc ország elnöke, ABI alapján
FESZÜLT VISZONY
Argentina mindig is magáénak tartotta a partjai mellett lévő szigetet, amit az angolok 1982-ben egy háborúval raboltak el tőlük. Azóta Argentina többször akart tárgyalni Angliával erről, de az angolok még tárgyalni sem hajlandók, mert gyarmatnak tekintik Argentinát. Alább a BBC utolsó híre erről.
A Mercosur kereskedelmi blokk hivatalosan panaszt tett a brit hatóságoknál a Falkland-szigeteknél tartott katonai gyakorlatok miatt, amelyek „rakétatesztek” voltak. (BBC, okt)